TÚLÉLŐK FÖLDJE
Betáplálva: 2004. jún. 17. 14h:44'
EZ A 558. JÁTÉKHETED, 558. FORDULÓD
559. játékheted kezdete: jún. 23.
A következő fordulódat legkorábban
a 559. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #2351
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 986

ReFormat 0.4.3p2 (Beta)

WHITE NOR WACAK KALANDJAI


8 nap telt el azóta, hogy letáboroztál a [262,117] koordinátán. Egy labirintusban vagy, az 1. szinten/térképen, a 41. pontnál. [Két fordulód között sor került az olimpiai játékokra. Az ezzel kapcsolatos információkat ld. a soronkívüli fordulódban, amit már postáztunk.] Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 2. napján találkozol Miko Jamadzsival (#3571). Raia halandók felett uralkodó helyettese. Egy a háború gyűrűjét, egy angyalok gyűrűjét, egy drag'kór fülkarikát, egy kreiton palástot, egy Luthius karkötőjét, egy Morgan sipkáját, egy nap szimbólumot, egy natharion talizmánt, egy óriás fülbevalót, egy óriások övét, egy örökkéval. zafírját, egy ősmágus fülbevalóját, egy Ovgun nyakláncát, egy regeneráló övet, egy rogalhal csuklópántot, egy Rughar gyűrűjét, egy smaragd karkötőt, egy Teremtő koronáját, egy tűzúr csizmáját, egy Urgod fétisét, egy yiang kesztyűt, egy yiang köpenyt és egy yiang mellényt, egy yiang nadrágot, egy yiang vállvédőt visel. Fegyverzetét egy Bropxat trófea, egy trakuun lidérc trófea és egy triklem drakolder trófea színesíti. Ő is a te K.T.-dbe tartozik. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy vámpírölőt, bal kezében egy yiang hárítópajzsot tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Hátasállata egy trikornis! Elég egy mentális pillantás aurájára: ártatlan fehér, mint a Tied is. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. Táborozásod egyik napján felkeresett az Aukciós Ház ügynöke. Felmutatod a hűségérmédet. Sajnos nem tudtál átadni neki 1 ryuku mellvértet, 2 ezüsttollú nyilat, 6 a fiatalság italát. A büntetés tételenként 15 arany. Zaknafein átadott neked a 5. napon 4 TU-t.Táborozásod egyik napján felkeresett az Aukciós Ház ügynöke. Felmutatod a hűségérmédet. Kifizetted a megvett 13 sallank karmot (150 arany). A Vándor átadott neked a 6. napon 8 TU-t. Babsaláta (#3612), amikor összefutottatok, adott neked 5500 aranyat. Zaknafein (#4960), amikor találkoztál vele, adott neked 700 aranyat. A kinemfogyó tegez termelt 2 bronzhegyű nyilat. [bronzhegyű nyíl ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] Az aranytermő erszény 72 aranyat termelt. Varázserőd regenerálódik. (+2374 varázspont.) Időt cserélsz (+10 TVP, -5 VP). Mély meditáció segít a pszid regenerálásában. (+253 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+6 tudatpont.) Megfejed a tüskés harci gromakot. (+2 kaja.) A lottó 559. hetének nyerőszámai: 11, 2, 26. 2 db 0 találatos szelvényed volt.

* 1. KP: elmormolod a 88. varázslatot a 26. varázslatot a 224. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 780.] Szupersebesen mormolsz. A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 778. Kapsz 2 VP-t.] Szupersebesen mormolsz. Munkád gyümölcsözni fog! [-9 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 778.]

* 2. KP: elmormolod a 71. varázslatot az 53. varázslatot a 161. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-20 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 776. Kapsz 2 VP-t.] Szupersebesen mormolsz. Csapásaid erősebbek lesznek! (+24 sebzés támadásonként.) [-23 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 774. Kapsz 2 VP-t.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Következő fordulódban varázsenergiát nyersz ki. [-34 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 772. Kapsz 2 VP-t.]

* 3. KP: elmormolod a 182. varázslatot a 165. varázslatot a 188. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Zöldes fényű erőtér kezd körülötted vibrálni. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 770. Kapsz 2 VP-t.] Fürgén varázsolsz! Esszenciavédelem vonja be tested. [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 768. Kapsz 2 VP-t.] Szupersebesen mormolsz. Kékes fény vonja be bőröd. [-14 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 766. Kapsz 2 VP-t.]

* 4. KP: elmormolod az 59. varázslatot a 127. varázslatot a 211. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Szerencsésebb lettél 1 körre (+4 szerencse.) [-14 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Öregedtél 1 évet. [2 pontot használtál fel, van még 764. Kapsz 2 VP-t.] Fürgén varázsolsz! Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-29 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 762. Kapsz 2 VP-t.] Beizzik a turbómágia. [-39 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 760. Kapsz 2 VP-t.]

* 5. KP: elmormolod a 28. varázslatot a 157. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! Izmaid megnőnek, megdagadnak (+28 erő). [-9 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 758. Kapsz 2 VP-t.] Gyorsvarázsolsz! [-23 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 756. Kapsz 2 VP-t.]

* 6. KP: elmormolod a 147. varázslatot a 261. varázslatot a 209. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 756.] Fürgén varázsolsz! Sötéten kavargó aura kezd vibrálni körülötted. [-199 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 754. Kapsz 2 VP-t.] Szupersebesen mormolsz. Felkészülsz a vadászatra. [-39 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 752. Kapsz 2 VP-t.]

* 7. KP: elmormolod a 120. varázslatot a 64. varázslatot a 70. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! Iszonyatosan erős mentális pajzs feszül védelmezőn az elméd köré. [-15 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 750. Kapsz 2 VP-t.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-6 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 748. Kapsz 2 VP-t.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Felkészülsz az agyakban való turkálásra. [-16 pszi pont.] [1 pontot használtál fel, van még 747. Kapsz 1 VP-t.]

