TÚLÉLŐK FÖLDJE
Betáplálva: 2005. febr. 18. 9h:41'
EZ A 456. JÁTÉKHETED, 216. FORDULÓD
457. játékheted kezdete: febr. 23.
A következő fordulódat azonnal
betápláljuk, amint megkapjuk.
KALANDOZÓ: #1902
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 272
Extra forduló: 11

ReFormat 0.5.0p4

BUNDÁS SÜSIN KALANDJAI


2 nap telt el azóta, hogy letáboroztál a [111,111] koordinátán. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: Norbertina (#1104), amikor összefutottatok, adott neked egy hűségérmét. A táborozás alatt megpróbálod a környéket minél jobban felderíteni. Egyszercsak az egyik bokor tövében egy csontvázra bukkansz, rajta egy adamantit páncél. (ld. enc.) Felveszed, és felpróbálod a páncélt. Döbbenetes, mennyivel megnövelte a védettségedet! Nem sok esélye lesz így a szörnyeknek! Sajnos azonban eljön a reggel, és te felébredsz. Az álom-páncél pedig sehol, még azt is elfelejtetted, hogy nézett ki, és mennyire lettél tőle védett (ezért ugrott az E.F. is). Az aranytermő erszény 45 aranyat termelt. A teremtés zsákja létrehozott 1 bronzhegyű nyilat. A teremtés zsákja létrehozott 1 tüskét. A táborozás alatt próbáltál minél többet pihenni. Ennek köszönhetően visszanyerted erőd egy részét. (+23 életerő.) Varázserőd regenerálódik. (+210 varázspont.) Időt cserélsz (+10 TVP, -5 VP). Pszi energiáid is töltődnek. (+86 pszi pont.) A poszogó möszék csámcsogva habzsolják pszi energiáidat. (-5 pszi pont.) A jóltápláltság következtében szaporodtak a kis aranyosak! (+1 poszogó mösze.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) Megfejed az alpesi tehenet. (+2 kaja.) Sok időt töltöttél azzal, hogy egy északi aurach (#350) nyomára bukkanj. Megérte kutatni - találsz egy kifejlett példányt.

Durranás, és máris bűzfelhővel vagy körülvéve! Ellenállsz a borzalmas rosszullétnek. Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Megmarkolva a varkaudar szablyát a másikra támadsz. Varkaudar szablyával párszor kilyukasztod az északi aurach jobb oldalát. (2 támadással 67 életpontot sebezve.) Rövid karddal felnyitod az északi aurach testét. (1 támadással 12 életpontot sebezve.) Az északi aurach belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Az északi aurach most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Felhasználva a kőkést, szereztél 3 aurach fogat. 340 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 79/4] összesen: -4 ép. [8 pontot használtál fel, van még 441.]

* 1. KP: használod a 71. pszi képességet
Lazítani kezdesz, és lehunyod szemeidet. Érzed, hogy testedben szétáramlik az erő! Akaratoddal irányítva, létrehozod a szürkeáll. aktiv pszi képességet. Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-20 pszi pont.] [5 pontot használtál fel, van még 436.]

* 2. KP: elmormolod a 12. varázslatot
Mély koncentrációban hozzálátsz a varázslat elmondásának. Az utolsó szavakra megtelsz energiával. Létrehoztad az erőpajzs I varázslatot! Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-6 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 431.]

* 3. KP: elmormolod a 24. varázslatot
Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Létrehoztad a hadiszerencse II varázslatot! A hatás azonnal érezhető. (+2 szerencse.) [-6 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 426.]

* 4. KP: elmormolod a 224. varázslatot
Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. A földből energia áramlik testedbe. Egy utolsó kézmozdulattal kisütöda munka gyümölcse varázslatot! Munkád gyümölcsözni fog! [-10 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 426.]

* 5. KP: elmormolod a 26. varázslatot
Varázsolni kezdesz. Pezsgő mágikus energia terjed szét benned. Egy végső mozdulattal előhívod a tulajdonságpajzs varázslatot! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 421.]


h 1167 6 használod az 1167. tárgyat
Lefőzöl egy adag omlós szerencsemasszát. Habzsolva nyeled be az így készült ebédet. Máris megérzed a kincsek bódító szagát a levegőben! 241 tapasztalati pontot kaptál. [10 pontot használtál fel, van még 411.]

ftv 50 190 felt. tám/véd. varázslat az 50. varázslatot a 190. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 411.]

p 72 használod a 72. pszi képességet
Megtisztítod tudatodat. Kívülről látod magadat, ahogy pszichéd körbefolyja testedet. Akaratoddal irányítva, létrehozod a mentális pajzs pszi képességet. Agyad köré mentális pajzsot vonsz. [-9 pszi pont.] [5 pontot használtál fel, van még 406.]

bb 33 1 beraksz a bankba a 33. tárgyat (1 darabot)
Beraksz a bank széfjébe 1 lapockacsontot. [0 pontot használtál fel, van még 406.]

ek 7 6 8 t. energia kisütése: 7 6 8
Erőt kölcsönözve a Közös Tudattól, megnöveled szakértelmedet. (+8 csapdaészlelés.) (-8 TU.) [0 pontot használtál fel, van még 406.]

m 1 mozogsz északkeletre
[112,110] Dombra fel, dombra le. A táj nem változik. Átlépted az Őslénypark mágikus energiakerítését. Mindenhol hatalmas feliratokat látsz: VIGYÁZAT! ÉLETVESZÉLY! Néhány lefelé guruló kő figyelmeztet a veszélyre. Megbújsz két szikla között egy kis hasadékban. Kikukucskálsz rejtekedből, és felsóhajtasz. Még szerencse, hogy elbújtál. Egy pillantás elég, hogy megismerd. Egy sérült tyrannoszaurusz rex (#160). Most már nincs semmi gáz. Előbújsz. Észreveszel egy vaskohót. Felfedeztél egy oltárt. Sheran híveié. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogy nem: kiszúrsz egy Chara-din monolitját. A távolban egy gigászi csatajelenetet ábrázoló szoborcsoportot látsz. A részleteket is alaposan kiértékelve feltűnik a nagy kavarodás közepén egy apró alak. Ez nem más, mint Ezüstsörény, amint Chara-din hordáit szecskázza apróra. A torz lények tömege sem bírja legyűrni, mert Ghalla hét valódi istene támogatja. Megérzed, hogy a talaj, amelyen taposol, fémet rejt.
(Feltételes ásás:) Kiásol egy nagy gödröt. Eredményes volt a munkád. Kiástál 1 rézdarabot! Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Aránylag régi (kb. 2 hetes) árnymanó nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 3 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. [18 pontot használtál fel, van még 388.]

be 134 bemész a 134. titkos labirintusba
Ahogy a varkaudar látógömbben látottakat keresed, egyre sötétebb lesz - mintha a jótékony napsütés is tiltakozón visszahúzódna erről a területről. Aztán az egyik domb tövében hatalmas kaput pillantassz meg, az öntött vas szerkezetet valaki tőből kidöntötte. Brutálisan erős bestia lehetett. Semmi fényt nem látsz odabent. Mormolni kezdesz. A kisülni készülő varázslat a következő pillanatban már benned van. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a tündérfény varázslatot! A kézfejed halványan világítani kezd. [-1 varázspont.] A sötétség szerteoszlik, amint beljebb sétálsz. Körülötted ódon falak, doh- és hullaszag uralta folyosók húzódnak. A falak díszítése tipikusan varkaudar technológiára utal. Nem tart sokáig levonnod a következtetést: egy varkaudar város falai közé érkeztél. [5 pontot használtál fel, van még 383.]

lm 7 5 905 mozogsz 7 5 905
Kietlen folyosó vezet a látógömbben látott kettes pont felé. Idegesítően csilingelnek a vészharangok a fejedben! Nem a legjobb az előérzeted. [2. PONT] Pár lépés múlva eléred a folyosó következő kanyarulatát. [3. PONT] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy élőholt sullár (#216). (ld. enc.) Az ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Gyorsan felraksz egy hhaar burka varázslatot. Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámcsapás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 70 életpontot sebeztél. Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy mágiatörés. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 4 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt sullár bal első lábát. (3 támadással 24 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Vad csatakiáltással, felemelve a varkaudar szablyát a másikra rohansz. Varkaudar szablyával hatalmas csapásokat adva felmetszed az élőholt sullár bal hátsó lábát. (2 támadással 47 életpontot sebezve.) Rövid karddal súrolod az élőholt sullár jobb első lábát. (1 támadással 5 életpontot sebezve.) Szarvaival az élőholt sullár megböki a jobb karodat. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) Az élőholt sullár szinte eltipor támadásaival! (2 támadástól 15 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki az élőholt sullár száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1059 tapasztalati pontot kaptál. [146/21 (Ütés: 76/21 Spec: 70/0)] összesen: -21 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy kupac csont és bőrmaradvány fekszik a fal mellett. Itt valaki látszólag önkéntelenül Leah birodalmába távozott. [4. PONT] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar kölyök (#685) van előtted! Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz, kiplasztikázod egy kicsit.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Marokra fogva a varkaudar szablyát ellenfeledre ugrasz. Varkaudar szablyával hatalmas csapásokat adva felmetszed a varkaudar kölyök fejét. (3 támadással 95 életpontot sebezve.) Rövid karddal megvágod a varkaudar kölyök bal oldalát. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök melléd csap a farkával! Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 112/0] Egy elágazáshoz érkezel. Nyugatra a sarokvasaiból kidöntött vasajtót látsz, északra és délre pedig sötétségbe vesző folyosó indul. [5. PONT] Morajt hallasz a távolból. Vajon mi lehet ez? Aztán megpillantod a folyosón a feléd guruló óriási kőgolyót. Pánikszerűen menekülni kezdesz! 38 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh!

(Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+95 életerő). [-15 varázspont.] Egy újabb elágazás. A falakon üres fegyverhüvelyek sorakoznak, a földön összetörött kardokat és pajzsokat látsz. Amennyire meg tudod állapítani, varkaudar fegyverek. [6. PONT] Hopsz, a járat hirtelen véget ér. A kétoldalról beomlott falak mögött továbbvezető járat sejlik. Ahhoz azonban túl kicsi a lyuk a kövek között, hogy átpréselhesd magad. [7. PONT] Egy varkaudar kölyköt (#685) pillantasz meg. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Meglengetve a varkaudar szablyát a másikra támadsz. Varkaudar szablyával kegyetlenül összevagdalod a varkaudar kölyök jobb első lábát. (3 támadással 93 életpontot sebezve.) Rövid karddal megcsapod a varkaudar kölyök rózsaszín bőrét. (1 támadással 15 életpontot sebezve.) Feléd sújt a varkaudar kölyök a farkával, de elhibázta! Véres nyál csordul ki a varkaudar kölyök száján, majd halk hörgéssel a porba hull. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 108/0] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 nagy vaskulcsot. Egy újabb elágazás. A falakon üres fegyverhüvelyek sorakoznak, a földön összetörött kardokat és pajzsokat látsz. Amennyire meg tudod állapítani, varkaudar fegyverek. [6. PONT] Egy elágazáshoz érkezel. Nyugatra a sarokvasaiból kidöntött vasajtót látsz, északra és délre pedig sötétségbe vesző folyosó indul. [5. PONT] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [53 pontot használtál fel, van még 330.]

