TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2002. nov. 22. 11h:19'
EZ A 464. JÁTÉKHETED, 462. FORDULÓD
465. játékheted kezdete: nov. 28.
A következő fordulódat azonnal
betápláljuk, amint megkapjuk.
KALANDOZÓ: #2351
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 385

WHITE NOR WACAK KALANDJAI



be 108 bemész a 108. titkos labirintusba
A térkép útmutatásai alapján hamar megtalálod a palotának nevezett építményt. Kis csalódást jelent, hogy kiderül: egy egyszintes házról van csupán szó, melyet az eltelt idő alatt alaposan benőtt a környék elburjánzott növényzete. Megkeresed a főkaput, és szélesre tárod az öreg szerkezetet. Bepillantasz: teljes a sötétség. Megfelelő mozdulatok kíséretében mormolni kezdesz. Pezsgő mágikus energia terjed szét benned. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a tündérfény varázslatot! A kézfejed halványan világítani kezd. [-84 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Elszántan indulsz befelé. Ha igazat mondott a sámánúr, Krossan nem ellenség, gondolod, miközben abban reménykedsz, hogy az érintett is így gondolja. Egy kisebb terembe érkezel. A falakat és a padlót por lepi, így rögtön szemet szúrnak a befelé vezető lábnyomok. Amennyire meg tudod állapítani, nem humanoid lénytől származnak. [5 pontot használtál fel, van még 576.]

lm 21 17 mozogsz 21 17
Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy nagy vasalt ajtót pillantasz meg. Megvizsgálod: Könnyen nyílik. Egy T elágazásba érkezel. [8. PONT.] Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy zztrissh harcos! (ld. enc.) Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos testét. (6 támadással 249 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra támadsz. Végítélettel több döféssel felnyársalod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (7 támadással 616 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel többször eltalálod a zztrissh harcos egyik karját. (5 támadással 285 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Ellenfeled 8 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 61 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 93 életpontot vesztesz.) Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 615 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel valamennyire megsebezgeted a zztrissh harcos jobb lábát. (2 támadással 117 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Ellenfeled 11 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 43 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 76 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy mindennek ellenálló titanit ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Előkapod a roxati zárfalót, és megpróbálod kinyitni. Sikerült! Egy hosszúkás terembe érkezel. Étkező lehetett, a terem méreteihez tervezett faasztal áll középen, mellette hosszú padok húzódnak. Itt-ott amortizálódott faedényeket is felfedezel, némelyikben kétes eredetű trutyit tároltak. [21. PONT.] Egy zztrissh harcost veszel észre magad előtt. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Egy puha ütés varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 252 életpontot sebezve.) Meglengetve a Végítéletet a másikra rohansz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 616 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (5 támadással 290 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). Ellenfeled 8 pontot sebződik a fényaurától. Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 78 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 96 életpontot vesztesz.) Végítélettel több döféssel felnyársalod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 628 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+126 életerő). Sárkánytőrrel gyengén megszurkálod a zztrissh harcos jobb lábát. (2 támadással 110 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). Fényaurád működik (7 ép-t sebezve). Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a bal bokádon. (1 támadástól 46 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 98 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy zztrissh harcost veszel észre magad előtt. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Egy puha ütés varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 249 életpontot sebezve.) Meglengetve a Végítéletet a másikra rontasz. Végítélettel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a zztrissh harcos jobb lábát. (7 támadással 621 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+125 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a zztrissh harcos fejét. (5 támadással 285 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Fényaurád működik (6 ép-t sebezve). A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 44 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 91 életpontot vesztesz.) Végítélettel több döféssel felnyársalod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (7 támadással 622 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+125 életerő). Sárkánytőrrel néhány helyen meghorzsolod a zztrissh harcos egyik karját. (2 támadással 118 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). A fényaura 6 ép-t sebez. A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 68 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 70 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megbotlasz valamiben: 1 amul kulcs és 1 gyógykenőcs. Felpakolsz. Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] A folyosó kanyarodik. Furcsa szag terjeng az állott levegőben. [12. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy fémesen csillogó mithril ajtó jelent átmeneti akadályt. Lenyomod a kilincset: Könnyen nyílik. Egy nagyobb terem nyílik meg előtted. A félig leomlott falak törmelékkel szórták tele a padlót, melyet egyébként színes márványkövekből raktak ki. [17. PONT.] Egy zztrissh harcost pillantasz meg. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos éles csáprágóját. (6 támadással 242 életpontot sebezve.) Megmarkolva a Végítéletet ellenfeledre ugrasz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 613 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (5 támadással 284 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a jobb combodat. (1 támadástól 66 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 70 életpontot vesztesz.) Végítélettel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (7 támadással 608 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Sárkánytőrrel kicsit megbökdösöd a zztrissh harcos testét. (2 támadással 117 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 66 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 101 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 1 káosztiara. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy zztrissh veterán! (ld. enc.) Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh veterán kitinpáncélját. (6 támadással 273 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rontasz. Végítélettel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a zztrissh veterán jobb vállát. (7 támadással 627 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+126 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh veterán kitinpáncélját. (5 támadással 284 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Fényaurád 11 sebzést okoz. A szörny belemar a jobb térdedbe. (1 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 127 életpontot vesztesz.) Végítélettel többször eltalálod a zztrissh veterán egyik karját. (7 támadással 610 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel többször eltalálod a zztrissh veterán nyakát. (4 támadással 229 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+46 életerő). Fényaurád működik (9 ép-t sebezve). Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 75 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 109 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megbotlasz valamiben: 1 norgat kulcs. Felpakolsz. [30 pontot használtál fel, van még 546.]

ftv 232 527 felt. tám/véd. varázslat a 232. varázslatot az 527. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 546.]