* 8. KP: elmormolod a 11. varázslatot a 164. varázslatot a 178. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Enyhe zápor kerekedik. Na végre, egy kis víz! Tátott szájjal, felfelé fordított fejjel, csukott szemmel állsz, és kortyokban nyeled az életet adó nedűt. Vizestömlődet is az ég felé fordítod, hogy feltöltődjön. Néhány perc múlva az eső eláll, csak a szivárvány marad, a szomjazástól viszont megmenekültél! Kicsit megfáztál a hideg víztől (-2 életerő). [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 745. Kapsz 2 VP-t.] Beizzik a turbómágia. [-24 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 743. Kapsz 2 VP-t.] Fürgén varázsolsz! Leheletvékony mágikus aura jelenik meg a tárgyaid körül. [-13 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 741. Kapsz 2 VP-t.]

* 9. KP: használod az 1099. tárgyat
Használod a tárgyat. Lelked megacélosodik. [0 pontot használtál fel, van még 741.]

* 10. KP: kézbeveszed/felveszed a 872. tárgyat a 989. tárggyal a 983. tárgyat
Lecsatolod a mahagóni vértet, majd magadra öltöd a drag'kór vértet. Leveszed a Natharion karkötőt, majd a csuklódra húzod a mahagóni karvédőt. Leveszed a lidérckoronát, majd a fejedre teszed a mahagóni koronát. [0 pontot használtál fel, van még 741.]


h 983 használod a 983. tárgyat
Használod a tárgyat. Sebeid gyógyulnak (+274 életerő). [0 pontot használtál fel, van még 741.]

at 1304 11 TU-t adsz át az 1304. kalandozónak 11
Koncentrálsz, akaratotok összekapcsolódik. 11 TU árán átcsúsztatsz 11 TU-t. [0 pontot használtál fel, van még 741.]

a 244 4646 6 átadod a 244. tárgyat a 4646. kalandozónak (6 darabot)
Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 6 kvazárt Zee-Mankó Tim részére. [5 pontot használtál fel, van még 736. Kapsz 6 VP-t.]

a 877 3571 2 átadod a 877. tárgyat a 3571. kalandozónak (2 darabot)
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 2 halgar kulcsot Miko Jamadzsi részére. [5 pontot használtál fel, van még 731. Kapsz 6 VP-t.]

vv 168 247 elmormolod a 168. varázslatot a 247. varázslatot
Ezt a varázslatot már elmondtad egyszer! [0 pontot használtál fel, van még 731.] Fürgén varázsolsz! Érzed, ahogy egyre erősebben buzog az Elméd Dominanciája. [-20 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 729. Kapsz 2 VP-t.]

ek 116 80 133 t. energia kisütése: 116 80 133
Teljes gyógyulás varázslatot fogsz használni, ha életerőd 80 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 729.]
h 697 9999 használod a 697. tárgyat
Megfújod az Ezüstmágusok kürtjét. Életenergiád mágikus energiává alakul! (+1190 varázspont, -2380 életpont.) [0 pontot használtál fel, van még 729.]

(Felt. gyógyítás:) Megidézted a teljes gyógyulás varázslatot! [-5 TVP] Sebeid gyógyulnak (+2380 életerő). [-49 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 724. Kapsz 6 VP-t.]

ek 116 85 267 t. energia kisütése: 116 85 267
Ősi gyógyítás varázslatot fogsz használni, ha életerőd 85 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 724.]

le 913 989 leveszed/lerakod a 913. tárgyat a 989. tárgyat
Leveszed a kyorg karkötőt. Leveszed a mahagóni karvédőt. [0 pontot használtál fel, van még 724.]

kf 982 707 527 kézbeveszed/felveszed a 982. tárgyat a 707. tárggyal az 527. tárgyat
Lecsatolod a drag'kór vértet, majd magadra öltöd a mahagóni vértet. A csuklódra húzod a smaragd karkötőt. A csuklódra húzod a Luthius karkötőjét. [0 pontot használtál fel, van még 724.]

kf 466 533 kézbeveszed/felveszed a 466. tárgyat az 533. tárggyal
Leveszed a mahagóni koronát, majd a fejedre teszed a Morgan sipkáját. Leveszed a törpe bakancsot, majd felhúzod a tűzúr csizmáját. [0 pontot használtál fel, van még 724.]

v 205 1 elmormolod a 205. varázslatot
Huss, visszateleportálsz a körre! (41. referenciapontra érkezel.) [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Fürgén varázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

vv 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.]

lm 44 44 44 mozogsz 44 44 44
Bátran haladsz tovább. Egy fémesen csillogó mithril ajtót pillantasz meg. Megvizsgálod: Könnyen nyílik. Követed a kalandokkal teli járatot. [40. PONT] Folytatod utad az üres kelet-nyugati folyosón. [42. PONT] Elérted a járat végét. Kiszélesedő, terebélyes teremben végződik, mely első pillantásra üresnek tűnik. [44. PONT] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy tlopedmuk (#584)! {egyik sebzési módja: 2x 13d15+30.} Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy varázsvédelem II. Gyógyulsz (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod láthatatlan védekező varázslatot rak magára. Ellenfeledre lesújtasz egy fehérál.roncsolása pszi támadással. 485 életpontot sebeztél. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: rovarfelhő varázslatot lő rád. 53 életpontot vesztettél. (Darazsak vesznek körül, és csípnek!) Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a tlopedmuk véres pofáját. (7 támadással 664 életpontot sebezve.) A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Meglengetve a vámpírölőt a másikra ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel tökéletesen perforálod a tlopedmuk véres pofáját. (9 támadással 1388 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+278 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre nekromanta csókja varázslatot lősz. 136 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Fényaurád működik (13 ép-t sebezve). Kemény ollójával a tlopedmuk végigsebzi a jobb combodat és lábszáradat. (2 támadástól 167 életpontot vesztesz.) Maga az idő szivárog el (-16 TVP). A tlopedmuk fogai végigkarcolják a bal combodat. (1 támadástól 87 életpontot vesztesz.) 56 életpontot vesztettél. (Darazsak vesznek körül, és csípnek!) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 19701 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2052/254 Spec: 634/109 ] Vámpirizáció: (+278 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -82 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Csodás dolgot pillantasz meg: egy nekrofun trón! Rövid tétovázás után beleülsz a trónba. Fantasztikus érzés! Minden varázserőd visszatért. A nekrofun trón kiszürkül: úgy látszik, kimerült, nyilván sok idő, amíg újratöltődik. Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [18 pontot használtál fel, van még 690.]