lm 11 900 14 mozogsz 11 900 14
Bátran haladsz tovább. Egy ripityára tört, tartójából kifordult ajtó állja utadat. Megpróbálod a kilincset: Nyitva van! A folyosó kacskaringózva folytatódik előtted. [11. PONT] Hajszál híján belegyalogoltál egy csapdába. Alapos körbevizsgálódás után kikerülöd. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Az élesen elforduló járatban némi meglepetés fogad. Egy hatalmas varkaudar szobra az, csatavértjéből ítélve egy varkaudar hadúré. Kezét parancsolón nyújtja előre, legalábbis nyújtaná, de valamilyen barbár, műveletlen banda azt a karjánál letörte. Fejével sem bántak kesztyűsebb kézzel - orrát, fülét laposra rongálták. Talán így már nem is annyira ijesztő, mint fénykorában volt, szégyelve gondolsz az iménti reakciódra. [12. PONT] Egy újabb elágazáshoz érkeztél. Északra egy ajtókereten keresztül, keletre és nyugatra kietlen folyosón át vezet az út tovább. [13. PONT] Egy varkaudar kölyköt (#685) pillantasz meg. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. Varkaudar szablyával kegyetlenül összevagdalod a varkaudar kölyök fejét. (2 támadással 70 életpontot sebezve.) Rövid karddal végigvágod a varkaudar kölyök jobb hátsó lábát. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök melléd csap a farkával! A varkaudar kölyök összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 90/0] Folytatod a felderítést. Egy ripityára tört, tartójából kifordult ajtót látsz. Lenyomod a kilincset: Nyitva van! Piciny terembe lépsz. Valamikor díszes lakószoba lehetett. Törött ágyak állnak a falak mellett, a másik oldalon pedig egy dézsa darabjai fekszenek. A padlón jól megállapítható, merre folyt belőle az őt valaha színültig töltő vörös lé. [14. PONT] Némi kutatás után találsz egy kisebb faládikót. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő nagy vaskulcs nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 kis aranykulcs és 40 arany. Gyorsan kiüríted a ládát. [29 pontot használtál fel, van még 301.]

lm 16 17 18 mozogsz 16 17 18
Egy újabb elágazáshoz érkeztél. Északra egy ajtókereten keresztül, keletre és nyugatra kietlen folyosón át vezet az út tovább. [13. PONT] A folyosó újra kereszteződéssé szélesedik. A várost tervező varkaudar mérnökök minden bizonnyal labirintusszerű településre kaptak megbízást. [15. PONT] Egy varkaudar kölyköt (#685) veszel észre magad előtt. Az ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Vad csatakiáltással, felemelve a varkaudar szablyát a másikra ugrasz. Varkaudar szablyával irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a varkaudar kölyök testét. (3 támadással 104 életpontot sebezve.) Rövid karddal végigvágod a varkaudar kölyök testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farkával meglegyinti a válladat. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A varkaudar kölyök szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 123/6] összesen: -6 ép. Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy ripityára tört, tartójából kifordult ajtó jelent átmeneti akadályt. Elővigyázatosan próbát teszel: Könnyen nyílik. Üres szobába lépsz. A falakon polcok sorakoznak, rajtuk pókháló fedte edények. Azért a földre is jutott belőlük! Éles szélű darabjaik a szoba egész padlóját betöltik. Jobb is, ha nem lépsz beljebb! [16. PONT] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar bajnok (#190) van előtted! Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már hhaar burka vibrál körülötted. Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy számodra ismeretlen védekező mágia... Egy villámcsapás varázslattal köszöntöd a másikat. 72 életpontot sebeztél. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: jégcsóva varázslatot lő rád. 17 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 4 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a varkaudar bajnok bal oldalát. (4 támadással 71 életpontot sebezve.) A varkaudar bajnok szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1005 tapasztalati pontot kaptál. [143/17 (Ütés: 71/0 Spec: 72/17)] összesen: -17 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát, 3 varkaudar pálinkát és 1 nagy aranykulcsot. A folyosó újra kereszteződéssé szélesedik. A várost tervező varkaudar mérnökök minden bizonnyal labirintusszerű településre kaptak megbízást. [15. PONT] Egy vérbe fagyott Dornodon szimbólumos alak mellett vezet el az utad. Jól megjárta, miután a varkaudarok végeztek vele, a sullárjaikat uszították rá - legalábbis a testét mindenfelé szabdaló harapásnyomok erre utalnak. [17. PONT] Teszel egy kört a látógömbben is látott folyosókarikában. Nem érte meg erre jönni, semmit nem találsz, a hely semmivel sem több, mint az eddigi romos járatok. [18. PONT] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar kölyök (#685) van előtted! Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Varkaudar szablyával többször mélyen végigmetszed a varkaudar kölyök nyakát. (2 támadással 72 életpontot sebezve.) Rövid karddal felnyitod a varkaudar kölyök testét. (1 támadással 15 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farkával melletted a levegőbe suhint. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 87/0] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar pálinkát. [36 pontot használtál fel, van még 265.]

dd 186 240 246 eldobod a 186. tárgyat a 240. tárgyat a 246. tárgyat
Elhajítasz 1 nagy vaskulcsot. Elhajítasz 1 kis aranykulcsot. Elhajítasz 1 nagy aranykulcsot. [0 pontot használtál fel, van még 265.]

lm 22 23 23 mozogsz 22 23 23
Elágazás! [19. PONT] Elszántan lépdelsz tovább a kietlen folyosón. [20. PONT] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy nagy vasalt ajtó állja utadat. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! Egy díszesebb terembe érkezel. Idáig nem hatolt el a rombolás szele. A mályvaszín falak ennek ellenére nyomasztóak, a padlón varkaudarok nyomai sorakoznak. Egy részük északnyugatra, többségük viszont keletre tart. [21. PONT] Egy előcsarnokszerű helyiségbe érkezel. Kétoldalt szobrok sorakoznak. Ijesztő, de mintha a varkaudar kőharcosok szemeiket pontosan a tiedbe irányítanák! [22. PONT] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar behemót (#189)! Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy hhaar burka. Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre tisztítótűz varázslatot lősz. 70 életpontot sebeztél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 4 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a varkaudar behemót testét. (4 támadással 76 életpontot sebezve.) A varkaudar behemót összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1213 tapasztalati pontot kaptál. [146/0 (Ütés: 76/0 Spec: 70/0)] Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar behemót (#189) van előtted! Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz, kiplasztikázod egy kicsit.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már hhaar burka vibrál körülötted. Távolról tisztítótűz varázslatot lősz a másikra. 64 életpontot sebeztél. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 4 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a varkaudar behemót fejét. (4 támadással 58 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Elszántan a másikra rohansz. Varkaudar szablyával felnyitod a varkaudar behemót bal karját. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) Rövid karddal kissé megkarcolod a varkaudar behemót bikafejét. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) A varkaudar behemót leken néhány pofont. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1213 tapasztalati pontot kaptál. [156/21 (Ütés: 92/21 Spec: 64/0)] összesen: -21 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy varkaudar behemót (#189). Itt csata lesz.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy hhaar burka varázslattal készülsz a csatára. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy tisztítótűz. 80 életpontot sebeztél. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 4 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a varkaudar behemót testét. (4 támadással 65 életpontot sebezve.) Véres nyál csordul ki a varkaudar behemót száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1213 tapasztalati pontot kaptál. [145/0 (Ütés: 65/0 Spec: 80/0)] Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy gyémántkemény adamantit ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Elővigyázatosan próbát teszel: Szerencsére nyitva van. Talán ez a labirintus legdíszesebb hálóterme. Középen, néhány talpalattnyi kiemelkedő padlólap közepén, jókora trónus áll, most - szerencsére - üresen. Nem szívesen lennél itt, amikor az uralkodó teljes pompájában elfoglalja azt. [23. PONT] Rövid körbevizsgálódás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Sajnos zárva van. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. A dolog baj nélkül ment, a láda fedele felpattan. Amint kinyitod a fedelet, előrepül egy hihetetlenül éles, forgó fémkorong, hajszál híján lenyakazva téged. (-20 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 vark. pecsétgyűrű (ld. enc.), 1 elit csatavért (ld. enc.), 40 arany és 2 varkaudar pálinka. Gyorsan kiüríted a ládát. Egyhelyben toporogsz. [30 pontot használtál fel, van még 235.]

kf 1171 kézbeveszed/felveszed az 1171. tárgyat
Az ujjadra húzod a vark. pecsétgyűrűt. [0 pontot használtál fel, van még 235.]

lm 24 mozogsz 24
Egy előcsarnokszerű helyiségbe érkezel. Kétoldalt szobrok sorakoznak. Ijesztő, de mintha a varkaudar kőharcosok szemeiket pontosan a tiedbe irányítanák! [22. PONT] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy gyémántkemény adamantit ajtó bukkan fel a sötétből. Megvizsgálod: Könnyen nyílik. A következő helyiség egy öltözőszoba. Kétszer olyan magas, mint az eddigi folyosók, és a falakat körben, magasba nyúló szekrények támasztják. Egyikük nyitva van, így könnyen beljebb kukkanthatsz. Díszes páncélöltözet kandikál ki az ajtók mögül, ami sajnos nem a te méreted. Ráadásul aranyötvözetes anyaga túl nehéznek is néz ki ahhoz, hogy magaddal vihesd. Csak a nyálcsorgatás marad. [24. PONT] Sziszegést hallasz, és a következő pillanatban apró tüskékkel teli háló zuhan a testedre. Gyorsan letéped, de már érzed a bénító méreg hatását [-6 támadás]. Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy varkaudar kölyök (#685). Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Varkaudar szablyával irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a varkaudar kölyök testét. (3 támadással 92 életpontot sebezve.) Rövid karddal felnyitod a varkaudar kölyök jobb első lábát. (1 támadással 15 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farkával megérint. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 107/5] összesen: -5 ép. (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Mormolni kezdesz. A földből energia áramlik testedbe. Sikerült elmondanod a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-10 varázspont.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar kölyök (#685)! Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Varkaudar szablyával irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a varkaudar kölyök bal oldalát. (3 támadással 107 életpontot sebezve.) Rövid karddal végigvágod a varkaudar kölyök jobb első lábát. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farkával melletted a levegőbe suhint. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 124/0] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar hadúr (#270)! (ld. enc.) Fegyvere egy varkaudar szablya. Nem kockáztatod meg a harcot. Talán van más út is. Ismét a térkép szerinti 22. pontnál vagy. [12 pontot használtál fel, van még 223.]

t 270 támadod a 270. szörnyet
FT 270 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 223.]

ftv 40 270 felt. tám/véd. varázslat a 40. varázslatot a 270. szörnyet
Ok, ezt a védekező varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 223.]

ff 182 516 181 felt. fegyverváltás: 182 516 181
Felt. fegyverváltás: << vashegyű lándzsa << varkaudar szablya << vasalt bunkó. [0 pontot használtál fel, van még 223.]

kf 225 2 kézbeveszed/felveszed a 225. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod a rövid kardot, majd a bal kezedbe veszed az orgyilkos tőrt. [0 pontot használtál fel, van még 223.]