lm 17 19 4 mozogsz 17 19 4
Egyhelyben toporogsz. A folyosó kanyarodik. Furcsa szag terjeng az állott levegőben. [12. PONT.] Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtó bukkan fel a sötétből. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő árnyékkulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Egy kisebb terem bukkan fel előtted. A padló itt-ott beszakadozott, rendkívül rozogának néz ki. [18. PONT.] Egy zztrissh veterán lakik itt. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Ellenfeledre energiaspirál varázslatot lősz. 315 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh veterán egyik karját. (6 támadással 244 életpontot sebezve.) Meglengetve a Végítéletet a másikra rohansz. Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán testét. (7 támadással 602 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+121 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a zztrissh veterán fejét. (5 támadással 292 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). Fényaurád működik (13 ép-t sebezve). A szörny csáprágóival beléd harap! (1 támadástól 124 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 195 életpontot vesztesz.) Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán éles csáprágóját. (7 támadással 613 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel megkarcolod a zztrissh veterán kitinpáncélját. (1 támadással 59 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A fényaura 10 ép-t sebez. Ocsmány csáprágóját a zztrissh veterán hasadba mélyeszti. (1 támadástól 115 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 205 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Hirtelen eltűnik alólad a talaj, és zuhanni kezdesz! Egy csapóajtós csapdába pottyantál. Szerencsédnek köszönhetően csak 43 életpontot vesztettél. Nagy nehezen kikecmeregsz. (Felt. gyógyítás:) Elmondtad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+232 életerő). [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy rövid folyosón keresztül egy nem túl nagy szobába jutsz. A bedeszkázott ablakok résein némi fény árad befelé, mely baljós derengésbe vonja a helyet. [19. PONT.] Egy kart látsz a falon. Próba szerencse, meghúzod! Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. A falból egy kar áll ki. Próba szerencse, meghúzod! Egy pillanatra megrettensz tetted következményétől. De aztán nem történik semmi, csak halk dübörgést hallasz a messzeségből. Egy kisebb terem bukkan fel előtted. A padló itt-ott beszakadozott, rendkívül rozogának néz ki. [18. PONT.] Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Egy T elágazásba érkezel. [8. PONT.] Egy szűk folyosón haladsz előre. A padlót közönséges szőnyeg borítja, a falak néhány üres gyertyatartótól eltekintve csupaszok. [2. PONT.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy nagy vasalt ajtóban végződik az út. Megpróbálod a kilincset: Szerencsére nyitva van. Néhány lépés és a régi térképen jelölt szobába érkezel. Az északi falon kitört ablak darabjait fedezed fel, melyen kúszónövények indái tekergőznek befelé. A fapadlón üvegszilánkok szóródtak szanaszét. [4. PONT.] Egy zztrissh harcost pillantasz meg. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Mélyen koncentrálva, megidézel egy puha ütés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a zztrissh harcos testét. (6 támadással 255 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve a Végítéletet a másikra rohansz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 612 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh harcos jobb lábát. (5 támadással 287 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Fényaurád 13 sebzést okoz. A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 59 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 52 életpontot vesztesz.) Végítélettel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 606 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Sárkánytőrrel kicsit megsebzed a zztrissh harcos egyik karját. (1 támadással 56 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A fényaura 7 ép-t sebez. A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 63 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 98 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Némi kutatás után találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 márványkulcs [márványkulcs ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP]. Gyorsan kiüríted a ládát. [50 pontot használtál fel, van még 496.]

lm 3 13 15 mozogsz 3 13 15
Egy kisebb szobába érkezel. A falakon festmények lógnak, az őket fedő porréteg miatt meg sem lehet állapítani mit ábrázolnak. [3. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy zztrissh harcos. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos fejét. (6 támadással 251 életpontot sebezve.) Megmarkolva a Végítéletet a másikra rohansz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos testét. (7 támadással 618 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh harcos testét. (5 támadással 284 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Fényaurád 4 sebzést okoz. Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a jobb combodat. (1 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 102 életpontot vesztesz.) Végítélettel néhányszor teljesen átdöföd a zztrissh harcos kitinpáncélját. (7 támadással 624 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+125 életerő). Sárkánytőrrel megkarcolod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (1 támadással 56 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 88 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A fal mellett találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 3 varázskő. Gyorsan kiüríted a ládát. Egy szűk folyosón haladsz előre. A padlót közönséges szőnyeg borítja, a falak néhány üres gyertyatartótól eltekintve csupaszok. [2. PONT.] Egy kereszteződés bukkan fel előtted. [7. PONT.] Egy kereszteződés. A padlón fedő szőnyegre lerakódott porban különös lábnyomokat fedezel fel. [9. PONT.] Egy zztrissh harcos lakik itt. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos bal vállát. (6 támadással 245 életpontot sebezve.) Marokra fogva a Végítéletet a másikra rohansz. Végítélettel néhányszor teljesen átdöföd a zztrissh harcos testét. (7 támadással 627 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+126 életerő). Sárkánytőrrel többször eltalálod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (5 támadással 290 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 65 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 78 életpontot vesztesz.) Végítélettel néhányszor teljesen átdöföd a zztrissh harcos bal lábát. (7 támadással 601 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+121 életerő). Sárkánytőrrel valamennyire megsebezgeted a zztrissh harcos testét. (2 támadással 115 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 67 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 86 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtó bukkan fel a sötétből. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Egy szoba, mely egy fegyverraktár lehetett valamikor. A falakon különös állatok trófeái függnek, a sarokban hasznavehetetlen, rozsdás eszközök hevernek. [14. PONT.] Egy zztrissh veterán lakik itt. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Egy energiaspirál varázslattal köszöntöd a másikat. 340 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh veterán éles csáprágóját. (6 támadással 259 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh veterán kitinpáncélját. (7 támadással 624 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+125 életerő). Sárkánytőrrel többször eltalálod a zztrissh veterán testét. (5 támadással 281 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Fényaurád 13 sebzést okoz. A zztrissh veterán megcsípi a bal combodat. (1 támadástól 105 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 216 életpontot vesztesz.) Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán jobb oldalát. (6 támadással 534 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+107 életerő). Sárkánytőrrel meghorzsolod a zztrissh veterán testét. (1 támadással 56 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). A zztrissh veterán megcsípi a bal combodat. (1 támadástól 106 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 210 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+250 életerő). [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). A hosszú folyosó végén egy kisebb szobára bukkansz. Hálószoba lehetett, melyet réges-régóta nem használtak. Végigkutatod a fal mellett álló szekrényeket, de néhány felesleges kacaton kívül semmit sem találsz. [13. PONT.] Hopp, itt van valami! A következőket találtad: 1 árnyékkulcs és 2 gyógykenőcs. Felpakolsz. Egy szoba, mely egy fegyverraktár lehetett valamikor. A falakon különös állatok trófeái függnek, a sarokban hasznavehetetlen, rozsdás eszközök hevernek. [14. PONT.] Egy kereszteződés. A padlón fedő szőnyegre lerakódott porban különös lábnyomokat fedezel fel. [9. PONT.] A folyosó élesen elkanyarodik a lábad alatt. Távolról beazonosíthatatlan neszek hatolnak füledig. A palotán kívülről jön? [11. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtó jelent átmeneti akadályt. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő amul kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Pár lépés és egy nagyobb terem bontakozik ki előtted. A nyugati és a déli falon bedeszkázott ablaknyílásokat találsz. Szemközt egy döglött állat teteme hever, ocsmány bűzbe vonva a szoba levegőjét. [15. PONT.] Egy zztrissh harcost pillantasz meg. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos testét. (6 támadással 253 életpontot sebezve.) Meglengetve a Végítéletet ellenfeledre rontasz. Végítélettel néhányszor teljesen átdöföd a zztrissh harcos éles csáprágóját. (7 támadással 610 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a zztrissh harcos kitinpáncélját. (5 támadással 285 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 70 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 123 életpontot vesztesz.) Végítélettel néhányszor teljesen átdöföd a zztrissh harcos bal vállát. (7 támadással 618 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel néhányszor megkarcolod a zztrissh harcos jobb lábát. (2 támadással 120 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+25 életerő). A fényaura 7 ép-t sebez. A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 53 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 79 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy lőfegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a kar.lapon * jelöli.) Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy zztrissh harcos! Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos testét. (6 támadással 248 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve a Végítéletet a másikra rontasz. Végítélettel tökéletesen perforálod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (7 támadással 616 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a zztrissh harcos kitinpáncélját. (5 támadással 291 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). Ellenfeled 12 pontot sebződik a fényaurától. A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 67 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 74 életpontot vesztesz.) Végítélettel több döféssel felnyársalod a zztrissh harcos jobb lábát. (7 támadással 616 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel kicsit megbökdösöd a zztrissh harcos kitinpáncélját. (2 támadással 117 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 133 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a zztrissh harcos száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh veterán van előtted! Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Mélyen koncentrálva, megidézel egy energiaspirál varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 341 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a zztrissh veterán kitinpáncélját. (6 támadással 240 életpontot sebezve.) Megmarkolva a Végítéletet a másikra támadsz. Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán éles csáprágóját. (7 támadással 613 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a zztrissh veterán fejét. (5 támadással 281 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Fényaurád 14 sebzést okoz. A zztrissh veterán csáprágójával a bal karodba mar! (1 támadástól 126 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 195 életpontot vesztesz.) Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán testét. (7 támadással 608 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Sárkánytőrrel kicsit megsebzed a zztrissh veterán éles csáprágóját. (1 támadással 59 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Fényaurád 8 sebzést okoz. A szörny csáprágóival beléd harap! (1 támadástól 110 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 216 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Némi kutatás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 a fiatalság itala és 1 halgar kulcs (ld. enc.). Gyorsan kiüríted a ládát. Egy lebegő szellemalak materializálódik előtted! Ijedten hátralépsz, de a szellem megnyugtat: csak egy varázslatot akar neked megtanítani, melynek neve Bo'adhun csapás. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) (Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+249 életerő). [-14 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [60 pontot használtál fel, van még 436.]