kf 837 2 kézbeveszed/felveszed a 837. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod a mahagóni pajzsot, majd a bal kezedbe veszed a nitmák pengét. [0 pontot használtál fel, van még 690.]

vv 109 11 25 elmormolod a 109. varázslatot a 11. varázslatot a 25. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-24 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 688. Kapsz 2 VP-t.] Beizzik a turbómágia. Esni kezd az eső. Nem bújsz el, hisz a víz nagy kincs! Tátott szájjal, felfelé fordított fejjel, csukott szemmel állsz, és kortyokban nyeled az életet adó nedűt. Vizestömlődet is az ég felé fordítod, hogy feltöltődjön. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar a zápor véget is ér. Kicsit megfáztál a hideg víztől (-2 életerő). [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 686. Kapsz 2 VP-t.] Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 686.]

ftv 248 47 felt. tám/véd. varázslat a 248. varázslatot a 47. szörnyet
Ok, a megadott támadó varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 686.]

ftv 284 48 felt. tám/véd. varázslat a 284. varázslatot a 48. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott szintű lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 686.]

m 7 6 5 mozogsz északnyugatra, nyugatra, délnyugatra
[261,116] Az erdőt síkság váltja fel. Egy kapkodó, fűben kotorászó ember nőre leszel figyelmes. Kérdésedre könnyes szemmel válaszolja, hogy családja megbetegedett és ő most gyógyfüveket próbál nekik keresni, bár még sohasem csinált ilyet. Ha segíteni akarsz a lányon és családján itt az alkalom, 25 TVP-ért (46. jellempróba). A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy patás tanough (#611). {max. életpontja: 2501-3500.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy fehér glóbusz varázslattal készülsz a csatára. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeledre lesújtasz egy fehérál.roncsolása pszi támadással. 494 életpontot sebeztél. A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a patás tanough rövid lábát. (7 támadással 496 életpontot sebezve.) Ellenfeled kitátja pofáját, és iszonyatos hideget fúj rád. Kacagsz a nevetséges próbálkozáson. Elszántan a másikra rohansz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel több döféssel felnyársalod a patás tanough fejét. (9 támadással 1166 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+234 életerő). Üdvözlésképpen egy nekromanta csókja varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 132 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével néhányszor súrolod a patás tanough bal vállát. (3 támadással 239 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+48 életerő). Fényaurád 8 sebzést okoz. Agyarával a patás tanough véres sebet ejt a bal karodon. (1 támadástól 175 életpontot vesztesz.) Egy rúgást kapsz a bal combodba. (1 támadástól 242 életpontot vesztesz.) Ellenfeled regenerálódik! Vámpírölővel megdöfködöd a patás tanough rövid lábát. (6 támadással 799 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+160 életerő). Távolról nekromanta csókja varázslatot lősz a másikra. 127 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével megkarcolod a patás tanough testét. (1 támadással 85 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+18 életerő). A fényaura 6 ép-t sebez. A szörny agyarát belevágja a kezedbe. (1 támadástól 170 életpontot vesztesz.) Egy rúgást kapsz a jobb combodba. (1 támadástól 264 életpontot vesztesz.) A patás tanough most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 21245 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2785/851 Spec: 767/0 ] Vámpirizáció: (+460 ép) Nekrocsók: (+2 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -387 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Nyakon csípsz egy húsos vakondot, amint épp túrásába akar visszabújni. Finom vacsora lesz belőle. (+1 kaja.) Észreveszel valamit a földön. Szinte felismerhetetlen (kb. 3 hetes) emberi nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek.

(Továbbmész...) [260,116] Szűnni nem akar a zöld síkság. A vidék hirtelen változik... keletre az árnybirodalom sötét tájai, nyugatra pedig a bo'adhun barbárok hajdan lakott területei húzódnak. Megérezve a magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Egy gnomori rémszolga (#589) közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. {egyik sebzési módja: 2x 15d12+70.} Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Gyorsan felraksz egy védelem sav ellen varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled szemöldökét összehúzva koncentrál, ahogy felrak egy láthatatlan védekező pszit. Egy kiszáradás varázslattal köszöntöd a másikat. 447 életpontot sebeztél. Ellenfeled összeaszalódik! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy puha ütés varázslattal köszönt csatapartnered. Szerencsére nem hatott rád. Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a gnomori rémszolga fejét. (7 támadással 492 életpontot sebezve.) A szörny nagy levegőt vesz, majd savfelhőt okád. Fürdesz a fekete savcsóvában. Meglengetve a vámpírölőt ellenfeledre támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel néhányszor teljesen átdöföd a gnomori rémszolga jobb oldalát. (9 támadással 1228 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+246 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre nekromanta csókja varázslatot lősz. 91 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével néhányszor meglegyinted a gnomori rémszolga fejét. (3 támadással 246 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 46 életpontot sebeztél. Fényaurád 10 sebzést okoz. A gnomori rémszolga kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (2 támadástól 245 életpontot vesztesz.) A varázsló kitárja kezét, néhány szót mormol, és pusztító tüzet lő rád. Alig pörkölődsz. 23 életpontot vesztettél. Vámpírölővel megbököd a gnomori rémszolga testét. (1 támadással 138 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+28 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy nekromanta csókja varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 87 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével épp hogy eltalálod a gnomori rémszolga szörnyű pofáját. (1 támadással 86 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+18 életerő). A fényaura 9 ép-t sebez. Nem sikerült a gnomori rémszolga ravasz és erős ütései közül mindet hárítanod. (2 támadástól 249 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Alig pörkölődsz. 18 életpontot vesztettél. Véres nyál csordul ki a gnomori rémszolga száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 21947 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2190/494 Spec: 690/41 ] Vámpirizáció: (+342 ép) Nekrocsók: (+2 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: -187 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Oldalt pillantva, meglátsz egy oltárt. Chara-din hívői építették. Egy hajléktalan troll csörtet feléd, megszólít: - Haver, aggyá egy aranyat! Három hónapig ispotályba' vótam, nincsen pénzem. - Ha megszánod, adjál neki egy aranyat, ez nem kerül TVP-be (39. jellempróba). Körbevizsgálódsz. Szinte felismerhetetlen (kb. 3 hetes) troll nyomok vezetnek délnyugatra. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek délnyugatra vezetnek.