lm 24 24 24 mozogsz 24 24 24
A következő helyiség egy öltözőszoba. Kétszer olyan magas, mint az eddigi folyosók, és a falakat körben, magasba nyúló szekrények támasztják. Egyikük nyitva van, így könnyen beljebb kukkanthatsz. Díszes páncélöltözet kandikál ki az ajtók mögül, ami sajnos nem a te méreted. Ráadásul aranyötvözetes anyaga túl nehéznek is néz ki ahhoz, hogy magaddal vihesd. Csak a nyálcsorgatás marad. [24. PONT] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy varkaudar hadúr (#270). Fegyvere egy varkaudar szablya. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy tompítás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Üdvözlésképpen egy tisztítótűz varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 75 életpontot sebeztél. Egy Tharr haragja varázslatot dob rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. (köszönhetően tompítás védelmednek.) Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 4 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a varkaudar hadúr rücskös bőrét. (3 támadással 54 életpontot sebezve.) Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Vashegyű lándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod a varkaudar hadúr testét. (4 támadással 88 életpontot sebezve.) Orgyilkos tőrrel meghorzsolod a varkaudar hadúr bal vállát. (1 támadással 16 életpontot sebezve.) Jobbra-balra szökkenve osztja a varkaudar hadúr nehezen védhető csapásait. (5 támadástól 76 életpontot vesztesz.) A varkaudar hadúr most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 6 arany és egy sárga erőöv (ld. enc.). Eldobod az értéktelenné vált óriásféreg trófeát, és kiszedsz egy varkaudar hadúr trófeát. 2680 tapasztalati pontot kaptál. [233/76 (Ütés: 158/76 Spec: 75/0)] összesen: -76 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar szablyát.
(Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+93 életerő). [-15 varázspont.] Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [11 pontot használtál fel, van még 212.]

ff 516 182 181 felt. fegyverváltás: 516 182 181
Felt. fegyverváltás: << varkaudar szablya << vashegyű lándzsa << vasalt bunkó. [0 pontot használtál fel, van még 212.]

kf 171 2 kézbeveszed/felveszed a 171. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod az orgyilkos tőrt, majd a bal kezedbe veszed a rövid kardot. [0 pontot használtál fel, van még 212.]

lm 28 31 33 mozogsz 28 31 33
Egy előcsarnokszerű helyiségbe érkezel. Kétoldalt szobrok sorakoznak. Ijesztő, de mintha a varkaudar kőharcosok szemeiket pontosan a tiedbe irányítanák! [22. PONT] Egy díszesebb terembe érkezel. Idáig nem hatolt el a rombolás szele. A mályvaszín falak ennek ellenére nyomasztóak, a padlón varkaudarok nyomai sorakoznak. Egy részük északnyugatra, többségük viszont keletre tart. [21. PONT] Távoli sikoly emlékeztet arra, hogy bár díszes folyosón haladsz tova, a hely nem éppen egy királyi palota veszélytelen épületszárnya. [25. PONT] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy varkaudar bajnok (#190). Nem látod jól, milyen fegyver van nála. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy hhaar burka. Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Egy villámcsapás varázslatot dobsz ellenfeledre. 71 életpontot sebeztél. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy villámcsapás varázslatot, majd rád küldi. 22 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 2 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a varkaudar bajnok testét. (2 támadással 43 életpontot sebezve.) Véres nyál csordul ki a varkaudar bajnok száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1005 tapasztalati pontot kaptál. [114/22 (Ütés: 43/0 Spec: 71/22)] összesen: -22 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Kopottas ajtó elé érkezel. [27. PONT] Egy varkaudar kölyök (#685) lakik itt. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Meglengetve a varkaudar szablyát ellenfeledre rohansz. Varkaudar szablyával többször mélyen végigmetszed a varkaudar kölyök bal vállát. (3 támadással 96 életpontot sebezve.) Rövid karddal megcsapod a varkaudar kölyök testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farkával melletted a levegőbe suhint. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 115/0] Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy nagy vasalt ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! A következő helyiség egy edzőterem. Kitömött, a huertoli városőrség ruhájába öltöztetett bábuk hada foglalja el a szobát, melyet a varkaudarok minden bizonnyal gyakorlatozni használnak/használtak. Az alvadt vér az egyenruhákon pedig arra utal, nem éppen barátságos módszerekkel tettek szert ezekre a játékszerekre. [28. PONT] Kopottas ajtó elé érkezel. [27. PONT] A belső folyosók egyikén vagy. Északra díszes, rúnákkal díszített ajtó nyílik, egyetlen eddig látottra sem hasonlít. [29. PONT] Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy vastag, gránitból készült ajtóba ütközöl. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 zárnyitás). A falakra vésett rúnabákomokról egyértelműnek tűnik, a varkaudar varázslók épületszárnyában tartózkodsz. Nincs is szükség fáklyára! A falakat a mennyezet közelében lebegő, világító gömbök vonják sejtelmes félhomályba. [30. PONT] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy élőholt sullár (#216) van előtted! No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy hhaar burka védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Egy villámcsapás varázslattal köszöntöd a másikat. 66 életpontot sebeztél. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 taumaturgia). Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy mágiatörés varázslatot. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 4 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt sullár testét. (3 támadással 23 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Elszántan a másikra ugrasz. Varkaudar szablyával hatalmas csapásokat adva felmetszed az élőholt sullár jobb hátsó lábát. (3 támadással 61 életpontot sebezve.) Rövid karddal kicsit megvágod az élőholt sullár bal hátsó lábát. (1 támadással 5 életpontot sebezve.) Az élőholt sullár megpróbál felöklelni szarvaival, de sikertelenül. Patájával az élőholt sullár többször megrúgja az oldaladat. (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) Az élőholt sullár összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1059 tapasztalati pontot kaptál. [155/28 (Ütés: 89/28 Spec: 66/0)] összesen: -28 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.]
(Felt. gyógyítás:) Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+95 életerő). [-15 varázspont.] Bátran haladsz tovább. Egy nagy vasalt ajtó! Megpróbálod a kilincset: Szerencsére nyitva van. A következő szoba, a mágusok szobája, meglepően nagy ahhoz képest, amilyennek kívülről, na meg a látógömbben látottak alapján képzelted. Középen egy áldozati oltár áll, most üres - a gyomrod nyugalma érdekében ennek örülsz is. A sarokban egy kitömött sullár áll, több rúnával a bőrébe vésve. Hogy milyen célt szolgálnak ezek, csak egy nagy varázsló tudná megmondani. [31. PONT] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar mágus (#128)! Nem látod jól, milyen fegyver van nála. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy energiatüskék varázslat. 6 életpontot vesztettél. Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Marokra fogva a varkaudar szablyát a másikra rontasz. Varkaudar szablyával párszor kilyukasztod a varkaudar mágus jobb lábát. (2 támadással 70 életpontot sebezve.) Rövid karddal egy irtózatos ütéssel felvágod a varkaudar mágus testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) A varkaudar mágus feléd sújt, de csak horzsolja a jobb karodat. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) A mágus kinyújtja a kezét, és a következő pillanatban apró villámok cikáznak feléd. Alig pörkölődsz. 6 életpontot vesztettél. A varkaudar mágus összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 207 tapasztalati pontot kaptál. [89/15 (Ütés: 89/3 Spec: 0/12)] összesen: -15 ép. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar mágus (#128)! Valamilyen fegyver van nála. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz, kiplasztikázod egy kicsit.

A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy lángcsóva varázslat. 7 életpontot vesztettél. Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Meglengetve a varkaudar szablyát ellenfeledre rohansz. Varkaudar szablyával párszor kilyukasztod a varkaudar mágus testét. (2 támadással 70 életpontot sebezve.) Rövid karddal kilukasztod a varkaudar mágus nyakát. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) A varkaudar mágus feléd sújt, de csak horzsolja a jobb karodat. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) A mágus kinyújtja a kezét, és a következő pillanatban apró villámok cikáznak feléd. Félig megúsztad. 4 életpontot vesztettél. A varkaudar mágus még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. 207 tapasztalati pontot kaptál. [90/14 (Ütés: 90/3 Spec: 0/11)] összesen: -14 ép. Rövid körbevizsgálódás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Sajnos zárva van. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. A dolog baj nélkül ment, a láda fedele felpattan. Abban a pillanatban, hogy felnyitottad a ládát, ráébredsz hibádra, de már későn - belélegezted a kiáradó gázt. (-7 életerő.) A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 csapdaészlelés). Megnézed, hogy mi a zsákmány: 10 sámán gyógykenőcs (ld. enc.) és 1 csontpálca. Gyorsan kiüríted a ládát. A falakra vésett rúnabákomokról egyértelműnek tűnik, a varkaudar varázslók épületszárnyában tartózkodsz. Nincs is szükség fáklyára! A falakat a mennyezet közelében lebegő, világító gömbök vonják sejtelmes félhomályba. [30. PONT] A belső folyosók egyikén vagy. Északra díszes, rúnákkal díszített ajtó nyílik, egyetlen eddig látottra sem hasonlít. [29. PONT] A város belső folyosójának keleti végében vagy. Félelmetes érzés futkározik a hátadon, mintha túlvilági szellemek érintenétek. Gyorsan elhessegeted, még ezt a butaságot. [32. PONT] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar kósza (#347)! Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy hhaar burka. Üdvözlésképpen egy villámcsapás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 80 életpontot sebeztél. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy rovarfelhő varázslatot. 11 életpontot vesztettél. (Darazsak vesznek körül, és csípnek!) Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 2 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a varkaudar kósza testét. (2 támadással 40 életpontot sebezve.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 870 tapasztalati pontot kaptál. [120/11 (Ütés: 40/0 Spec: 80/11)] összesen: -11 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát és 1 kis ónixkulcsot (ld. enc.). Továbbmész. Egy nagy vasalt ajtót pillantasz meg. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! A kínzókamra! A falakra bilincsek vannak feszítve, a középre tolt faasztalon pedig vas kínzóalkalmatosságok sorakoznak. Nyelvhúzó, fülnyújtó, fogcsavaró, belező, s egyebek... Már a látványuktól elszörnyedsz. [33. PONT] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar kölyök (#685) van előtted! Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Varkaudar szablyával kegyetlenül összevagdalod a varkaudar kölyök rózsaszín bőrét. (2 támadással 74 életpontot sebezve.) Rövid karddal megvágod a varkaudar kölyök rózsaszín bőrét. (1 támadással 16 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök melléd csap a farkával! A varkaudar kölyök még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 90/0] A gyakorlástól megnőtt tudásod (+1 vágófegyver). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar varázsló (#271)! (ld. enc.) Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy hhaar burka védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Egy tisztítótűz varázslattal köszöntöd a másikat. 69 életpontot sebeztél. Távolról pusztító végzet varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 4 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a varkaudar varázsló jobb oldalát. (4 támadással 84 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Megmarkolva a varkaudar szablyát ellenfeledre rontasz. Varkaudar szablyával kegyetlenül összevagdalod a varkaudar varázsló bal lábát. (2 támadással 71 életpontot sebezve.) Rövid karddal épp hogy eltalálod a varkaudar varázsló fejét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Üdvözlésképpen egy savhurrikán varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 39 életpontot vesztettél. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1880 tapasztalati pontot kaptál. [243/39 (Ütés: 174/0 Spec: 69/39)] összesen: -39 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar látógömböt.
(Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+82 életerő). [-15 varázspont.] [88 pontot használtál fel, van még 124.]

lm 33 33 33 mozogsz 33 33 33
Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [0 pontot használtál fel, van még 124.]

h 1107 használod az 1107. tárgyat
Aktivizálod a varkaudar látógömböt. Lassan a szemeid előtt, a levegőben egy labirintus homályos térképe jelenik meg. Memorizálod gyorsan a szemed elé táruló látványt.