lm 16 mozogsz 16
A folyosó élesen elkanyarodik a lábad alatt. Távolról beazonosíthatatlan neszek hatolnak füledig. A palotán kívülről jön? [11. PONT.] Hatalmas csarnok jelenik meg előtted, szinte el sem látni a túlsó végéig. A bútorzatát egy félkörben elnyúló asztal alkotja, melyen különös üvegedények, és szétszórt könyvoldalak hevernek. Egy laboratórium, fut át a gondolat a fejeden, Krossan biztosan itt tette meg a halhatatlanságához vezető út első lépéseit. [16. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh veterán van előtted! Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy energiaspirál varázslatot. 294 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a zztrissh veterán fejét. (6 támadással 242 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. Végítélettel jól megszúrkálod a zztrissh veterán fejét. (7 támadással 613 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+123 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a zztrissh veterán testét. (5 támadással 294 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). Fényaurád 10 sebzést okoz. Ocsmány csáprágóját a zztrissh veterán hasadba mélyeszti. (1 támadástól 117 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 236 életpontot vesztesz.) Végítélettel megdöfködöd a zztrissh veterán fejét. (6 támadással 524 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+105 életerő). Sárkánytőrrel kicsit megsebzed a zztrissh veterán kitinpáncélját. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Fényaurád működik (7 ép-t sebezve). A szörny csáprágóival beléd harap! (1 támadástól 102 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 215 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy zztrissh veterán. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy energiaspirál varázslatot. 344 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a zztrissh veterán kitinpáncélját. (6 támadással 259 életpontot sebezve.) Marokra fogva a Végítéletet ellenfeledre rohansz. Végítélettel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a zztrissh veterán bal lábát. (7 támadással 626 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+126 életerő). Sárkánytőrrel többször eltalálod a zztrissh veterán bal oldalát. (5 támadással 273 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+55 életerő). Fényaurád 11 sebzést okoz. Ocsmány csáprágóját a zztrissh veterán hasadba mélyeszti. (1 támadástól 97 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 219 életpontot vesztesz.) Végítélettel jól megszúrkálod a zztrissh veterán testét. (6 támadással 531 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+107 életerő). Sárkánytőrrel megbököd a zztrissh veterán testét. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Fényaurád működik (10 ép-t sebezve). A zztrissh veterán csáprágójával a jobb karodba mar! (1 támadástól 111 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 224 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. A következő kincseket találtad: 1 ezüstlevél (ld. enc.). 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy Strissha! (ld. enc.) Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy életpajzs védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő III. Semmi eredménye! Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a Strissha kitinpáncélját. (6 támadással 254 életpontot sebezve.) Meglengetve a Végítéletet a másikra ugrasz. Végítélettel jól megszúrkálod a Strissha kitinpáncélját. (7 támadással 616 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+124 életerő). Sárkánytőrrel megdöfködöd a Strissha testét. (5 támadással 283 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). A fényaura 11 ép-t sebez. Csáprágójával a Strissha megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 92 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 111 életpontot vesztesz.) Végítélettel megdöfködöd a Strissha testét. (7 támadással 620 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+125 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a Strissha testét. (5 támadással 290 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). A fényaura 5 ép-t sebez. A Strissha belecsíp a derekadba. (1 támadástól 103 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a Strissha megcsapja a fejedet. (2 támadástól 104 életpontot vesztesz.) Úgy döntesz, ebből elég volt. A lábizmaid talán még segíthetnek. Megindulsz, mint a tájfun, és reménykedsz. Sikerült! Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ismét a térkép szerinti 11. pontnál vagy. (Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+225 életerő). [-14 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+244 életerő). [-14 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Egy végső mozdulattal előhívod az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+247 életerő). [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [25 pontot használtál fel, van még 411.]

ftv 232 528 felt. tám/véd. varázslat a 232. varázslatot az 528. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 411.]

t 528 támadod az 528. szörnyet
FT 528 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 411.]