(Továbbmész...) [259,117] Síkság, továbbra is csak síkság. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy csupasz kenyérfa. A vidék hirtelen változik... keletre az árnybirodalom sötét tájai, nyugatra pedig a bo'adhun barbárok hajdan lakott területei húzódnak. Találsz egy tükörtornyot. Egy kisebb csoportosulást pillantasz meg. Hét törpe és egy alakváltó herceg álldogál egy üvegkoporsó mellett. Mindnyájan könnyeznek, mintha gyászolnának. A koporsóban egy gyönyörűséges ember nő fekszik. Nyilvánvalóan halott. Ha segíteni akarsz, 24 TVP-t kell elköltened (45. jellempróba).
(Feltételes mászás:) A pókkarmokkal a kezeden és a lábaidon mászni kezdesz a tükörtorony falán. Felveszed az építmény forgásának ritmusát. A visszaverődő nap zavaró fénye hihetetlen teljesítményekre késztet, így fél órán belül eléred a tükörtorony lentről kiszúrt bejáratát. A lentről sötét foltnak tűnő jelenés tényleg egy bejárat, mely mögött egy fényesen kivilágított, tágas terem húzódik. Valami aggaszt a hellyel kapcsolatban, de eltelik pár perc míg rájössz: nem egyedüli látogatója vagy a tükörtoronynak! Ez egy algaleioda (#474)! {támadása: 55.}

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Távolról Asylux csapdája varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. A szilánk működik (+2 életpont). A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod az algaleioda bal szárnyát. (7 támadással 454 életpontot sebezve.) A szörny nagy levegőt vesz, majd mérgező párát lehel feléd. Hasra vágod magad, azonban így is jut a gázból. (71 életpontot vesztettél.) Elszántan ellenfeledre támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel nagy lendületekkel át- meg átszúrod az algaleioda bal lábát. (9 támadással 1105 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+222 életerő). Üdvözlésképpen egy nekromanta csókja varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 135 életpontot sebeztél. 19 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével épp hogy eltalálod az algaleioda testét. (1 támadással 84 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+17 életerő). A fényaura 6 ép-t sebez. Az algaleioda csőre feléd sújt, de Te könnyedén félrehajolsz. Az algaleioda összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a Démonölőt, szereztél 3 madártollat. 13010 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1643/0 Spec: 141/71 ] Vámpirizáció: (+239 ép) Nekrocsók: (+19 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +191 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Pár pillanat telik csak el, és újabb ellenfél bukkan fel előtted. Ez egy tleikan ölőművész (#535)! {támadása: 65.}

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). Egy Asylux csapdája varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. Gyógyulsz (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a tleikan ölőművész bal lábát. (7 támadással 459 életpontot sebezve.) A lény zöld felhőt fúj rád. Próbálod visszatartani a lélegzetedet, de csak félig jársz sikerrel. (66 életpontot vesztettél.) Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírölőt ellenfeledre ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel néhányszor teljesen átdöföd a tleikan ölőművész egyik csápját. (9 támadással 1104 életpontot sebezve.) Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre nekromanta csókja varázslatot lősz. 153 életpontot sebeztél. Nitmák pengével kissé megkarcolgatod a tleikan ölőművész rusnya testét. (3 támadással 229 életpontot sebezve.) A fényaura 30 ép-t sebez. A tleikan ölőművész karmai majdnem eltalálnak! Vámpírölővel valamennyire megsebezgeted a tleikan ölőművész jobb oldalát. (2 támadással 229 életpontot sebezve.) Mélyen koncentrálva, megidézel egy nekromanta csókja varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 132 életpontot sebeztél. Nitmák pengével kissé megkarcolod a tleikan ölőművész rusnya testét. (1 támadással 77 életpontot sebezve.) Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 85 életpontot sebeztél. A fényaura 34 ép-t sebez. Karmaival a tleikan ölőművész megpróbálja felszakítani a bőrödet, de sikertelenül. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 15694 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2098/0 Spec: 434/66 ] Morgan: (+4 ép) összesen: -62 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egy kupacot látsz. Biztos kincs! Megpiszkálod. A kupac megmozdul. Ez egy kreiton átokmester (#537)!

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: varázsvédelem II létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy láthatatlan védekező mágia... Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy kiszáradás varázslat. 670 életpontot sebeztél. Ellenfeled összeaszalódik! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy Asylux átka. Szerencsére nem hatott rád. Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a kreiton átokmester ráncos csápját. (7 támadással 450 életpontot sebezve.) A lény bűzfelhőt lő rád! Leküzdöd a feltörő rosszullétet. Megmarkolva a vámpírölőt a másikra rontasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel tökéletesen perforálod a kreiton átokmester bal lábát. (8 támadással 971 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+195 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre nekromanta csókja varázslatot lősz. 117 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével épp hogy eltalálod a kreiton átokmester nyakát. (1 támadással 83 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+17 életerő). A fényaura 16 ép-t sebez. A kreiton átokmester csápja eltalálja a bokádat. (1 támadástól 24 életpontot vesztesz.) Majdnem elhányod magad, annyira rosszul leszel. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) Egy Asylux átka varázslattal köszönt csatapartnered. A támadása szerencsére hatástalan volt. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 18577 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1504/24 Spec: 803/0 ] Vámpirizáció: (+212 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +193 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Módszeresen végigtapogatod a fénylő falakat. Az egyik kő mintha kapcsoló lenne, megnyomása feltárja előtted egy titkos rekesz tartalmát. Találsz 1 ezüstlevelet. [ezüstlevél ládikóba-> 50 arany, -2 ÉP] A pókkarmokat újra felcsatolva, lefelé mászol. Mintha csillapodott volna a torony forgási sebessége, hamar leérsz. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. A feléd közeledő dübörgő bahrot (#479) mosolyt csal ajkaidra. Nagyot ásítasz, amíg vársz rá. {támadása: 60.} Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy tükörpajzs védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy izomernyesztés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled elernyed. Gyógyulsz (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a dübörgő bahrot testét. (7 támadással 456 életpontot sebezve.) A szörny megpróbálja pillantás-fegyverét alkalmazni. A védekező varázslatod szerencsére tökéletes védelmet nyújt. Marokra fogva a vámpírölőt a másikra ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel néhányszor teljesen átdöföd a dübörgő bahrot testét. (9 támadással 1091 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+219 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy nekromanta csókja varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 132 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Nitmák pengével épp hogy eltalálod a dübörgő bahrot vaskos lábát. (1 támadással 76 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+16 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámsújtás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 81 életpontot sebeztél. Fényaurád működik (5 ép-t sebezve). Néhány döfést ejt rajtad a dübörgő bahrot agyarával. (2 támadástól 83 életpontot vesztesz.) A dübörgő bahrot még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a Démonölőt, szereztél 1 bahrot bőrt. 12540 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1623/83 Spec: 218/0 ] Vámpirizáció: (+235 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +157 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Szinte felismerhetetlen (kb. 3 hetes) emberi nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek nyugatra, friss kobudera nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. [76 pontot használtál fel, van még 610. Kapsz 91 VP-t.]