                                
              1                 
                                
  4    3      2          23      
                                
       7                        
                   21          25 
                                
 5    6       15            24    
                        27       
      12  13  14                   
                    22        26  
                                
                                
    10                 31         
                            28   
                         29      
                 16              
  8                             
                                
        11                     32 
                    20           
     9        17 18 19   30         
                                
lépcsők hova visznek:
1: bejárat/kijárat
20: 2. térkép 1. pont
                                
  19 17   15  13                    
              11  9  6           
                                
                                
                                
                                
                      7         
                                
 18   16 14  12  10  8   3       4   
                                
        27                       
               26                
    22                           
                                
                    2    5      
      28    25                    
  20                             
                                
                                
         29                      
            24     23 1           
    21                           
                                
lépcsők hova visznek:
1: 1. térkép 20. pont
Ez a 128. labirintus térképe. A bejárat innen keletre 291, északra 102 mérföldre található [209,76]. Meglepődve veszed észre, hogy időközben a varkaudar látógömb eltűnt a kezedből. [10 pontot használtál fel, van még 114.]

h 1107 használod az 1107. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 114.]

h 1107 használod az 1107. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 114.]

lm 26 mozogsz 26
Folytatod a felderítést. Egy nagy vasalt ajtóba ütközöl. Lenyomod a kilincset: Könnyen nyílik. A város belső folyosójának keleti végében vagy. Félelmetes érzés futkározik a hátadon, mintha túlvilági szellemek érintenétek. Gyorsan elhessegeted, még ezt a butaságot. [32. PONT] A belső folyosók egyikén vagy. Északra díszes, rúnákkal díszített ajtó nyílik, egyetlen eddig látottra sem hasonlít. [29. PONT] Kopottas ajtó elé érkezel. [27. PONT] Távoli sikoly emlékeztet arra, hogy bár díszes folyosón haladsz tova, a hely nem éppen egy királyi palota veszélytelen épületszárnya. [25. PONT] Elszántan mész előre. Egy nagy vasalt ajtóba ütközöl. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Előkapod a zárnyitó készletet, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! A terembe lépve az első, amit felfedezel, a dulakodás nyomai! Ja nem, mégsem, csupán egy étkezőről van szó, ahol a varkaudarok, hogy-is-mondjam, duhajkodtak! Kiömlött boroskupák, varkaudar pálinkásflaskák árulkodnak arról, mi is volt jókedvük okozója. A középen elnyúló hosszú asztal körül felborult székek arra utalnak, sietve kellett elhagyniuk a helyiséget. [26. PONT] Egy varkaudar kölyköt (#685) pillantasz meg. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Fegyvert váltasz: előkapod a varkaudar szablyát. Megmarkolva a varkaudar szablyát a másikra rohansz. Varkaudar szablyával többször mélyen végigmetszed a varkaudar kölyök rózsaszín bőrét. (3 támadással 107 életpontot sebezve.) Rövid karddal végigvágod a varkaudar kölyök nyakát. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) A varkaudar kölyök farka végigsúrolja a bal karodat. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. 336 tapasztalati pontot kaptál. [Ütés: 125/7] összesen: -7 ép. Valamit észreveszel a földön! Szerzeményed: 20 varkaudar pálinka. Felpakolsz. [30 pontot használtál fel, van még 84.]

kb 702 161 161 kiveszel a bankból a 702. tárgyat (161 darabot)
Kiveszel a bank széfjéből 1 teknősesszenciát. Kiveszel a bank széfjéből 1 nagy vaspajzsot. Sajnálom, de a széfben nincs a megadott tárgyból. [0 pontot használtál fel, van még 84.]

bb 1110 1137 11377 beraksz a bankba az 1110. tárgyat (1137 darabot)
Beraksz a bank széfjébe 1 kis ónixkulcsot. Beraksz a bank széfjébe 27 varkaudar pálinkát. Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 84.]

lm 5 mozogsz 5
Távoli sikoly emlékeztet arra, hogy bár díszes folyosón haladsz tova, a hely nem éppen egy királyi palota veszélytelen épületszárnya. [25. PONT] Egy díszesebb terembe érkezel. Idáig nem hatolt el a rombolás szele. A mályvaszín falak ennek ellenére nyomasztóak, a padlón varkaudarok nyomai sorakoznak. Egy részük északnyugatra, többségük viszont keletre tart. [21. PONT] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy nagy vasalt ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Megpróbálod a kilincset: Könnyen nyílik. Elszántan lépdelsz tovább a kietlen folyosón. [20. PONT] Elágazás! [19. PONT] Egy vérbe fagyott Dornodon szimbólumos alak mellett vezet el az utad. Jól megjárta, miután a varkaudarok végeztek vele, a sullárjaikat uszították rá - legalábbis a testét mindenfelé szabdaló harapásnyomok erre utalnak. [17. PONT] A folyosó újra kereszteződéssé szélesedik. A várost tervező varkaudar mérnökök minden bizonnyal labirintusszerű településre kaptak megbízást. [15. PONT] Egy újabb elágazáshoz érkeztél. Északra egy ajtókereten keresztül, keletre és nyugatra kietlen folyosón át vezet az út tovább. [13. PONT] Az élesen elforduló járatban némi meglepetés fogad. Egy hatalmas varkaudar szobra az, csatavértjéből ítélve egy varkaudar hadúré. Kezét parancsolón nyújtja előre, legalábbis nyújtaná, de valamilyen barbár, műveletlen banda azt a karjánál letörte. Fejével sem bántak kesztyűsebb kézzel - orrát, fülét laposra rongálták. Talán így már nem is annyira ijesztő, mint fénykorában volt, szégyelve gondolsz az iménti reakciódra. [12. PONT] A folyosó kacskaringózva folytatódik előtted. [11. PONT] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy ripityára tört, tartójából kifordult ajtót pillantasz meg. Megpróbálod a kilincset: Nyitva van! Egy elágazáshoz érkezel. Nyugatra a sarokvasaiból kidöntött vasajtót látsz, északra és délre pedig sötétségbe vesző folyosó indul. [5. PONT] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. 40 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh!

[60 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 208 501 leírod a 3699. kalandozónak a 208. szörnyet az 501. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy drónkeselyű. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) kdolét. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 210 321 leírod a 3699. kalandozónak a 210. szörnyet a 321. tárgyat
Információt küldesz tudattársadnak. Leírod pontosan, hogy milyen is egy degradátor. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) plazmacsillagot. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 211 462 leírod a 3699. kalandozónak a 211. szörnyet a 462. tárgyat
Mentálisan üzensz. Leírod pontosan, hogy milyen is egy joviális m.szockó. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) Urgod kesztyűjét. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 212 475 leírod a 3699. kalandozónak a 212. szörnyet a 475. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy Tguarkhan. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) törpe bakancsot. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 215 381 leírod a 3699. kalandozónak a 215. szörnyet a 381. tárgyat
Információt küldesz tudattársadnak. Leírod pontosan, hogy milyen is egy tűzfőnix. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) moa zafírt. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 219 360 leírod a 3699. kalandozónak a 219. szörnyet a 360. tárgyat
Információt küldesz tudattársadnak. Leírod pontosan, hogy milyen is egy északi tűzsárkány. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) quwarg tojást. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 249 480 leírod a 3699. kalandozónak a 249. szörnyet a 480. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy taalru. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) cápaölő tőrt. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 250 426 leírod a 3699. kalandozónak a 250. szörnyet a 426. tárgyat
Mentálisan üzensz. Leírod pontosan, hogy milyen is egy noth szellem. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) Raia pallosát. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 251 412 leírod a 3699. kalandozónak a 251. szörnyet a 412. tárgyat
Mentálisan üzensz. Leírod pontosan, hogy milyen is egy zombi mester. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) vérvörös köpenyt. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]

in 3699 253 420 leírod a 3699. kalandozónak a 253. szörnyet a 420. tárgyat
Mentálisan üzensz. Leírod pontosan, hogy milyen is egy pordémon. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) agyartőrt. Szegény nem nagyon fogja a dolgot, úgy látszik, túl sok dolgot akart egyszerre megtanulni. [0 pontot használtál fel, van még 24.]


* 1. BP: használod a 336. tárgyat
Felállítod a csapdát úgy, hogy a közeledbe lopódzkodók ne vehessék észre, csak akkor, ha már késő. [10 pontot használtál fel, van még 14.]
Szomjadat csillapítod, a kulacsodból kortyolva. Az aranypikkelyek kifejtik jótékony hatásukat. (+1 jóság.) [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 25, 17, 7. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 4 kaját töm magába a törpemammut. Fáradtan a napi megpróbáltatásoktól, egy helyet keresel, ahol aránylag biztonságban pihenhetsz. Amint ledőlsz, szemeid lecsukódnak, és a következő percben már a lóbőrt húzod. A kalandozás közben szerzett tapasztalatok jó hatással voltak. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt a szürkeáll. aktiv hatása. Elmúlt az erőpajzs I hatása. Elmúlt a hadiszerencse II hatása. Elmúlt a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása.
Ebben a körben 14 pontod maradt, ebből a következő körre 14 pontot vihetsz át. Kapsz még 357 pontot. A következő körben tehát 371 pontot költhetsz el.


EBBEN A FORDULÓBAN...
Csatákban történt
2223 életpontot ütöttél, 717 életpontot egyéb módon sebeztél a szörnyekbe (kalandozókba). Összesen 2940 életpont sebezés.
174 életpontot ütéseiktől, 112 életpontot egyéb módon sebződtél. Összesen 286 életpont sebződés.
 
Erőforrás változások a fordulóban
388 életpontot valamilyen egyéb módon szereztél. (kör elejei regen, gyógyítás, spell, targy, stb.)
286 életpontot a csatákban sebződtél.
105 életpontot sebződtél egyéb módon. (csapdák, éhezés, stb.)
-3 életpontot összesen.
 
210 varázspontot regeneráltál, vagy szereztél egyéb módon. (kör elejei regenből, IMából, TU-ból, stb.)
159 varázspontot költöttél. (V, VV paranccsal)
5 varázspontot vesztettél. (időcsere, vp szivó csapda, mágiafaló stb.)
+46 varázspont összesen. (Ebből költhetsz harci támadó/védekező varázslatokra)
 
86 pszi pontot kaptál. (kör elejei regen, stb.)
29 pszi pontot költöttél. (P, VV paranccsal)
5 pszi pontot vesztettél. (pl. poszogó mösze, stb.)
+52 pszi pont összesen.
 
2 TU-t kaptál/állitottál elő.
8 TU-t használtál fel.
-6 TU összesen.
 
425 TVP-t kaptal.
10 TVP-t egyéb forrásból szereztél. (sáfrányporból, TU-ból, időcseréből stb.)
435 TVP-t költöttél.
 
Permanens változások a fordulóban
6 max.vp-t kaptál.
 
1 jóságot kaptál a csatákon kivül. (jellemproba, aranypikkely, kufár megölése, stb.)
 


HASZNÁLT VARÁZSLATOK
Taumaturgia
  a munka gyümölcse (#224): 1  
Teológia
  áldomás (#6): 10   erőpajzs I. (#12): 1   méregsemlegesítés (#14): 1  
  hadiszerencse II. (#24): 1   tulajdonságpajzs (#26): 1   azonnali gyógyulás (#58): 4  
Pszí
  mentális pajzs (#72): 1  




BEJÁRT MEZŐK
[111,111]   Norbertina (#1104), északi aurach (#350) 
[112,110]   tyrannoszaurusz rex (#160), élőholt sullár (#216), varkaudar kölyök (#685), varkaudar kölyköt (#685), varkaudar kölyköt (#685), varkaudar kölyköt (#685), varkaudar bajnok (#190), varkaudar kölyök (#685), varkaudar behemót (#189), varkaudar behemót (#189), varkaudar behemót (#189), varkaudar kölyök (#685), varkaudar kölyök (#685), varkaudar hadúr (#270), varkaudar hadúr (#270), varkaudar bajnok (#190), varkaudar kölyök (#685), élőholt sullár (#216), varkaudar mágus (#128), varkaudar mágus (#128), varkaudar kósza (#347), varkaudar kölyök (#685), varkaudar varázsló (#271), varkaudar kölyköt (#685) 


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


ÉLŐHOLT SULLÁR (216. SZÖRNY)
Micsoda bizarr mágia képes egy ilyen ártatlan növényevőt örökös élet nélküli élőhalottságra kárhoztatni? Nos az biztos, hogy az élőholt sullár már nem az a szerencsétlen kis növényevő, aki volt. Tüzesen izzó szemeivel, törött, és ezért éles fogaival, rothasztó leheletével méltó pokolparipája a Thargodanoknak is. Nem csoda, hogy jobb hátas minden földi lénynél.