lm 16 16 mozogsz 16 16
Hatalmas csarnok jelenik meg előtted, szinte el sem látni a túlsó végéig. A bútorzatát egy félkörben elnyúló asztal alkotja, melyen különös üvegedények, és szétszórt könyvoldalak hevernek. Egy laboratórium, fut át a gondolat a fejeden, Krossan biztosan itt tette meg a halhatatlanságához vezető út első lépéseit. [16. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Strissha van előtted! Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy életpajzs védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre energiaspirál varázslatot lősz. 323 életpontot sebeztél. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: méregfelhő III varázslatot lő rád. 103 életpontot vesztettél. Iszonyú rosszullét fog el (-15 támadás). Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a Strissha éles csáprágóját. (6 támadással 250 életpontot sebezve.) Marokra fogva a Végítéletet ellenfeledre támadsz. Végítélettel jól megszúrkálod a Strissha bal lábát. (7 támadással 607 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Sárkánytőrrel jól megszúrkálod a Strissha éles csáprágóját. (5 támadással 288 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Ellenfeled 4 pontot sebződik a fényaurától. A szörny csáprágóival beléd harap! (1 támadástól 147 életpontot vesztesz.) A Strissha többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 204 életpontot vesztesz.) Végítélettel többször eltalálod a Strissha jobb lábát. (7 támadással 625 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+126 életerő). Sárkánytőrrel párszor épp hogy megérintgeted a Strissha testét. (3 támadással 174 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+35 életerő). Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. A Strissha megcsípi a jobb combodat. (1 támadástól 148 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 197 életpontot vesztesz.) A Strissha összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 16127 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 kyorgölő pengét (ld. enc.). Kutakodsz kicsit az asztalokon lévő kacatok között, de semmi olyasmit nem találsz, amit használni tudnál. Az egyik sarokban különös fényben ragyogó tárgyra leszel figyelmes, közelebb érve döbbensz rá, hogy ez egy koporsó. Óvatosan nyitod fel a fedelet: egy idős férfi csinos ruhákba öltöztetett holttestét találod. Krossan, ébredsz rá. Mondasz érte egy imát, majd feltápászkodsz. Úgy döntesz, ha már így alakult, legalább a hírt elviszed a totemoszlop sámánurának. Az egyik sarokban találsz egy nagy, díszes ládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő halgar kulcs nyitja a ládát. A kulcs sajnos tönkrement. A láda kinyitása közben egy parányi tű szúrt meg. (-1 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 Krossan párnája (ld. enc.), 200 arany és 5 a fiatalság itala. Gyorsan kiüríted a ládát. Összeakadsz Fenevaddal. Egy dalebg.kristályvértet, egy angyalok gyűrűjét, egy arany papi karkötőt, egy lidérckoronát, egy smaragd védőgyűrűt, egy rájabőr úszógatyát, egy őselemek köpenyét, egy örökkéval. rubinját, egy szerencsetalizmánt, egy zafír erőövet, egy Luthius karkötőjét, egy Ovgun nyakláncát, egy óriás fülbevalót, egy ősmágus fülbevalóját és egy Batharak vállemezét, egy tűzúr csizmáját, egy tleikan kesztyűt visel. Fegyverzetét egy triklem drakolder trófea, egy Kronga hadúr trófea és egy Folrang trófea színesíti. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: egy tornádó örvénylő tölcsére. Jobb kezében egy bronz taidert, bal kezében egy sárkánytőrt tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Málhásállata egy sivatagi doareg. Érzékeled auráját: az ő jelleme semleges. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok.

(Felt. gyógyítás:) Elmondtad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+247 életerő). [-14 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Elmormoltad az azonnali gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] A gyógyító energia a testedbe áramlik (+249 életerő). [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egyhelyben toporogsz. [15 pontot használtál fel, van még 396.]

vv 109 168 elmormolod a 109. varázslatot a 168. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-24 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 394.] Gyorsvarázsolsz! Nem kell félned Leah birodalmától... [-49 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 392.]