kf 984 2 kézbeveszed/felveszed a 984. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod a nitmák pengét, majd a bal kezedbe veszed a mahagóni pajzsot. [0 pontot használtál fel, van még 610.]

m 6 mozogsz nyugatra
[258,117] Továbbra is síkságon vagy. Kesernyés zergenye illatát hozza a szél. Szerencsédre hamar észreveszed a fűben feléd lopakodó valamit. Magabiztosan nézed a közeledőt. Hiszen csak egy tüskés totemblarg (#482). {egyik sebzési módja: 2x 16d18+33.} Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy Asylux csapdája varázslat. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a tüskés totemblarg egyik lábát. (7 támadással 633 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-4 életerő.) A párducbőr pénztárcád megóvja aranyaidat a sugárzástól. Ellenfeled ragasztót köp! Még idejében félreszökkensz. Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Meglengetve a Démonölőt ellenfeledre ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel párszor kilyukasztod a tüskés totemblarg testét. (6 támadással 776 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+156 életerő). Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. A tüskés totemblarg feléd sújt csáprágóival, de mellé! A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-36 életerő.) A párducbőr pénztárcád megóvja aranyaidat a sugárzástól. Démonölővel mély sebeket nyitva megvagdosod a tüskés totemblarg testét. (2 támadással 260 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+53 életerő). A fényaura 6 ép-t sebez. A tüskés totemblarg csáprágói a közeledben csápolnak, de eredménytelenül. A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-47 életerő.) A párducbőr pénztárcád megóvja aranyaidat a sugárzástól. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a Démonölőt, szereztél 1 kitintüskét. [kitintüske ládikóba-> 4 arany, -2 ÉP] 11976 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1669/0 Spec: 15/87 ] Vámpirizáció: (+209 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +126 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy drakolder csatamezőt.
(Feltételes kutatás:) Csókot lehelsz a nálad lévő dramoan talizmánra, majd nekiindulsz. Biztató, hogy nem süppedsz a talajba az első lépésednél. Beljebb feketére szenesedett hullák tarkítják a megolvadt homoktenger világos felszínét. Egy tűzgolyó repül el a füled mellett. Egy hajszálon múlt, hogy nem estél áldozatul a konzerválódott ősi mágia ilyetén elszabadulásának. Egy elemi pulzátor (#440) védelmezi a vadászterületét. {támadása: 54.}

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. Gyógyulsz (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod láthatatlan védekező varázslatot rak magára. Mélyen koncentrálva, megidézel egy Asylux csapdája varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: gigaököl varázslatot lő rád. 6 életpontot vesztettél. Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod az elemi pulzátor furcsa alakját. (7 támadással 631 életpontot sebezve.) A lény megtorpan egy pillanatra, és meredten rádbámul. Egy pillanatra elködösödik az elméd, de aztán lerázod a szörny pszi tapogatódzását. Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a Démonölőt ellenfeledre rohansz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel kegyetlenül összevagdalod az elemi pulzátor furcsa alakját. (6 támadással 782 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+157 életerő). A fényaura 3 ép-t sebez. Az elemi pulzátor csápol, de mindhiába. Az elemi pulzátor nyelve feléd kap, de Te félrehajolsz! Démonölővel kissé megkarcolod az elemi pulzátor jobb lábát. (1 támadással 120 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+25 életerő). Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. Az elemi pulzátor csápjával feléd suhint, de ügyesen félrehajolsz. Nyelvét az elemi pulzátor feléd löki, de eredménytelenül. Az elemi pulzátor még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: 1 obszidián kereszt [obszidián kereszt ládikóba-> 50 arany, -2 ÉP]. Felhasználva a Démonölőt, szereztél 2 madártollat. 10483 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1533/0 Spec: 12/6 ] Vámpirizáció: (+182 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +180 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Ruhád ujjába törlöd izzadt tenyered. Remélhetőleg egyedül volt az imént legyőzött rusnyaság. A csatamező közepén kupacba rakott tárgyakra bukkansz. Furcsa, de épségben vannak! Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 2 lótuszvirág és 12 arany. Egy rothadó borzalom (#633) támad rád. {max. életpontja: 2701-2970.}