VARKAUDAR PECSÉTGYŰRŰ (1171. TÁRGY)
Végre valahára te is szert tehettél egy olyan csecsebecsére, melyet eddig csak a varkaudar hadurak keze érinthetett. Ha a varkaudar pecsétgyűrűt az ujjadra húzod, rögtön megérzed hatalmát: +3 támadást és +1 közelharc-sebzést kapsz, valamint annak a varkaudarnak, aki csupán egy pillantást vet a gyűrűdre, akár ott rögtön lecsaphatod a fejét, annyira meg fog rettenni hatalmadtól - vagyis a gyűrű a varkaudarok elleni csatában az előbb említett helyett +6 támadást és +2 sebzést ad.

ELIT CSATAVÉRT (295. TÁRGY)
A magas rangú varkaudarok gyakran viselik a varkaudar páncél továbbfejlesztett változatát, ezt a tökéletesen fekete, fémszálakkal átszőtt vértet. Készítésének titkát megőrizték a varkaudarok, de ez igazán nem is érdekel senkit, akinek sikerül zsákmányolnia egyet. Az elit csatavért lényegesen jobb védettséget ad, mint az egyszerű varkaudar páncél (nyolcast) de hasonlóan védtelen a sav és tűztámadások ellen.

VARKAUDAR HADÚR (270. SZÖRNY)
Tomboló, toronymagas varkaudar óriás, borzalmas varkaudar testőrök gyűrűjében: nyilvánvaló volt, hogy Sistergő Pumpa bukása után előbb-utóbb felbukkannak a törzsi vezetők, akik megpróbálják a hatalmat magukhoz ragadni. A varkaudar harcosok nemcsak a törzs legjobb harcosai, hanem végtelenül ravaszak, még a papi mágiához is konyítanak valamelyest. Jaj neked, ha egy hadúr fegyvere elé kerülsz!

SÁRGA ERŐÖV (276. TÁRGY)
Ez az első pillantásra egyszerű, sárgarézből kovácsolt öv mágikus képességgel rendelkezik: ha valaki felveszi (KF 276 paranccsal) ereje megnő eggyel. A regék szerint a sárga erőöv egy sorozat legkisebb tagja, az egyéb színű övek még nagyobb erőnövekedést nyújthatnak.

SÁMÁN GYÓGYKENŐCS (1139. TÁRGY)
A varkaudar sámánok által készített gyógykenőcs jóval gyanúsabb és büdösebb kotyvalék, mint amit a gyakorló kalandozók készítenek. De valljuk be, jóval hatékonyabb is! A sámán gyógykenőcsöt a H 1139 paranccsal használhatod, ez TVP-be nem kerül. Maximum 300 ÉP-t fogsz visszanyerni, de így nem gyógyulhatsz max. ÉP fölé. A sámán gyógykenőcs megadható paraméterként a totemes gyógyításnál is. Labirintusban automatikusan gyógyítani fogsz vele, ha más módon már nem megy.

KIS ÓNIXKULCS (1110. TÁRGY)
Erre gondoltál volna utoljára... ónixkőzetből kulcsot készíteni!?! Pedig a nehezen megmunkálható fekete anyagból tökéletes és törhetetlen kulcsot készített valaki. Nincs is más teendőd, mint elsőrendű munkája előtt fejet hajtani, na meg minél előbb megtalálni azt a zárat, aminek kinyitására a kulcsot használhatnád.

VARKAUDAR VARÁZSLÓ (271. SZÖRNY)
A varkaudarok közismerten járatosak a mágiában, de legnagyobb hatalmú varázslóik sosem mozdulnak ki a sötét járatok mélyén levő laboratóriumaikból, így nem csoda, ha az átlag kalandozó lebecsüli a varkaudar nép varázstudását a mágusaik és nekromantáik láttán. Nos, aki egy látványos, dinamikus varázspárviadalra vágyik, az örömmel fogja üdvözölni a varkaudar varázsló kihívását. Aki azonban a krematóriumi hamvasztáshoz hasonló végzet helyett inkább egy szebb jövőt választana, az maradjon a gnóm boltosok és öreg varázslók molesztálásánál.



KARAKTERLAP
Bundás Süsin, egy göndör aranyhajú, kék szemű mutáns férfi vagy. Bőröd bronzként csillog. Raia püspöke vagy. A Lélektisztító Irgalmas Nővérek (#9105) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 216. fordulód.

 Erő:26 (30)  Szint:21  Merészség:6/1 Magasság:206 cm 
 IQ:33 (37)  Támadás:28  Agresszió:3 Testsúly:275 kg 
 Ügyesség:21 (23)  Védekezés:29  Menekülés:30 % Életkor:6/13 év 
 Egészség:28 (32)  Életpont:302/233  Jellem: jó (535) Tul. pont:
 Szerencse:31 (35)  Varázspont:724/65  Pénz:556 arany Kép. pont:
 Tudatpont:19/2   Pszi pont:183/75      EFejl:20 
Eddig összesen 1187 szörnyet (23 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 17552 TP-t kaptál. Jelenleg 638859 TP-d van. A következő szinthez még 161141 TP szükséges. Trófeáid: ongóliant, varkaudar hadúr, norpadolótika. A 213. fordulódban 6987 arany került a bankszámládra. 7021 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

HARCI ISMERETEK
  ökölvívás: 6/30   szúrófegyverek: 21/23 (+4%)   vágófegyverek:19/7 (+59%)
  ütőfegyverek: 15/30   lőfegyverek: 12/22   dobófegyverek:24/47 (+10%)

Feltételes fegyverváltás: varkaudar szablya (#516) (120%) << vashegyű lándzsa (#182) (120%) << vasalt bunkó (#181) (120%)
Feltételes lőfegyver használat: semmi (0 -9.); vas dobónyíl (#189) (10 -996.); ezüstshuriken (#327) (997 -);
Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

EGYÉB ISMERETEK
  1. rejtőzködés: 16/19 (+11%)   2. nyomkövetés: 54/37 (+5%)   3. lopás:1/0
  4. mászás: 9/1   5. csapdakészítés: 23/37 (+6%)   6. csapdaészlelés:15/7 (+838%)
  7. gyógyítás: 23/35   8. titkosírás: 6/7   9. felderítés:18/49
  10. szörnyidomítás: 9/22   11. teológia: 30/38 (+31%)   12. taumaturgia:32/2 (+13%)
  13. versengés: 7/43   14. harcművészetek: 3/45   15. zene:10/65
  16. szörnyismeret: 10/92 (+35%)   17. pszi: 23/60 (+6%)   18. zárnyitás:15/37 (+92%)
  19. vadászat: 9/12   20. vitalitás: 1/37   21. bányászat:19/40 (+17%)
  22. úszás: 4/0   23. főzés: 6/39 (+23%)   

FELTÉTELES PARANCSOK
deus ex machinád 1 mezőre repítsen
totem 65% életpont alatt [azonnali gyógyítás (#58)]
gyógyítasz 30% életerő alatt 40 TVP-ért
segítesz max. 1 TVP-ért
kutatsz max. 120 TVP-ért
ásol max. 40 TVP-ért
készítesz amnioszt (#203) (max. 10 darabot ), púderkövet (#119) (max. 20 darabot ), szögletes követ (#17) (max. 5 darabot ), vas dobónyilat (#189) (max. 10 darabot ), fáklyát (#36) (max. 20 darabot ), smirglilevelet (#29) (max. 10 darabot )
elfogod ezoterikus mardelt (#184) fedett veremmel (#219)
mászol max. 120 TVP-ért
cirkusz: céllövölde, ötpróba, küldetés, kártyabarlang, labirintus (31)
maradék TVP-dből az egészség (4) tulajdonságodat TF-eled
Feltételes támadás (aktív: 3, max: 12)
szintszívó lények (#9097), öregedést okozó lények (#9095) (csak egyszer), varkaudar hadúr (#270) (csak egyszer)
Barátságosság (aktív: 2, max: 12)
semlegesek (#989), jók (#990)

VARÁZSLATAID ÉS PSZI KÉPESSÉGEID
Varázslói varázslataid
energiatüskék (#29, 5 VP)lángcsóva (#31, 5 VP)hhaar burka (#32, 6 VP)
izomernyesztés (#33, 6 VP)védelem sav ellen (#36, 12 VP)tompítás (#40, 8 VP)
jégcsóva (#41, 15 VP)fehér glóbusz (#47, 13 VP)villámcsapás (#50, 18 VP)
elektromos pajzs (#51, 14 VP)varázslat olvasása (#67, 30 VP, 20 TVP)mágiafeloldás (#75, 5 VP, 5 TVP)
fúzió (#77, 25 VP, 5 TVP)láth. észlelése (#78, 7 VP, 5 TVP)városi teleport (#96, 50 VP, 10 TVP)
varázsital főzése (#100, 30 VP)familiáris idézése (#159, 40 VP, 20 TVP)varázsenergia (#161, 35 VP, 5 TVP)
hhaar burka II (#162, 10 VP)varázsszem (#184, 9 VP, 5 TVP)a munka gyümölcse (#224, 10 VP)
kalmárszem (#228, 11 VP, 15 TVP)időcsere (#285, 5 VP) 
Papi varázslataid
éber kakukk (#3, 6 VP)auralátás (#4, 8 VP, 5 TVP)gyógymógy (#5, 6 VP, 5 TVP)
áldomás (#6, 5 VP, 5 TVP)erőpajzs I (#12, 6 VP, 5 TVP)méregsemlegesítés (#14, 10 VP, 5 TVP)
vak őrület (#18, 3 VP, 5 TVP)korgó gyomor, huss (#21, 3 VP, 5 TVP)unkreáció (#22, 0 VP, 5 TVP)
hadiszerencse II (#24, 6 VP, 5 TVP)tündérfény (#25, 1 VP)tulajdonságpajzs (#26, 16 VP, 5 TVP)
védelem tűz ellen (#38, 12 VP)vakító fény (#43, 7 VP)tisztítótűz (#44, 13 VP)
gyóntatás (#56, 10 VP)azonnali gyógyítás (#58, 15 VP, 5 TVP)puha ütés (#60, 18 VP)
tűzeső (#61, 16 VP)éber vadászkutya (#62, 12 VP)erőpajzs II (#63, 24 VP, 5 TVP)
oltár eltörlése (#79, 60 VP, 10 TVP)szörnyészlelés I (#82, 8 VP, 5 TVP)szörnycsábítás (#83, 14 VP, 3 TVP)
restoráció (#85, 50 VP, 5 TVP)vasszervezet (#86, 8 VP)szopókőpusztítás (#88, 21 VP, 5 TVP)
rúnapukkasztás (#94, 0 VP)DEM kreálása (#95, 50 VP, 10 TVP)tárgyészlelés (#135, 30 VP, 10 TVP)
Pszi képességeid
pszi-ernyő (#64, 6 PP, 5 TVP)auratranszformáció (#65, 10 PP, 10 TVP)pszi-regeneráció (#66, 12 PP, 5 TVP)
felejtés (#68, 5 PP, 5 TVP)kí koncentráció (#69, 14 PP, 5 TVP)agyletapogatás (#70, 16 PP, 2 TVP)
szürkeáll. aktiv (#71, 20 PP, 5 TVP)mentális pajzs (#72, 9 PP, 5 TVP)pszi fejlesztés (#73, 20 PP, 10 TVP)
molekulaátrendezés (#74, 10 PP, 5 TVP)agykorbács (#97, 6 PP)pszi-acéltorony (#98, 8 PP)
tudatkutatás (#99, 20 PP, 10 TVP)térképelemzés (#104, 20 PP, 10 TVP)kontinuum-tágítás (#105, 60 PP, 10 TVP)
tudatrombolás (#111, 25 PP)pszi-gyűjtés (#112, 300 PP, 30 TVP)pszi-ernyő II (#113, 10 PP, 3 TVP)
agybénítás (#114, 10 PP)pszi-konverzió (#115, 50 PP, 20 TVP) 