ENCYCLOPEDIA FANTASIA


RAABA-FŐZET (937. TÁRGY)
Végy 2 db raaba-gumót, öntsd le 6 csepp vízzel, hagyd állni egy rövid ideig, majd a varázsital-főzés varázslatot elmormolva áldozz fel egy bahrot bőrt komponensként. Ha az így készült raaba-főzetet a H 936 paranccsal elfogyasztod, bőröd mintha cseppet megvastagodna, ennek eredményeképpen az adott körödben ellenfeleid ütésenként 5-tel kevesebbet fognak rajtad sebezni. Sajnos két főzet elfogyasztása nem fog ennél több örömet okozni. A főzet elkészítéséhez rendkívül türelmesnek kell lenned: ami a játék nyelvén 10 TVP-nyi időt jelent.
KREOMMAT VARÁZSITAL (926. TÁRGY)
A kreommat varázsital elkészítéséhez csupán néhány könnyen beszerezhető (?) dologra van szükséged: 5 csepp vízre, 1 artikula bélhólyagra, 1 kreommat sziromra és persze a varázsital főzés varázslatra. Ha ezek megvannak, röpke 10 TVP-nyi idő alatt megvan a kétes, leginkább trutymó állagú koktél, melyet ha elég bátor vagy és felhörpintesz, különös meglepetésben lesz részed: kör végéig ütésenként 3-mal többet fogsz tudni sebezni minden ellenfeleden. Hiába is próbálkoznál egy körben több ilyen folyadékot magadba önteni, a kreommat varázsital hatása nem fog megduplázódni.
BATHARAK VÁLLEMEZE (831. TÁRGY)
A legendás hírű Batharak, a nagyhatalmú mágus készíttette, majd mesés tulajdonságokkal ruházta fel ezt a vállvédőt. Nagyon rég volt már, hogy az Esthar császárság katonái ezt viselték magukon, de azóta is itt-ott fellelhetőek még ezek a régiségek. Ha a válladra csatolod, védettséged hárommal, ügyességed eggyel, a max. ép-d pedig tízzel nő. Viseléséhez legalább 25. szintűnek kell lenned.
PSZI-KONVERZIÓ II. (195. PSZI KÉPESSÉG)
Hosszú ideje töprengesz azon, hogy miért ennyire használhatatlan a pszi konverzió. A töprengés meghozta eredményét, mostantól képes vagy a pszi-konverzió II-re, amely sokkal hatékonyabb, mint elődje. A P 195 <TU mennyiség> paranccsal képes vagy 15 TVP árán tetszőleges mennyiségű TU-t előállítani (persze így sem mehet MXTU fölé), 20 pszi pont / TU költséggel. A pszi-konverzió használatától a pszi szakértelmed nem fejlődik!
BO'ADHUN ÉJHOZÓ (468. SZÖRNY)
Még mindig bolyonganak bo'adhunok Kelet-Ghalla humanoidok által lakatlan területein. Helyüket keresik ebben a megváltozott világban, miközben senkiben nem bíznak, senkinek nem hisznek. Ilyen, az éjszaka sötétjében kóborló szellemek a bo'adhun éjhozók is. Mint a lelkük, földig érő köpenyük is a legsötétebb sötét, arcukat elfedő csuklyájuk alól pedig csupán két élénkvörös szemük világít. Ahol megjelennek megdermed a levegő. Valaha ők voltak ennek a barbár népnek a legfőbb varázstudói, és bár tudásuk java része már a múlté, még most is rengeteg mágikus energiával rendelkeznek. Vágófegyverrel képtelenség megsebezni őket.
ZZTRISSH HARCOS (526. SZÖRNY)
Ezek a kimondhatatlan nevű rovarlények a sötétség hírhedt harcosai. Félelmetes csáprágóik szokatlanul nagyok apró fejükhöz képest. Aránytalanságukat tovább növeli, hogy hosszú végtagjaik rövid, de éles karmokban végződnek, melyek rendeltetéséhez nem férhet kétség. Hátukat adamantitkeménységű kitinpáncél védi, mely sötét, mint az otthonukká kialakított romos építmények ezrei. Sosem merészkednek fényre, így két lehetőséged marad a velük való találkozásra: vagy az éjszaka sápatag fényénél rosszkor rossz helyen tartózkodsz, vagy az otthonukban keresed fel őket.
ZZTRISSH VETERÁN (527. SZÖRNY)
A zztrissh rovarlények egy újabb generációja. Csak a legtehetségesebbek, és ők is csak hosszú szolgálat után érhetik el azt a megtiszteltetést, hogy eggyel feljebb léphessenek a zztrisshek hierarchiájában. A zztrissh veteránok kiváló harcosok, ezenkívül ügyes vezetői a kezük alá beosztott közkatonáknak. Arra, hogy egy ilyen lényt kinézete alapján megkülönböztess a legzöldfülűbb harcosoktól, nem sok esélyed van.
HALGAR KULCS (877. TÁRGY)
A halgar kulcs szürke, nyúlós anyagból készült, melyet némi varázsenergia tart össze, nehogy idő előtt szétfollyon. Az ősi időkben használtak ehhez tartozó zárakat a nagyobb kincseskamrák őrzésére. A kulcs, ha ilyen zárral egyesül, a megfelelő formára olvad - feltárva ezzel az előtted álló ajtót -, de ezután sajnos már nem tudod semmire sem használni.
BO'ADHUN CSAPÁS (266. PAP TÁMADÓ VARÁZSLAT)
A Bo'adhun sámánok mágikus hatalma legendás volt. Most, egy ősi labirintus mélyén, végre eltanulhatsz egy parányi morzsát ebből az elveszett tudásból! A Bo'adhun csapás félelmetes villámvarázslat, egyetlen nyalábba sűrített, koncentrált csapást mér az ellenfélre, amely 500 életpontot sebződik, mentődobás nincs ellene. Természetesen, a varázslat sebzése tovább módosítható varázslatokkal és tárgyakkal, de persze az elektromos pajzs véd ellene. Elmondása mindössze 60 varázspontba kerül, anyagi komponense pedig szerves energiát kíván - 3 kaját kell elmorzsolnod, amikor elmondod.
EZÜSTLEVÉL (759. TÁRGY)
A bo'adhunok sosem voltak híresek ékszerész tudásukról, azonban a szakértelmet ötletességgel pótolták. Egy élő levélre olvasztott ezüstöt öntöttek, így készült ez a szép csecsebecse.
STRISSHA (528. SZÖRNY)
A rovarlények általánosan elismert vezetője! A félelmetesen nagyra nőtt zztrissh legalább háromszor akkora mint bármelyik fajtársa, és hihetetlen intelligencia szorult testéhez képest kicsiny fejébe. Rég volt már, hogy ő is csupán egy volt a bo'adhun fenyegetés idején gyűlést ülő veteránok közül, azóta sok minden történt: a zztrisshek élére állt, kegyetlen rajtaütéseket szervezett a bo'adhun falvak lakosságán, és elismertette a barbár néppel jogos követeléseiket. Azóta kicsiny közösségeik háborítatlanul élnek a környék legsötétebb szegleteiben.
KYORGÖLŐ PENGE (875. TÁRGY)
Ez a csodálatos, kék színben ragyogó, keresztvas nélküli penge az ősi idők legendás vágófegyvere. Sok ehhez hasonló eszköz készült, mely a kyorgok mágiában való mérhetetlen jártasságát hivatott ellensúlyozni a nép ellenségei számára. A kyorgölő pengét a bal kezedbe is veheted, 3D4+4 a sebzése, használatakor +5-öt kapsz támadásodra. Ezenkívül, a kyorg terület lényeinek 8-cal több sebzést okoz. Nem adhatod át másik kalandozónak.
KROSSAN PÁRNÁJA (876. TÁRGY)
Csak egy bíbor borítású párna! - gondolod, amikor megpillantod. Azonban ne feledkezz el a tényről: a tárgy egykor Krossannak, a bo'adhun remetének a tulajdona volt, aki híres volt a halandók között kivívott halhatatlanságáról. Már ez felbecsülhetetlen értéket ad a párnának. Ezenkívül azonban van még egy jó tulajdonsága: ha nálad van (nem kell hozzá KF-elni), megterheltséged 8 kg-mal csökken. A párnát nem adhatod át másik kalandozónak.

KARAKTERLAPOD


White Nor Wacak, egy hosszú ezüsthajú, piros szemű ember férfi vagy. Körszakállad és bajuszod van. Bőröd teljesen fehér! Raia első számú avatárja vagy. A Lélektisztító Irgalmas Nővérek (#9105) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 462. fordulód.

erő : 72(75)
iq : 68(71)
ügyesség : 69(73)
egészség : 69(74)
szerencse: 81(88)
tudatpont: 42/ 31
szint : 50
támadás : 66
védekezés: 107
életpont : 1004/984
varázspt : 2788/1017
pszi pont: 393/ 52
merészség: 10/ 5
agresszió: 3
menekülés: 30 %
jellem: jó (777)
pénz : 16560 arany
halhatatlanság: 11%
magasság: 174 cm
testsúly: 64 kg
életkor: 31/ 48 év
tul.pont: 2
kép.pont: 19
EFejl: 36 TU

Eddig összesen 5217 szörnyet (33 ebben a körben) és 1 kalandozót öltél meg. Ebben a fordulóban 330592 TP-t kaptál. Jelenleg 23019549 TP-d van. A következő szinthez még 1980451 TP szükséges. Trófeáid: Techiulan, triklem drakolder, Nateilena úrnő. Büszkén hordod a varkaudar invázió vas emlékérmét. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 3 ősmágus, 9 ősquwarg. A 454. fordulódban 17283 arany került a bankszámládra. 17974 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