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: varázsvédelem II létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy elnyelés rúnavarázst mormol el ellenfeled. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Mentális energiáidat gyűrűbe gyűjtöd, majd útjának eresztesz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 952 életpontot sebeztél. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy szerencsétlenség varázslat. (-40 szerencse a harc időtartamára.) Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célba találj. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a rothadó borzalom elővillanó darabját. (7 támadással 666 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel néhányszor teljesen átdöföd a rothadó borzalom kuszaságát. (9 támadással 1330 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+267 életerő). Egy nekromanta csókja varázslattal köszöntöd a másikat. 136 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. A fényaura 20 ép-t sebez. Távolról Asylux átka varázslatot lő rád a másik. Kaptál egy szopókövet! Az áldott kő és a szopókő semlegesítik egymást. A szörny mancsával apró sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 55 életpontot vesztesz.) A rothadó borzalom belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 78 életpontot vesztesz.) Borzalmas fejfájásod lesz. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) A rothadó borzalom farkával a kezedre csap. (1 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Lerázod magadról! Félrehajolsz, de a rothadó borzalom karmai így is karcolják az arcodat. (1 támadástól 75 életpontot vesztesz.) Ordítasz, ahogy a szörnyeteg rád tapos. 114 életpontot vesztettél. A rothadó borzalom összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 23542 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1996/273 Spec: 1108/114 ] Vámpirizáció: (+267 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -117 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Apró sikoly hagyja el ajkaid, amikor váratlan nesz érkezik oldalról. Lehervad arcodról a kincsre áhítozó mosoly, amint megpillantod az újabb szörnyet. Egy ködmágus (#597) készül a lemészárlásodra.

Gyorsan felraksz egy elnyelés varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy istenítélet varázslat. 1699 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy vérbeli borzongás varázslatot, majd rád küldi. Semmi hatás! Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a ködmágus fekete csuháját. (7 támadással 315 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Elszántan ellenfeledre rontasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel végigvagdosod a ködmágus testét. (6 támadással 369 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (24 ép-t sebezve). A ködmágus megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (2 támadástól 183 életpontot vesztesz.) Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy ősi sorvasztás. Semmi hatás! Démonölővel súrolod a ködmágus testét. (1 támadással 71 életpontot sebezve.) A fényaura 32 ép-t sebez. A ködmágus megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (2 támadástól 152 életpontot vesztesz.) Ellenfeled ősi sorvasztás varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. A ködmágus most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 22533 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 755/335 Spec: 1755/50 ] Morgan: (+4 ép) összesen: -381 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Éppen folytatnád a kutatást, amikor egy újabb szörny toppan eléd. Legalább három fejjel magasabbnak és veszélyesebbnek néz ki az eddigieknél. Egy végzetes szójer (#631) intéz feléd kihívást. {támadása: 100.}

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy istenítélet. 1718 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy természet haragja varázslat. 47 életpontot vesztettél. Darabokra robban egy birtokodban levő deus ex machina. A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a végzetes szójer hámló hátizmait. (7 támadással 675 életpontot sebezve.) A lény gúnyosan végigmér téged, majd rádmutat. Te csak nevetve legyintesz, és megrohamozod. Elszántan a másikra támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a végzetes szójer testét. (9 támadással 1340 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+269 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy nekromanta csókja varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 133 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Fényaurád 19 sebzést okoz. A végzetes szójer csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (2 támadástól 47 életpontot vesztesz.) Tárgyaid ellenállnak. Nyelvével a végzetes szójer úgy osztja a csapásokat, mint más egy ostorral. (2 támadástól 112 életpontot vesztesz.) A szörny antennáit hozzád érinti, majd váladékot enged a nálad levő vasérc felszínére. Szerencsére a kiváló anyag ellenáll. A végzetes szójer megharapdálja a jobb lábfejedet és a combodat. (2 támadástól 109 életpontot vesztesz.) Tárgyaid ellenállnak. A végzetes szójer összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 30302 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2015/268 Spec: 1870/97 ] Vámpirizáció: (+269 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: -91 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Tovább kutakodsz: itt egy lecsonkolt láb, amott egy penge nélküli kard. Alaposabban körbenézel, milyen használható dolgokra bukkanhatsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 3 tolmokov-koktél [tolmokov-koktél ládikóba-> 24 arany, -2 ÉP], egy ezüsthegyű nyíl [ezüsthegyű nyíl ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] és 5 angyalok gyűrűje. A feltámadó szél egy savfelhőt sodor feléd a csatamező túlsó vége felől. Ideje menekülni, mielőtt még a sors keresztezné útjaitokat. Egy kapkodó, fűben kotorászó ember nőre leszel figyelmes. Kérdésedre könnyes szemmel válaszolja, hogy családja megbetegedett és ő most gyógyfüveket próbál nekik keresni, bár még sohasem csinált ilyet. Ha segíteni akarsz a lányon és családján itt az alkalom, 25 TVP-ért (46. jellempróba). Megpillantasz a földön egy csúszó-mászó quwargot. Rálépsz - reccs! Vége. 1 tapasztalati pontot kaptál. Mint béka a lesben, úgy ülsz egy órán át, mozdulatlanul. Az eredmény: négy óvatlan szitakötő. (+1 kaja.) Körbevizsgálódsz. Nem túl régi (maximum néhány napos) kobudera nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek északra vezetnek. [77 pontot használtál fel, van még 533. Kapsz 92 VP-t.]

kf 837 2 kézbeveszed/felveszed a 837. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod a mahagóni pajzsot, majd a bal kezedbe veszed a nitmák pengét. [0 pontot használtál fel, van még 533.]

v 198 270 97 elmormolod a 198. varázslatot
Megfelelő mozdulatok kíséretében mormolni kezdesz. A mágia tűzként árad szét tagjaidban. Sikerült elmondanod a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A TELEPORTÁLÁS PILLANATA ELŐTTI TÉRKÉPED

(258,117) tüskés totemblarg (#482), elemi pulzátor (#440), rothadó borzalom (#633), ködmágus (#597), végzetes szójer
(#631), drakolder csatamező (#966), 46. jellempróba
(259,117) tükörtorony (#885), 45. jellempróba, algaleioda (#474), tleikan ölőművész (#535), kreiton átokmester (#537),
dübörgő bahrot (#479)
(260,116) gnomori rémszolga (#589), oltár, 39. jellempróba
(261,116) 46. jellempróba, patás tanough (#611)
(262,117) a 114. labirintus bejárata, tlopedmuk (#584)