JELENLEG RAJTAD LEVŐ AKTÍV VARÁZSLATOK ÉS PSZI HATÁSOK
áldomás (#6)mentális pajzs (#72)méregsemlegesítés (#14) 

TÁMADÓ ÉS VÉDEKEZŐ VARÁZSLATOK LISTÁJA
Feltételes varázslat-használat
13. és magasabb szintűek ellen
Támadó varázslatok (aktív: 4, max: 10)
tisztítótűz (#44), jégcsóva (#41), agykorbács (#97), villámcsapás (#50)
Védekező varázslatok (aktív: 5, max: 10)
hhaar burka (#32), védelem sav ellen (#36), fehér glóbusz (#47), védelem tűz ellen (#38), pszi-acéltorony (#98)
Feltételes támadó varázslatok (aktív: 20, max: 59 - védekező varázslatokkal együtt)
energiatüskék (#29) >> vérfürdető magszim (#148) tisztítótűz (#44) >> szintszívó (#96)
izomernyesztés (#33) >> nómenklatúra (#158) tisztítótűz (#44) >> autentikus vámpír (#154)
villámcsapás (#50) >> Zinthurg (#180) villámcsapás (#50) >> Tguarkhan (#212)
villámcsapás (#50) >> élőholt mágus (#175) villámcsapás (#50) >> gnóm szolgáló (#181)
villámcsapás (#50) >> pszi elementál (#221) villámcsapás (#50) >> fémbontó szójer (#150)
villámcsapás (#50) >> varkaudar bajnok (#190)    
Feltételes védekező varázslatok (aktív: 20, max: 59 - támadó varázslatokkal együtt)
tompítás (#40) >> varkaudar hadúr (#270) hhaar burka (#32) >> nómenklatúra (#158)
védelem sav ellen (#36) >> gnóm szolgáló (#181) fehér glóbusz (#47) >> jégtroll (#164)
tompítás (#40) >> Tguarkhan (#212) hhaar burka (#32) >> xirnox (#122)
védelem tűz ellen (#38) >> vortexmágus (#418) tompítás (#40) >> óriás csontváz (#176)
fehér glóbusz (#47) >> pattanóböde (#145)    

ELFOGOTT SZÖRNYEID
törpemammut (#115) (málhás: +20 kg teher) státusz: OK
mutáns pók (#117) (hátas: 10 lépés/kör; 9 TVP/lépés;) státusz: éhes
alpesi tehén (#91) (tejet ad) státusz: OK

ISTENI KÜLDETÉSEID
1.) Lássuk, mennyire ismered a gyógyítás fortélyait. Áldozz számomra két adag gyógykenőcsöt!
2.) Harcunk a sötétség teremtményei ellen állandó. Hintsd szét négy orgoró maradványait a szélben! (számláló: 1)
3.) Papjaim a jóság, a szeretet és a béke hirdetői. A békéhez és összefogáshoz olyan nyelvet kel találni, amelyet mindenki egyformán megért, és ez a muzsika útja. Imádkozz, amint zene szakértelmed elérte a 10. szintet!

JÓ TUDNI
Ismersz összesen
236 szörnyet 417 tárgyat 
Tulajdonság összeg
158 (176)
Fegyverszakértelmek
97 (összege) 18.33 (közelharciak átlaga) 18.00 (távolságiak átlaga)
Tápfaktor
1091.90   grafikon 1236.90 (korrigált: eredeti + papirang*3 + fno/10)  
Bónuszok
+2 szerencse (hadiszerencséből, forduló közben)    
+8 sebzés (erőből) +8 sebzés (erőből, erőt növelő varázslatokkal) +8 sebzés (erőt és sebzést növelő varázslatokkal)
+6 védelem (ügyességből)    
Varázslat erősségek
papi erő: 26 varázslói erő: 16 pszierő: 14
Osztók
teológia osztó: 7 taumaturgia osztó: 7 pszi osztó: 6
VP regeneráció: +106 (nekrofun +212)
106 (alap vp.reg. nyugat) 124 (alap vp.reg. kelet) 0 (tárgyak + 10vp-k)
 
erő tárgyakból: +4
  bíbor erőöv (#291) +2     hatalom fülbevalója (#817) +2     sárga erőöv (#276) +1  
 
iq tárgyakból: +4
  hatalom fülbevalója (#817) +2     vortex talizmán (#812) +2    
 
ügyesség tárgyakból: +2
  halálhozó talizmán (#813) +2     hatalom fülbevalója (#817) +2    
 
egészség tárgyakból: +4
  hatalom fülbevalója (#817) +2     korinthai talizmán (#814) +2    
 
szerencse tárgyakból: +4
  hatalom fülbevalója (#817) +2     rothasztó talizmán (#815) +2     smaragd védőgyűrű (#223) +2  
 
maxép tárgyakból: +5
  örökkévalóság rubinja (#900) +5      
 
védekezés tárgyakból: +23
  bőrpáncél (#51) +2     elit csatavért (#295) +8     fekete bőrcsizma (#247) +3  
  kvazár sisak (#266) +5     lánckesztyű (#230) +3     nagy vaspajzs (#161) +8  
  smaragd védőgyűrű (#223) +2     szürke bőrkesztyű (#271) +2     vasvért (#164) +10  
 
támadás tárgyakból: +4
  örökkévalóság rubinja (#900) +1     varkaudar pecsétgyűrű (#1171) +3    
 
sebzés tárgyakból: +1
  varkaudar pecsétgyűrű (#1171) +1      
 

FIGYELEMMEL KISÉRT TÁRGYAK, VARÁZSLATOK
Figyelt tárgyak (karakterlapon a megadott limitnek megfelelő van-e [nálad kézben, bank nincs beleszámolva])
4   deus ex machina (#1)    
Figyelt varázslatok (táborozás közben rajtad van-e)
- varázsenergia (#161)    

TÁRGYAID TIPUSONKÉNTI BONTÁSBAN
Gyűrűk
1 * smaragd védőgyűrű (#223) 1 * varkaudar pecsétgyűrű (#1171)  
Karkötők
1 * Eldaran karkötője (#373) 1 * obszidián karkötő (#229)  
Fülbevalók
1 * hatalom fülbevalója (#817)    
Nyakláncok
1   halálhozó talizmán (#813) 1 * korinthai talizmán (#814) 1 * nap szimbólum (#141)
2   rothasztó talizmán (#815) 2 * vortex talizmán (#812)  
Örökkévalóság ékszerek
1 * örökkévalóság rubinja (#900)    
Kulcsok
1   kis ónixkulcs (#1110)    
Cirkuszi tárgyak
1   aranytermő erszény (#819) 1   halálhozó talizmán (#813) 1 * hatalom fülbevalója (#817)
1 * korinthai talizmán (#814) 2   rothasztó talizmán (#815) 1   teremtés zsákja (#818)
2 * vortex talizmán (#812)    
Ryuku tárgyak
1   ryuku buzogány (#696) 1   ryuku szablya (#695) 1   ryuku védőkenőcs (#1154)

VARÁZSLATAID SEBZÉSE
 alaprughar FNOból tárgybóltipusbónusz elérhető 
Taumaturgia
energiatüskék (#29) 25.0                     =>   25.0      
lángcsóva (#31) 17.0 / 8.5                 =>   17.0 / 8.5  
jégcsóva (#41) 56.0 / 28.0                 =>   56.0 / 28.0  
villámcsapás (#50) 72.0 / 36.0                 =>   72.0 / 36.0  
Teológia
tisztítótűz (#44) 77.0 / 38.5                 =>   77.0 / 38.5  
tűzeső (#61) 55.0 / 27.5                 =>   55.0 / 27.5  
Pszí
agykorbács (#97) 28.0 / 14.0                 =>   28.0 / 14.0  

Mágiaérzékenység nincs figyelve, ha valakinek van róla adata hol módositja a sebzést
(gyk: milyen sorrendben számolódnak a dolgok) azt légyszi küldje el nekem. [KWS]

FEGYVEREID SEBZÉSE
 jobbkézpajzsbalkézfegyver varázslatas1  s2  s3 
Ökölvívás
ököl (#28)2 tám.   28.0   -        
lánckesztyű (#230)2 tám.   28.0   -        
mászókarom (#78)2 tám.   36.0   -        
szürke bőrkesztyű (#271)2 tám.   28.0   -        
Szúrófegyver
csontkés (#11)4 tám.   86.0   2 tám.   27.0        
orgyilkos tőr (#225)4 tám.   100.0   2 tám.   34.0        
varkaudar lándzsa (#224)4 tám.   106.0   -        
vashegyű lándzsa (#182)4 tám.   124.0   -        
Vágófegyver
kőkés (#6)3 tám.   52.5   1 tám.   10.5        
rövid kard (#171)3 tám.   70.5   1 tám.   16.5        
ryuku szablya (#695)3 tám.   99.0   -        
varkaudar szablya (#516)3 tám.   102.0   -        
Ütőfegyver
bot (#4)3 tám.   52.5   -        
csontpálca (#329)3 tám.   108.0   -        
kőkalapács (#13)3 tám.   52.5   1 tám.   10.5        
ryuku buzogány (#696)3 tám.   90.0   -        
vasalt bunkó (#181)3 tám.   96.0   -        
ásó (#34)3 tám.   46.5   -        
göcsörtös bunkó (#123)3 tám.   81.0   -        
Lőfegyver
bronzhegyű nyíl (#94)3 tám.   48.0   -        
ezüsthegyű nyíl (#323)3 tám.   39.0   -        
kerek kő (#19)3 tám.   22.5   -        
sallank nyíl (#129)3 tám.   48.0   -        
ubuk tüske (#131)3 tám.   28.5   -        
vashegyű nyíl (#176)3 tám.   49.5   -        
Dobófegyver
ezüstshuriken (#327)4 tám.   66.0   -        
mérgezett vas dobónyíl (#190)4 tám.   104.0   -        
tolmokov koktél (#351)4 tám.   120.0   -        
ubuk dobónyíl (#138)4 tám.   78.0   -        
vas dobónyíl (#189)4 tám.   80.0   -        
Víziharc
ököl (#28)1 tám.   9.5   -        
csontkés (#11)1 tám.   12.7   -        
kőkalapács (#13)1 tám.   9.9   -        
kőkés (#6)1 tám.   10.3   -        
orgyilkos tőr (#225)1 tám.   15.0   -        
rövid kard (#171)1 tám.   13.3   -        

s1: alapsebzés plusz varázslatsebzés FNOból     s2: s1 plusz varázslatsebzés tárgyból     s3: s2 plusz tipusbónuszok
A sebzést adó KT-képességek nincsenek figyelve, mágiaérzékenység szintén.
  • A varázslatot lövő fegyvereknél nem igazán van adat róla milyen eséllyel és milyen erővel lővi el a spellt. Ha nem stimmel, légyszi szólj (ne azt, hogy nem jó, hanem azt mond meg, hogy mi a jó adat)! Ez a te érdeked is, mert ez a felirat akkor fog innen eltűnni, amint az adatok nagyrésze jó lesz :)