Felt. fegyverváltás: << Démonölő (200%) << Végítélet (100%) Felt. lőfegyver használat: semmi (0-5.); bumeráng (6-16.); bumeráng (17-19.); bumeráng (20-24.); vashegyű nyíl (25-48.); mérg. vasnyíl (49-997.); mihlanil nyíl (998.); vashegyű nyíl (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál
  víziharc: 10/12  ökölvívás: 1/69  szúrófegyverek: 50/14  vágófegyverek: *22/00
  ütőfegyverek: 23/26  lőfegyverek: *39/00  dobófegyverek: 24/02

Egyéb ismeretek (szint)

  rejtőzködés: (01) 47/61  nyomkövetés: (02) 138/08  mászás: (03) 18/66  csapdakészítés: (04) 27/98
  csapdaészlelés: (05) 18/46  gyógyítás: (06) 27/99  titkosírás: (07) 7/80  felderítés: (08) 24/91
  szörnyidomítás: (09) 12/93  teológia: (10) 217/43  taumaturgia: (11) 125/53  szerencsejáték: (12) 5/32
  versengés: (13) 1/43  zene: (14) 11/43  szörnyismeret: (15) 27/01  pszi: (16) 43/02
  zárnyitás: (17) 11/39  vadászat: (18) 6/02  vitalitás: (19) 1/86  bányászat: (20) 39/86
  úszás: (21) 10/81

Fejlesztési pont: 101.

*** Feltételes parancsaid:


A DEM 0 mező távolságra repítsen
totem: 89% 58 (Azonnali gyógyítás)
készítesz 447. tárgyat (lótuszvirág) (max. 99 db-ot)
készítesz 403. tárgyat (fokhagyma) (max. 10 db-ot)
mászol max. 260 pontért
elfogod a 149. szörnyet (szőrös bozsó) a 217. csapdával (hurokcsapda)
*készítesz 582. tárgyat (csalánvirág) (max. 99 db-ot)
készítesz 623. tárgyat (tűzbimbó) (max. 10 db-ot)
készítesz 597. tárgyat ((ismeretlen)) (max. 10 db-ot)
készítesz 312. tárgyat (borkonyó bibe) (max. 99 db-ot)
kutatsz max. 180 pontért
maradék tvp-dből 3. tulajdonságodat (ügyesség) TF-eled


Felt. támadás: armageddont használó lények (#9099), haláltámadással rendelkező lények (#9098), szintszívó lények (#9097), *halálmadár (#351), *Folrang (#331), *Techiulan (#400), *ezerszemű bestia (#288), Strissha (#528) Barátságosság: trikornis (#104), őrjárat (#274), élőholt ősmágus (#179), (kalandozó) (#5451), rothadó lián (#427), vg'axtol torzító (#416), sötét ölész (#314), ml'othag szürcsölő (#415), rd'alv lélektipró (#413)

*** Varázslataid (típusonként)


Papi varázslatok


Vámpirizáció (#1 *8)[0.4%] Éber kakukk (#3 *6)[0.3%] Auralátás (#4 *8)[0.4%] Gyógymógy (#5 *6)[0.3%] Áldomás (#6 *5)[0.25%] Alkímia (#7 *7)[0.35%] Erőpajzs I. (#12 *6)[0.3%] Méregsemlegesítés (#14 *10)[0.5%] Vak őrület (#18 *3)[0.15%] Korgó gyomor, huss (#21 *3)[0.15%] Unkreáció (#22 *0)[0%] Hadiszerencse II. (#24 *6)[0.3%] Tündérfény (#25 *1)[0.05%] Tulajdonságpajzs (#26 *16)[0.8%] Csupasz izom (#28 *10)[0.5%] Méregfelhő (#37 *12)[0.6%] Védelem a tűz ellen (#38 *12)[0.6%] Vakító fény (#43 *7)[0.35%] Tisztító tűz (#44 *13)[0.65%] Óriáserő (#53 *24)[1%] Gyóntatás (#56 *10)[0.5%] Azonnali gyógyítás (#58 *15)[0.75%] Hadiszerencse III (#59 *15)[0.75%] Puha ütés (#60 *18)[0.9%] Tűzeső (#61 *16)[0.8%] Éber vadászkutya (#62 *12)[0.6%] Erőpajzs II (#63 *24)[1%] Oltár eltörlése (#79 *60)[1%] Szörnyészlelés (#82 *8)[0.4%] Szörnycsábítás (#83 *14)[0.7%] Restoráció (#85 *50)[1%] Vasszerevzet (#86 *8)[0.4%] Szopókőpusztítás (#88 *21)[1%] Fürgülés (#92 *22)[1%] Rúnapukkasztás (#94 *0)[0%] DEM kreálása (#95 *90)[2%] Erőpajzs III. (#127 *30)[1%] Teljes gyógyulás (#133 *50)[1%] Élőholt pozdorja (#134 *40)[1%] Tárgyészlelés (#135 *35)[1%] Energiafolyam (#136 *30)[1%] Fiatalítás (#140 *40)[1%] Életpajzs (#142 *16)[0.8%] Mágikus ütés (#147 *18)[0.9%] Becsületjel (#158 *14)[0.7%] Égető tekintet (#164 *25)[1%] Esszenciavédelem (#165 *15)[0.75%] Oltár teremtése (#167 *50)[1%] Feltámadás (#168 *0)[0%] Planetáris őrdémon (#172 *18)[0.9%] Szopógödör eltörlés (#173 *30)[1%] Szopókőírtás (#174 *10)[0.5%] Tűzvihar (#175 *24)[1%] Gyorsvarázslás (#179 *0)[0%] Kényszerport (#183 *8)[0.4%] Esszenciavédelem II (#188 *15)[0.75%]Méregfelhő II. (#193 *18)[0.9%] Megfejtés (#199 *28)[1%] Pörhemór köre (#205 *30)[1%] Kisebb kívánság (#208 *300)[4%] Vadászat (#209 *40)[1%] Fényaura (#211 *40)[1%] Menekülés (#212 *12)[0.6%] Aranyeső (#214 *12)[0.6%] Lélektisztulás (#215 *30)[1%] Áldomás III. (#217 *15)[0.75%] Armageddon (#218 *100)[2%] Csapdaészlelés (#222 *12)[0.6%] A mágia megértése (#226 *0)[0%] Energiaspirál (#232 *32)[1%] Solisar Aurája (#240 *20)[1%] Fénypajzs (#241 *18)[0.9%] Meditáció (#250 *0)[0%] Avatár idézése (#253 *300)[4%] Bo'adhun csapás (#266 *60)[1%] Bo'adhun gyógyítás (#272 *0)[0%] Kyorg tudás (#273 *0)[0%]