[270,97] A síkság itt véget ér, és egy ritka erdő kezdődik.
(Vándorcirkusz:)
Kisebb-nagyobb sátrak tömegét látod magad előtt felsorakozni, és felismered, a vándorcirkusszal találkoztál. Egy hosszú szakállú törpe sétál eléd, s szívélyesen a cirkusz területére invitál. - Tedd próbára tudásod, kalandozó! - hív a tömzsi alak. Egyesével átadod neki a 20 aranyat. Az ötpróba sátor előtt egy ifjú alakváltó áll. Valószínűleg felfigyel kiemelkedő tulajdonságaidra, mert a megmérettetések kipróbálására unszol. Úgy döntesz, belevágsz. - Itt van mindjárt az első próba: súlyemelés - közli veled az alakváltó suhanc, majd a lábad előtt heverő farönkre mutat. Megpróbálsz fogást keresni rajta, de nem találsz. Bírád vigyorgó arckifejezése azonban újabb próbálkozásokra ösztönöz, nagy nehezen átöleled a fatörzset, majd az erőlködéstől kipirulva a magasba emeled. Hát mégis sikerült, jöhet a következő feladat... Intelligenciapróba. Egy gnóm faggat különböző kérdésekkel: a kertészettől az oltárépítésig mindenre kíváncsi, te viszont nem nagyon tudsz válaszolgatni neki. Hiába próbálod a közelharc fortélyaira terelni a szót (hátha abban sikeresebbnek mutatkozhatsz), a gnóm eltántoríthatatlan. Felháborodsz, amikor közli veled, hogy itt bizony elbuktál. 2143 tapasztalati pontot kaptál. Nem volt szerencséd. Megfogadod magadban, hogy egyszer még visszatérsz, és megmutatod, mit tudsz. Már messziről kiszúrod a boszorka sátrát, és abba az irányba indulsz. A boszorka tüzetesen átvizsgálja a cókmókod, mielőtt bármit is mondhatnál. Amikor a gyöngymangó a kezébe akad, elmosolyodik, de ez nem tart sokáig. Amint rájön, hogy nem hoztál el mindent, amit kért, mérgesen rád rivall. A boszi úgy dönt, ha már itt vagy, új feladatot ad: - Ha legközelebb erre jársz, inkább a következőket hozd: - mondja. - 2 téfea-agy, 8 mákrózsa virág, 6 fülemüle agyar, 3 fémrúd, 6 szopókő. Van itt egy árnytündér szentély (694. épület.). Megvizsgálod a talajt. Friss kobudera nyomok vezetnek északra. Találsz még friss emberi nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 1 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délre, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek délre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek északra vezetnek. (láth. észlelése:) Összefutsz Miko Jamadzsival (#3571). Raia halandók felett uralkodó helyettese. Egy a háború gyűrűjét, egy angyalok gyűrűjét, egy drag'kór fülkarikát, egy kreiton palástot, egy Luthius karkötőjét, egy Morgan sipkáját, egy nap szimbólumot, egy natharion talizmánt, egy óriás fülbevalót, egy óriások övét, egy örökkéval. zafírját, egy ősmágus fülbevalóját, egy Ovgun nyakláncát, egy regeneráló övet, egy rogalhal csuklópántot, egy Rughar gyűrűjét, egy smaragd karkötőt, egy Teremtő koronáját, egy tűzúr csizmáját, egy Urgod fétisét, egy yiang kesztyűt, egy yiang köpenyt és egy yiang mellényt, egy yiang nadrágot, egy yiang vállvédőt visel. Ruházatát egy Bropxat trófea, egy trakuun lidérc trófea és egy triklem drakolder trófea teszi egyedivé. Ugyanabba a K.T.-be tartozik, mint te. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy vámpírölőt, bal kezében egy yiang hárítópajzsot tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Hátasa egy idomított trikornis. {legmagasabb fegyver szakértelme: 58.} Tisztán érzed auráját: ő is a jó oldalhoz tartozik. {Agyletapogatás: megtudod, hogy milyen egy hókereszt (ld. enc.)} Köszöntitek egymást, aztán tovább. [-99 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 503. Kapsz 36 VP-t.]

be 694 bemész a 694. épületbe
Közelebb sétálsz. A sötéten ásítozó ablakok némán merednek feléd. A kapuhoz lépsz, és mivel kilincset nem találsz, a vastag keresztpántot megragadva szélesre nyitod. Besétálsz a szentélybe. A szónoki emelvényen Chayantal áll, kísértetiesen sötét alakja teljes némaságba burkolózik. A szokásos pozícióba térdelsz előtte. Elmondod neki, hogy mi minden történt veled az utóbbi időben. Chayantal egyetlen kézmozdulatával beléd fojtja a szót. [ 18 fejlesztési pontot kaptál.] - Elvitted a pergament?! Sokáig tartott... A keleti tartományba küldött futárom viszont már sokkal régebben elindult, és még mindig nem ért vissza! - Az árnytündér eltöpreng egy kicsit, majd recsegő hangon folytatja: - Utána küldelek. Fogd ezt a pergament. Vidd el Thilda Kaerphenthilnek, a keleti területek vezetőjének. - Chayantal önmagához képest hosszasan ecseteli, merre fogod őt megtalálni. Az adatokból összekombinálsz egy térképet a fejedben. - Siess, és különösen figyelj oda Leah teremtményeire. Biztos, hogy megneszelték már a Végső Csapás közeledtét, és minden eszközzel meg akarják majd akadályozni! Bólintasz. Vigyázni fogsz. Még megpróbálod feltenni a kérdést, ami a fejedben motoszkál: mit érthet Chayantal Végső Csapás alatt? Egyre bizalmatlanabbnak tűnsz a küldetéseidet illetően.