  • [KWS]
    email: reformat(kukuc)vizipok.hu

    KIHÍVÁS TORONY ESÉLYEK
    1. szint teljesítésére   53.74 % esélyed van
    2. szint teljesítésére   16.22 % esélyed van
    3. szint teljesítésére    5.70 % esélyed van
    4. szint teljesítésére    1.97 % esélyed van
    5. szint teljesítésére    0.80 % esélyed van
    6. szint teljesítésére   19.62 % esélyed van
    7. szint teljesítésére    1.11 % esélyed van
    8. szint teljesítésére    1.03 % esélyed van
     
    1. szintű szakértelem próba: 75.00 % - [torony 1, 2, 3, 4, 7, 8 szintjén kérik]
    Nem megfelelő szakértelmek:
    szerencsejáték: 0
      min. szakértelem: 4
    harcművészet: 3
      min. szakértelem: 10
    vadászat: 9
      min. szakértelem: 10
    lopás: 1
      min. szakértelem: 10
     
    2. szintű szakértelem próba: 56.25 % - [torony 1, 2, 3, 4, 5, 7, 8 szintjén kérik]
    Nem megfelelő szakértelmek:
    szerencsejáték: 0
      min. szakértelem: 8
    titkosirás: 6
      min. szakértelem: 8
    mászás: 9
      min. szakértelem: 10
    szörnyidomitás: 9
      min. szakértelem: 10
    harcművészet: 3
      min. szakértelem: 15
    vadászat: 9
      min. szakértelem: 15
    lopás: 1
      min. szakértelem: 20
     
    3. szintű szakértelem próba: 25.00 % - [torony 2, 3, 4, 5, 7, 8 szintjén kérik]
    Nem megfelelő szakértelmek:
    szerencsejáték: 0
      min. szakértelem: 12
    titkosirás: 6
      min. szakértelem: 12
    mászás: 9
      min. szakértelem: 15
      mászó-karperec (#392)
    szörnyidomitás: 9
      min. szakértelem: 15
      szuper dobóháló (#273)
    szörnyismeret: 10
      min. szakértelem: 15
    zene: 10
      min. szakértelem: 15
    felderités: 18
      min. szakértelem: 25
    harcművészet: 3
      min. szakértelem: 25
    pszi: 23
      min. szakértelem: 25
      szuperpszi fejlesztése (#117)
    vadászat: 9
      min. szakértelem: 25
    gyógyitás: 23
      min. szakértelem: 30
    lopás: 1
      min. szakértelem: 30
      láthatatlanság (#76)
     
    1. szintű ismeret próba: 100.00 % - [torony 1, 2, 3, 4, 8 szintjén kérik]
     
    2. szintű ismeret próba: 63.80 % - [torony 1, 2, 3, 4, 5, 8 szintjén kérik]
    Hiányzó információk:
    quwarg nagymester (#214)Fekete Kehely (#283)fekete tű (#374)
    Mágikus Koponya (#279)Muezli aranykeze (#442)ónix masszavadító (#438)
    piranha zsákvédő (#337)Szent Kulacs (#285)taposó tappancs (#318)
     
    3. szintű ismeret próba: 23.88 % - [torony 2, 3, 4, 5, 8 szintjén kérik]
    Hiányzó információk:
    alanori csatamén (#233)chara-din fattya (#236)élőholt ősmágus (#179)
    görgőte (#41)hegyi góliát (#244)hordóagyú mameluk (#254)
    káoszteknőc (#235)kputtyintó csalán (#247)lidércúr (#252)
    mnebolath (#237)nagyobb vércápa (#246)orkhan thai (#238)
    őrült varázsló (#255)pöfögő kregon (#182)quwarg parafenomén (#248)
    quwarg rohamosztagos (#242)raia szent lovagja (#239)rughar familiárisa (#245)
    sivatagi doareg (#240)szubreális vámpír (#223)tüskés gigaféreg (#256)
    vadász quwarg (#241)Dantor amulettje (#468)dizen kulcs (#472)
    drakolder szem (#478)gránit őrszobor (#369)krapixlon fürdőruha (#454)
    Luthius karkötője (#527)manakristály (#500)norgat kulcs (#471)
    Pusztítás Botja (#316)sárkánypikkely (#292)Szent Pöröly (#485)
     
    1. szintű szörny ölés próba: 100.00 % - [torony 1, 2, 3, 4, 6, 8 szintjén kérik]
     
    2. szintű szörny ölés próba: 94.12 % - [torony 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8 szintjén kérik]
    Problémás a szörny megölése:
    szubreális vámpír (#223)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
     
    3. szintű szörny ölés próba: 47.06 % - [torony 2, 3, 4, 5, 6, 8 szintjén kérik]
    Problémás a szörny megölése:
    hordóagyú mameluk (#254)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    káoszteknőc (#235)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    kultúrmasztodon (#227)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    ongóliant (#159)
      oles: 0 % (190+)
    orkhan thai (#238)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    orbitális mackósajt (#229)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    tüskés gigaféreg (#256)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    tyrannoszaurusz rex (#160)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
    woorgard (#231)
      oles: 0 % (nincs csata adat)
     
    1. szintű tárgy készités próba: 66.67 % - [torony 1, 2, 3, 4, 8 szintjén kérik]
    Tárgykészitéshez hiányzó alkotórészek:
    ásó (#34):
      1 lapockacsont (#33)
    zárnyitó készlet (#39):
      5 drótszőr (#37)
    rézsisak (#72):
      2 rézdarab (#70)
    rézpajzs (#73):
      4 rézdarab (#70)
    bronzpenge (#126):
      2 óndarab (#85)
      1 rézdarab (#70)
    sallank nyíl (#129):
      1 nyílvessző (#108)
    stuki lövedék (#414):
      nem ismered
     
    2. szintű tárgy készités próba: 83.33 % - [torony 1, 2, 3, 4, 5, 8 szintjén kérik]
    Tárgykészitéshez hiányzó alkotórészek:
    királyi korona (#338):
      12 fekete gyöngy (#99)
    bronz fejpánt (#407):
      1 rézdarab (#70)
      2 óndarab (#85)
    bogyógránát (#430):
      1 kaktuszbogyó (#429)
     
    3. szintű tárgy készités próba: 50.00 % - [torony 2, 3, 4, 5, 8 szintjén kérik]
    Tárgykészitéshez hiányzó alkotórészek:
    rézpáncél (#71):
      7 rézdarab (#70)
    bronzsisak (#88):
      2 óndarab (#85)
      1 rézdarab (#70)
    bronzpajzs (#89):
      3 óndarab (#85)
      2 rézdarab (#70)
    gromak páncél (#270):
      2 gromak bőr (#268)
    ezüst kard (#325):
      2 ezüstdarab (#326)
    rájabőr úszógatya (#405):
      3 rájabőr (#404)
    teknőcpajzs (#417):
      1 teknőcteknő (#416)
    lótuszfőzet (#448):
      nem ismered
      1 lótuszvirág (#447)
    kdole (#501):
      1 tyrex csont (#280)
      4 sáfránypor (#211)