Taumaturgia varázslatok


Energiatüskék (#29 *5)[0.25%] Tüskepajzs (#30 *4)[0.2%] Lángcsóva (#31 *5)[0.25%] Hhaar burka (#32 *6)[0.3%] Izomernyesztés (#33 *6)[0.3%] Varázsvédelem (#34 *8)[0.4%] Mágiatörés (#35 *10)[0.5%] Védelem sav ellen (#36 *12)[0.6%] Tompítás (#40 *8)[0.4%] Jégcsóva (#41 *15)[0.75%] Örvénykerítés (#42 *10)[0.5%] Fehér glóbusz (#47 *13)[0.65%] Gigaököl (#49 *12)[0.6%] Villámcsapás (#50 *18)[0.9%] Elektromos pajzs (#51 *14)[0.7%] Varázslatolvasás (#67 *30)[1%] Mágiafeloldás (#75 *5)[0.25%] Láthatatlanság (#76 *15)[0.75%] Fúzió (#77 *35)[1%] Láth. észlelése (#78 *7)[0.35%] Városi teleportáció (#96 *50)[2%] Varázsitalfőzés (#100 *30)[1%] Tükörpajzs (#101 *26)[1%] Varázsvédelem II. (#108 *18)[0.9%] Felszínre ugrás (#109 *25)[1%] Varázstárgykészítés (#153 *300)[4%] Tűzgolyó (#155 *25)[1%] Varázspáncél (#156 *15)[0.75%] Tűzmágia (#157 *24)[1%] Familiáris idézése (#159 *40)[2%] Varázskő készítés (#160 *140)[4%] Varázsenergia (#161 *35)[1%] Hhaar burka II (#162 *10)[0.5%] Dimenzióugrás (#163 *55)[2%] Városi teleport II. (#181 *60)[3%] Symulf rúnája (#182 *12)[0.6%] Varázsszem (#184 *9)[0.45%] Vízlégzés (#185 *15)[0.75%] Háló (#186 *24)[1%] Állatvédelem (#192 *25)[1%] Tiltott teleport (#198 *100)[4%] A munka gyümölcse (#224 *10)[0.5%] Jégoszlop (#231 *24)[1%] Minta formázása (#237 *120)[4%] Thargodan illúzió (#242 *50)[2%] Éjfattyak végzete (#260 *100)[4%] Techiulan aurája (#261 *200)[4%]

Pszi hatások


Pszi-ernyő (#64 *6)[0%] Auratranszformáció (#65 *10)[1%] Pszi-regeneráció (#66 *12)[1%] Felejtés (#68 *5)[0%] Agyletapogatás (#70 *20)[2%] Szürkeállomány akt. (#71 *12)[1%] Mentális pajzs (#72 *9)[1%] Pszí fejlesztés (#73 *20)[2%] Molekulaátrendezés (#74 *20)[2%] Agykorbács (#97 *18)[2%] Pszí acéltorony (#98 *14)[1%] Tudatkutatás (#99 *20)[2%] Térképelemzés I. (#104 *50)[4%] Kontinuum-tágítás (#105 *60)[4%] Tudatrombolás (#111 *25)[2%] Pszí-gyűjtés (#112 *300)[4%] Pszí-ernyő II. (#113 *12)[1%] Agybénítás (#114 *30)[3%] Pszí-konverzió (#115 *50)[4%] Az elme fölénye (#116 *16)[1%] Szuperpszí fejl. (#117 *400)[4%] Teljes őrület (#118 *50)[4%] Térképelemzés II. (#119 *80)[4%] Nagyobb agypajzs (#120 *23)[2%] Direkt kontaktus I (#121 *35)[3%] Direkt kontaktus II (#122 *45)[4%] Az elme hatalma (#123 *32)[3%] A möszék kiirtása (#189 *8)[0%] Igazlátás (#190 *3)[0%] Ragály (#191 *10)[1%] Gyors pihenés (#194 *0)[0%] Pszi konverzió II. (#195 *20)[2%] Butaság ára beállítás: teológia: +83 vp 2 költség alatt;

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


állatvédelem áldomás Pörhemór köre (98,25) vámpirizáció varázsenergia fényaura tűzmágia óriáserő feltámadás méregsemlegesítés Feltételes varázslat-használat: 25. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslataid listája: Éjfattyak végzete (#260), Energiaspirál (#232), Tűzgolyó (#155) Védekező varázslataid listája: Életpajzs (#142), Védelem a tűz ellen (#38), Fehér glóbusz (#47), Védelem sav ellen (#36), Elektromos pajzs (#51)
*** Feltételes támadó/védekező varázslat használat
MitKire MitKire
Jégoszlop (#231)smaragd sárkány (#326) Tűzgolyó (#155)ősöreg góliát (#313)
Jégoszlop (#231)Ylgoroth (#332) Energiaspirál (#232)drótszőrű mópat (#426)
Jégoszlop (#231)Folrang (#331) Háló (#186)magnetikus praglonc (#200)
Tűzgolyó (#155)lidércóriás (#401) Tűzgolyó (#155)thargodan mágus (#318)
Tűzgolyó (#155)talriai behemót (#312) Jégoszlop (#231)Nateilena úrnő (#404)
Armageddon (#218)Techiulan (#400) Energiaspirál (#232)(ismeretlen) (#381)
Tűzgolyó (#155)(ismeretlen) (#387) Energiaspirál (#232)ezerszemű bestia (#288)
Puha ütés (#60)szellemdarázs (#481) Puha ütés (#60)hamuelementál (#475)
Puha ütés (#60)pikkelyes ptog (#470) Izomernyesztés (#33)púpos zsokarg (#451)
Puha ütés (#60)dübörgő bahrot (#479) Puha ütés (#60)elemi pulzátor (#440)
Energiaspirál (#232)zztrissh veterán (#527) Energiaspirál (#232)Strissha (#528)
Fürgülés (#92)rd'alv lélektipró (#413) Fürgülés (#92)(ismeretlen) (#387)
Fürgülés (#92)(ismeretlen) (#381) Fürgülés (#92)Techiulan (#400)
Fürgülés (#92)Nateilena úrnő (#404) Fürgülés (#92)nők (#999)
Elektromos pajzs (#51)viharóriás (#278) Varázsvédelem II. (#108)thargodan mágus (#318)
Fürgülés (#92)Folrang (#331) Tompítás (#40)őrült varázsló (#255)
Fürgülés (#92)férfiak (#998)

Elfogott szörnyeid


Rughar familiárisa (#245) státusz: OK; trikornis (#104) (hátas: 10 lépés/kör; 7 TVP/lépés;) státusz: OK; sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK; ezoterikus mardel (#184) (őrzi a holmidat) státusz: OK; tüskés harci gromak (#156) (tejet ad) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Ideje megmentened a világot! A kaland kezdetét jelenti, ha képes vagy bemutatni oltáromnál egy dalebgad kristálykulcsot! 2.) A gothag döglidércek a gonosz megelevenedett teremtményei. Tisztítsd meg a világot legalább tíztől! 3.) Fejlesztési pontjaidat használva, növeld védekezés képességedet legalább 4-es szintre!