    NÁLAD LÉVŐ TÁRGYAK (*-gal jelöltek bekészítve)
    Páncélok és pajzsok
    1 * bíbor erőöv (#291) {60} [0.35] 1   bőrpáncél (#51) {5} [3.00] 1   elit csatavért (#295) {30} [3.50]
    1 * fekete bőrcsizma (#247) {16} [1.00] 1 * kvazár sisak (#266) {70} [0.50] 1 * lánckesztyű (#230) {15} [0.20]
    1   mászókarom (#78) {10} [0.20] 1   nagy vaspajzs (#161) {22} [3.20] 1   sárga erőöv (#276) {25} [0.20]
    1   szürke bőrkesztyű (#271) {12} [0.25] 1 * vasvért (#164) {60} [8.00]    
    Fegyverek és lövedékek
    1   bot (#4) [3.00] 6   bronzhegyű nyíl (#94) {30} [0.48] 1   csontkés (#11) {2} [0.30]
    1   csontpálca (#329) {15} [0.30] 1   ezüsthegyű nyíl (#323) {4} [0.08] 4   ezüstshuriken (#327) {32} [1.20]
    1   kerek kő (#19) [0.15] 1   kőkalapács (#13) [1.00] 1   kőkés (#6) [0.50]
    1   mérg. vas dobónyíl (#190) {10} [0.10] 2   orgyilkos tőr (#225) {16} [0.20] 1   rövid íj (#107) {8} [1.00]
    2 * rövid kard (#171) {32} [3.00] 1   ryuku buzogány (#696) {70} [2.00] 1   ryuku szablya (#695) {70} [1.50]
    6   sallank nyíl (#129) {18} [1.50] 4   szögletes kő (#17) [2.00] 2   tolmokov-koktél (#351) {16} [0.20]
    14   tüske (#22) [0.42] 1   ubuk dobónyíl (#138) {5} [0.15] 9   ubuk tüske (#131) {9} [0.45]
    2   varkaudar lándzsa (#224) {10} [4.00] 2   varkaudar szablya (#516) {40} [4.00] 10 * vas dobónyíl (#189) {70} [1.00]
    1   vasalt bunkó (#181) {35} [4.50] 1 * vashegyű lándzsa (#182) {18} [2.00] 1   vashegyű nyíl (#176) {5} [0.08]
    Ékszerek és egyéb csecsebecsék
    1   aranylánc (#191) {20} [0.15] 1 * Eldaran karkötője (#373) {50} [0.10] 1   ezüst nyaklánc (#117) {10} [0.10]
    1   halálhozó talizmán (#813) {50} [0.10] 1 * hatalom fülbevalója (#817) {200} [0.03] 1 * korinthai talizmán (#814) {50} [0.10]
    1 * nap szimbólum (#141) {10} [0.05] 1   obszidián függő (#195) {10} [0.01] 1 * obszidián karkötő (#229) {30} [0.05]
    1 * örökkéval. rubinja (#900) [0.01] 2   rothasztó talizmán (#815) {100} [0.20] 1 * smaragd védőgyűrű (#223) {100} [0.01]
    1 * vark. pecsétgyűrű (#1171) {200} [0.15] 2 * vortex talizmán (#812) {100} [0.20]    
    Eszközök, használati tárgyak, készletek
    1   acéltű (#334) {1} [0.02] 4 + aranypikkely (#415) [0.80] 1   aranytermő erszény (#819) {200} [0.06]
    2   aranytű (#272) {8} [0.04] 1   ásó (#34) {5} [3.00] 4 + deus ex machina (#1) {100} [0.40]
    1   dobóháló (#221) {8} [0.40] 14   fáklya (#36) [4.20] 1   fiatalság itala (#473) {80} [0.02]
    3   furulya (#233) {21} [0.54] 4   fűszerkeverék (#1170) [0.12] 1   hűségérme (#1141) {40} [0.02]
    1   kis mágneses bigyó (#1266) 4   kötél (#92) {4} [4.00] 1   mászókampó (#165) {12} [0.40]
    1   megbűvölt utazóláda (#1218) {60} [2.00] 10 + pukkanó tűcsapda (#336) {60} [1.50] 1   Rodger kezdő üstje (#1167) {40} [1.00]
    1   ryuku védőkenőcs (#1154) {24} [0.14] 10   sámán gyógykenőcs (#1139) {500} [0.20] 1   szeksztáns (#32) {20} [0.20]
    2   szent jogar (#150) {100} [0.16] 1   tatu dob (#234) {4} [0.20] 1   teremtés zsákja (#818) {200} [3.00]
    1   tüskecsapda (#242) {8} [0.10] 6   varázskő (#305) {180} [0.12] 1   zárnyitó készlet (#39) {12} [0.20]
    Löttyök és porok, tartóstul
    11   aranyló ugarhéj (#100) {44} [1.10] [bennük 25 csepp tinta (#101) {25} [0.25], fér még: 85]
    7   fűszertartó (#210) {42} [0.56] [üres, kapacitás: 35]
    1   huhogó bibe (#332) {8} [0.10] [benne 9 csepp rákfatty váladék (#333) {9} [0.09], fér még: 3]
    7   kavadu iszák (#25) {14} [0.70] [bennük 2 csepp gyenge méreg (#26) {2} [0.02], fér még: 68]
    1   molluszk ház (#353) {2} [0.20] [üres, kapacitás: 6]
    4   sullár hólyag (#168) {28} [0.32] [bennük 15 csepp spiritusz (#170) {15} [0.15], fér még: 65]
    1   szent kehely (#257) {16} [0.20] [benne 10 csepp isteni könnycsepp (#260) [0.10], fér még: 0]
    10   uzbány csőr (#169) {60} [1.50] [bennük 57 csepp ugh méreg (#166) {114} [0.57], fér még: 63]
    3   vizestömlő (#3) {21} [0.60] [bennük 25 korty víz (#27) [0.25], fér még: 35]
    14   zöld üveg (#82) {42} [1.40] [bennük 24 csepp ragasztó (#83) {24} [0.24], fér még: 256]
    Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok
    1   acélpengőke (#231) {3} [0.01] 7   álompor (#396) {7} [0.14] 9   amniosz (#203) {9} [1.35]
    3   aurach fog (#657) {3} [0.03] 6   bunthar bőr (#733) {30} [3.00] 4   darázsfarok (#654) {56} [2.00]
    2   darázsszárny (#652) {8} [0.02] 3   dorony tüdő (#212) {24} [0.30] 4   dözmöng szív (#122) {12} [0.32]
    5   drótszőr (#37) {10} [0.25] 21   elkarog szőr (#665) {21} [0.21] 2   etra hályog (#712) {50} [0.60]
    4   evaporőr háj (#105) {20} [0.80] 4   ezüstdarab (#326) {16} [0.80] 1   fémrúd (#104) {8} [2.00]
    6   főnixtoll (#563) [0.06] 9   fülemüle agyar (#267) {45} [2.70] 1   grákóbőr (#41) {3} [0.10]
    6   grifftojás (#179) {60} [2.40] 10   gyíkfű (#201) {10} [0.10] 2   gyöngymangó (#135) {4} [0.20]
    5   ilkin érc (#232) {15} [0.50] 2   jégszív (#282) {30} [0.40] 19   kaktusztüske (#114) [0.38]
    2   karbin plazma (#199) {20} [0.50] 1   kavadu lebeny (#24) {2} [0.20] 4   kazmár gyökér (#205) {16} [0.40]
    3   kőszem (#304) {15} [0.12] 2   kvazár (#244) {22} [0.40] 3   lajhár csont (#236) {9} [1.20]
    1   lapkorong (#80) {2} [0.08] 106   madártoll (#112) {106} [1.06] 3   magszim bél (#103) {15} [0.24]
    1   mákrózsa virág (#56) [0.20] 4   manifeszt.nyúlvány (#214) {40} [0.64] 1   móri gyümölcs (#116) [0.10]
    1   mutáns csont (#331) {4} [0.30] 3   ormánygőte csont (#21) {9} [0.60] 3   ovimon-bogyó (#207) [0.03]
    20   pirkit (#153) {40} [1.00] 20   púderkő (#119) [2.00] 4   pular kristály (#239) {32} [1.00]
    4   purifikátor háj (#269) {36} [0.80] 3   rájabőr (#404) {9} [0.15] 2   ramit kő (#226) {6} [0.20]
    3   raptor karom (#281) {36} [0.90] 1   remák szív (#264) {12} [0.15] 1   rézdarab (#70) {1} [0.30]
    1   rinóbőr (#651) {5} [2.00] 5   rókafarok (#124) {15} [2.50] 15   sallank karom (#128) {30} [2.25]
    1   smaragdkő (#678) {50} [0.10] 5   smirglilevél (#29) [0.25] 23   sünmedve tüske (#14) {23} [0.69]
    4   surranó kígyó bőr (#47) {8} [0.80] 2   szuperkötél (#209) {4} [4.00] 2   szvó-ektoplazma (#151) {20} [0.10]
    1   téfea-agy (#172) {8} [0.30] 1   teknősesszencia (#702) {45} [0.10] 8   Thargodan esszencia (#328) {160} [0.80]
    4   vadász tatu bőr (#15) {4} [4.00] 1   vapár ág (#110) {10} [2.00] 20   varányszem (#30) {20} [0.40]
    23   vasérc (#152) {46} [4.60] 3   vízionár szem (#102) {9} [0.09]    

    Összsúly: 145.78 kgMegterheltség: 140%
    Tárgyaid összértéke: 5256 arany (a bankban lévő tárgyak nélkül)
    HU-ban lévő tárgyaid összértéke: 0 arany
    GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.
    Még 8 fajta tárgynak van hely a listádon (max. 170 fajta tárgyad lehet egyszerre)

    TÁRGYAID A BANK SZÉFJÉBEN (BANKSZÉF MÉRETE: 12)
    2   göcsörtös bunkó (#123) {16} [7.00] 5   gromak bőr (#268) {40} [15.00] 2   jegesmedve bunda (#1067) {20} [4.00]
    1   ketrec (#216) {76} [12.00] 1   kis ónixkulcs (#1110) {95} [0.15] 6   lapockacsont (#33) {24} [6.00]
    20   óndarab (#85) {40} [6.00] 25   rézdarab (#70) {25} [7.50] 1   súlyzó (#347) {9} [22.00]
    1   tyrex csont (#280) {30} [20.00] 27   varkaudar pálinka (#1137) {594} [5.40] 1   vasvért (#164) {60} [8.00]

    ELŐZŐ FORDULÓD VÉGÉN MÉG MEGVOLT... (*)
    1   dözmöng szív (#122) 5   drótszőr (#37) 5   fáklya (#36)
    1   fűszerkeverék (#1170) 4   gyöngymangó (#135) 2   kaja (#2)
    1   remák szív (#264) 1   szögletes kő (#17) 4   víz (#27)

    * Reformat: táborozás közbeni változás benne van, illetve bankba bepakolás nem jelenik meg

    ELŐZŐ FORDULÓD ÓTA KERÜLT HOZZÁD... (*)
    131   arany (#50) 3   aurach fog (#657) 1   bronzhegyű nyíl (#94)
    1   csontpálca (#329) 1   elit csatavért (#295) 1   hűségérme (#1141)
    1   kis ónixkulcs (#1110) 1   rézdarab (#70) 10   sámán gyógykenőcs (#1139)
    1   sárga erőöv (#276) 1   tüske (#22) 2   varkaudar lándzsa (#224)
    26   varkaudar pálinka (#1137) 1   varkaudar pecsétgyűrű (#1171) 1   varkaudar szablya (#516)

    * Reformat: táborozás közbeni változás benne van, illetve bankból kivétel nem jelenik meg

    E körben tett lépéseid térképe

    (111,111) északi aurach (#350)
    (112,110) tyrannoszaurusz rex (#160), a 134. labirintus bejárata, vaskohó (#155), Sheran oltár, Chara-din monolitja
    (#534), művészi porolit (#720), érclelőhely, élőholt sullár (#216), varkaudar kölyök (#685), varkaudar bajnok (#190),
    varkaudar behemót (#189), varkaudar hadúr (#270), varkaudar mágus (#128), varkaudar kósza (#347), varkaudar
    varázsló (#271)


    Reformattált fordulóidban...
    (216, 220-225)
    Csatákban történt
    6826 életpontot ütöttél, 1815 életpontot egyéb módon sebeztél a szörnyekbe (kalandozókba). Összesen 8641 életpont sebezés.
    620 életpontot ütéseiktől, 382 életpontot egyéb módon sebződtél. Összesen 1002 életpont sebződés.
     
    16 pszi pontot szívtak el tőled.
    -16 pszi pont összesen.
     
    3 TU-t szívtak el tőled.
     
    Erőforrás változások a fordulóban
    1443 életpontot valamilyen egyéb módon szereztél. (kör elejei regen, gyógyítás, spell, targy, stb.)
    1002 életpontot a csatákban sebződtél.
    463 életpontot sebződtél egyéb módon. (csapdák, éhezés, stb.)
    -22 életpontot összesen.
     
    100 varázspontot kaptál varázskőből.
    1752 varázspontot regeneráltál, vagy szereztél egyéb módon. (kör elejei regenből, IMából, TU-ból, stb.)
    1254 varázspontot költöttél. (V, VV paranccsal)
    35 varázspontot vesztettél. (időcsere, vp szivó csapda, mágiafaló stb.)
    +563 varázspont összesen. (Ebből költhetsz harci támadó/védekező varázslatokra)
     
    606 pszi pontot kaptál. (kör elejei regen, stb.)
    349 pszi pontot költöttél. (P, VV paranccsal)
    -16 pszi pontot csatákban szereztél/vesztettél.
    41 pszi pontot vesztettél. (pl. poszogó mösze, stb.)
    +200 pszi pont összesen.
     
    24 TU-t kaptál/állitottál elő.
    13 TU-t használtál fel.
    -3 TU-t csatákban szereztél/vesztettél.
    +8 TU összesen.
     
    2600 TVP-t kaptal.
    70 TVP-t egyéb forrásból szereztél. (sáfrányporból, TU-ból, időcseréből stb.)
    2670 TVP-t költöttél.
     
    Permanens változások a fordulóban
    2 max.ép-t kaptál.
    48 max.vp-t kaptál.
     
    7 jóságot kaptál a csatákon kivül. (jellemproba, aranypikkely, kufár megölése, stb.)
     


    Reformattált fordulóidban használt, már ebben a fordulóban ismert varázslatok
    (152-225)
    Taumaturgia
      városi teleportáció (#96): 24   familiáris idézése (#159): 1   varázsenergia (#161): 2  
      a munka gyümölcse (#224): 72   kalmárszem (#228): 5  
    Teológia
      gyógymógy (#5): 248   áldomás (#6): 261   erőpajzs I. (#12): 74  
      méregsemlegesítés (#14): 12   korgó gyomor, huss (#21): 30   unkreáció (#22): 33  
      hadiszerencse II. (#24): 74   tulajdonságpajzs (#26): 60   azonnali gyógyulás (#58): 10  
      szörnycsábítás (#83): 20   restoráció (#85): 1   vasszervezet (#86): 1  
      szopókőpusztítás (#88): 3  
    Pszí
      pszi-ernyő (#64): 1   agyletapogatás (#70): 4   szürkeállomány aktivizálása (#71): 1  
      mentális pajzs (#72): 5   pszi fejlesztés (#73): 21   molekulaátrendezés (#74): 11  
      pszi-gyűjtés (#112): 2   pszi-konverzió (#115): 5  



    © Beholder Kft., 1992-2003


    ReFormat 0.5.0p4 © KWS, 2003-2004
    http://reformat.vizipok.hu/
    Külön köszönet Timnának az első reformatért, amiből minden kiindult, illetve Chaar-Lee-nak a clformatért (ami ha ment volna linuxon, akkor nem irtam volna meg ezt :)