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)



Páncélok és pajzsok

1 angyalok kesztyűje (#609) 1 zafír erőöv (#397) 1*dalebg.kristályvért (#564 1*adamantit kesztyű (#306) 1*lidérckorona (#531) 1 adamantit csizma (#631) 2 kis vaspajzs (#159) 1*tűzúr csizmája (#533) 1*mágusköpeny (#453) 1*mihlanil öv (#604) 1 szürke bőrkesztyű (#271) 1 Morgan sipkája (#466) 1 őselemek köpenye (#560) 1*ryuku nadrág (#691) 1 rubin fejék (#729) 1 ünnepi övsál (#874) 1*Batharak vállemeze (#831)


Fegyverek és lövedékek

37*vashegyű nyíl (#176) 1 kampós acélszigony (#455) 1*hosszú íj (#111) 1*sárkánytőr (#626) 6 ezüsttollú nyíl (#363) 1 bányászcsákány (#434) 10 gránátlövedék (#526) 1 kőkés (#6) 1 kőkalapács (#13) 1 fúvócső (#20) 1 Trákin csákánya (#367) 6 mérg. vasnyíl (#187) 1 moa stuki (#413) 20 kerek kő (#19) 29 nyílvessző (#108) 1 Démonölő (#625) 1*Végítélet (#636) 1 Pusztítás Botja (#316) 1 őstroll agyaló (#427) 7 sallank nyíl (#129) 62 bronzhegyű nyíl (#94) 4 bunkósbot (#9) 1 kyorgölő penge (#875)


Ékszerek és egyéb csecsebecsék

1*Ovgun nyaklánca (#615) 1 mihlanil érme (#764) 1 szerencsetalizmán (#366) 1 mászó-karperec (#392) 1*ősmágus fülbevalója (#608 $1*obszidián karkötő ($229) 1*Rughar gyűrűje (#518) 2 káosztiara (#765) 18 angyalok gyűrűje (#529) 2*Luthius karkötője (#527) 1 zafír fülbevaló (#477) 1*óriás fülbevaló (#614) 1 Thargodan amulett (#536) 1*Urgod fétise (#561) 1 viharamulett (#611) 1 nap szimbólum (#141) 2 a vortex amulettje (#607) 1 bronz nyakörv (#761) 1*zafír védőgyűrű (#532) 1 ezüstlevél (#759)


Eszközök, használati tárgyak, készletek

2 aranytű (#272) 24+deus ex machina (#1) 2 Harcosok Könyve (#719) 10+pukkanó tűcsapda (#336) 9 gyógykenőcs (#313) 6 a fiatalság itala (#473) 1 aranytermő ládikó (#504) 11 szent jogar (#150) 4 sötét tekercs (#535) 1 bunthar zsák (#734) 1 árnyékkulcs (#566) 11 áldott kő (#642) 1 moa töltő (#525) 1 szeksztáns (#32) 1 ásó (#34) 3 norgat kulcs (#471) 1 kinemfogyó tegez (#368) 2 kötél (#92) 2 kholden kulcs (#470) 1 furulya (#233) 7 tl'urlang fiola (#788) 3 kristályfolyadék (#449) 1 tl'urlang erőkő (#825) 1 Ezüstmágus kürt (#697) 2 pszi kő (#248) 1 Morgan szilánkja (#508) 25 kaja (#2) 1 roxati zárfaló (#314) 1 Tudás Könyve (#567) 1 törpe őskő (#633) 8 varázskő (#305) 1 raaba-főzet (#937) 1 kreommat varázsital (#926 1 Krossan párnája (#876)


Löttyök és porok, tartóstul

4 toxyl üvegcse (#592) [ üres ] (Kapacitás: 40, fér még: 40) 6 vizestömlő (#3) [ bennük 107 korty víz (#27) ] (Kapacitás: 120, fér még: 13) 11 zöld üveg (#82) [ bennük 78 csepp ragasztó (#83) ] (Kapacitás: 220, fér még: 142) 10 uzbány csőr (#169) [ bennük 35 csepp ugh méreg (#166) ] (Kapacitás: 120, fér még: 85) 1 dentor szüttyő (#590) [ benne 5 csepp kátrány (#580) ] (Kapacitás: 10, fér még: 5) 48 fűszertartó (#210) [ bennük 2 csepp sáfránypor (#211) ] (Kapacitás: 240, fér még: 238) 4 szent kehely (#257) [ bennük 30 csepp isteni könnycsepp (#260) ] (Kapacitás: 40, fér még: 10) 7 sullár hólyag (#168) [ bennük 121 csepp spiritusz (#170) ] (Kapacitás: 140, fér még: 19) 2 Fekete Kehely (#283) [ üres ] (Kapacitás: 10, fér még: 10)


Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

1 rd'alv származék (#790) 19 borkonyó bibe (#312) 6 varányszem (#30)

131 vasérc (#152) 1 cru formázó minta (#300) 23 kaktuszbogyó (#429) 17 rókafarok (#124) 10 kőszem (#304) 17 ezüstdarab (#326) 32 sárkányfog (#617) 74 drótszőr (#37) 9 arx formázó minta (#298) 3 galachmit (#310) 23 púderkő (#119) 89 gyöngymangó (#135) 1 szárnyas hernyó (#69) 1 rakolits por (#669) 55 quwarg tojás (#360) 4 kazmár gyökér (#205) 9 manifeszt.nyúlvány (#214) 28 fokhagyma (#403) 8 xirnox szív (#213) 3 álompor (#396) 1 Éjvadász bundája (#850) 2 din formázó minta (#301) 3 moa rubin (#379) 4 adamantit (#627) 1 fpi formázó minta (#419) 8+főnixtoll (#563) 1 dentor bőr (#551) 16 lótuszvirág (#447) 42 Thargodan esszencia (#328 2 eknozol (#540) 1 vg'axtol származék (#793) 4 mithril (#352) 3 vörös zyel (#606) 6 purifikátor háj (#269) 23 jégkristály (#593) 40 pirkit (#153) 17 sallank karom (#128) 1 bunthar bőr (#733) 2 era formázó minta (#418) 4 hro formázó minta (#601) 3 karbin plazma (#199) 3 gh'raiton származék (#789 6 kr'uagon származék (#791) 11 ramit kő (#226) 146 madártoll (#112) 1*örökkéval. rubinja (#900) 4 mákrózsa virág (#56) 2 ml'othag származék (#792) 1 bahrot bőr (#938) 4 kitintüske (#879) 3 kvazár (#244) 10 tükör (#43) Összsúly: 227.33 kg megterheltség: 109 %