                               
    9   10  38 23   24    25   26    
                               
                               
                               
 8  11   12    17   18    32   33  27 
                               
                               
                               
                               
                               
 7  13   14    19   20    34   35  28 
                               
                               
                               
                               
                               
 6  15   16    21   22    36   37  29 
                               
                               
                               
    5   4    3   2 1  31   30    
                               
lépcsők hova visznek:
38: 2. térkép 1. pont
                               
                               
   10    7 1      15    20    25   
                               
                               
                               
          2      16    21    26   
   11    6                      
                               
                               
                               
   12   5  3      17    22    27   
                               
                               
                               
   13    8                      
                 18    23    28   
                               
                               
           4                   
   14    9        19    24    29   
                               
                               
lépcsők hova visznek:
1: 1. térkép 38. pont
Ez a 115. labirintus térképe. A bejárat innét keletre 45, északra 90 mérföldre található [285,67]. Feltápászkodsz, és sűrű hajlongások közepette, folyamatosan hátrálva elhagyod az árnytündérek szentélyét. [5 pontot használtál fel, van még 498. Kapsz 6 VP-t.]

m 5 5 4 mozogsz délnyugatra, délnyugatra, délre
[269,98] Fák, mindenütt csak fák. Téged még az erdőben sem lephet meg buta szörny. Egy tlopedmuk (#584) nem lehet ellenfél a hozzád hasonló profinak. Nyugodtan várod a találkozást. {egyik sebzési módja: 1x 13d15+30.} Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Mentális energiáidat gyűrűbe gyűjtöd, majd útjának eresztesz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 435 életpontot sebeztél. Távolról rovarfelhő varázslatot lő rád a másik. 54 életpontot vesztettél. (Darazsak vesznek körül, és csípnek!) Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a tlopedmuk testét. (7 támadással 482 életpontot sebezve.) A szörny koncentrál. Rosszat sejtesz: valamilyen mentális támadásra készül! A következő másodpercben elhatalmasodik rajtad a rettegés, a kilátástalanság! Túl sok sebet kaptál. Egy kis futás még segíthet. Eliramodsz, és felsóhajtasz, amikor a hátad mögött elhalkul az üldöződ lihegése. [Ütés: 482/0 Spec: 435/54 ] Morgan: (+2 ép) összesen: -52 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Téged még az erdőben sem lephet meg buta szörny. Ráismersz a lényre. Egy fertőzött ent (#403). Mivel esélytelen veled szemben, nyugodtan várod. {támadása: 65.} Itt csata lesz.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy varázsvédelem II varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy életpajzs mágiát. Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre istenítélet varázslatot lősz. 1621 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy természet haragja varázslat. 43 életpontot vesztettél. Darabokra robban egy birtokodban levő deus ex machina. Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Nem találtad el. Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel mély sebeket nyitva megvagdosod a fertőzött ent testét. (6 támadással 653 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+131 életerő). Nitmák pengével párszor súrolva eltalálod a fertőzött ent testét. (3 támadással 246 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 146 életpontot sebeztél. A fényaura 9 ép-t sebez. Csápjaival a fertőzött ent lecsap a bal karodra. (2 támadástól 127 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Ellenfeled regenerálódik! Démonölővel végigvagdosod a fertőzött ent bal oldalát. (6 támadással 665 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+134 életerő). Nitmák pengével néhányszor súrolod a fertőzött ent rothadó kérgét. (3 támadással 233 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+47 életerő). A fényaura 3 ép-t sebez. Csápok szívnak vért a combjaidból. (2 támadástól 90 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Véres nyál csordul ki a fertőzött ent száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 23567 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1797/217 Spec: 1779/93 ] Vámpirizáció: (+362 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +56 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megvizsgálod a talajt. Kicsit régi (kb. 1 hetes) emberi nyomok vezetnek délkeletre.

(Továbbmész...) [268,99] A fák ritkulnak, az aljnövényzet sűrűsödik - ez már csak bozótos. Egy pillanat alatt megérzed, hogy már nem vagy egyedül. Úgy gondolod, hogy a közeledő ködmágus (#597) nem jelenthet komoly veszélyt. {védettsége: 100 szúró, 80 vágó, 80 ütő ellen.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy elnyelés. Gyógyulsz (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Mélyen koncentrálva, megidézel egy istenítélet varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 1708 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) A szilánk működik (+2 életpont). Egy vérbeli borzongás varázslattal köszönt csatapartnered. A támadása szerencsére hatástalan volt. Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célba találj. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a ködmágus jobb vállát. (7 támadással 237 életpontot sebezve.) Megmarkolva a vámpírölőt ellenfeledre ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel megdöfködöd a ködmágus fekete csuháját. (8 támadással 500 életpontot sebezve.) Mélyen koncentrálva, megidézel egy nekromanta csókja varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 228 életpontot sebeztél. Nitmák pengével kicsit megvágod a ködmágus átlátszó alakját. (1 támadással 36 életpontot sebezve.) A fényaura 26 ép-t sebez. Nem vagy felkészülve a ködmágus gyors oldaltámadására. Többször eltalálja a bal karodat. (2 támadástól 150 életpontot vesztesz.) Üdvözlésképpen egy ősi sorvasztás varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Semmi eredménye! A ködmágus összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 22533 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 773/150 Spec: 1962/50 ] Morgan: (+4 ép) összesen: -196 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy árnymanó gyereket látsz, ahogy egy fa gyökere alatt keres valamit. A legszebb és vadonatúj golyója gurult be a gyökér alá, és nem éri el. A te kezed viszont biztosan elég hosszú lenne. Ez a segítség nem kerül TVP-be (23. jellempróba). Felfedeztél egy oltárt. Dornodon hívei emelték.

(Továbbmész...) [268,100] Változik a vidék képe, síkságon vagy. A terep egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy nagyobb cserje. Szerencsédre hamar észreveszed a fűben feléd lopakodó valamit. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy fényhozó (#602). {védettsége: 35 szúró, 35 vágó, 35 ütő ellen.} Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Egy pszi-acéltorony felrakása sosem árthat. Védekezően feszül agyad köré. A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy fehér glóbusz varázst. Ellenfeledre istenítélet varázslatot lősz. 2160 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy az agy kifacsarása pszi támadást. Szerencsére nem hatott rád. (pszi-acéltorony védelmez.) Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a fényhozó bal lábát. (7 támadással 233 életpontot sebezve.) A rém borzalmasat üvölt. (Felizzik az angyalok gyűrűje!) Elszántan ellenfeledre támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel többször eltalálod a fényhozó testét. (9 támadással 538 életpontot sebezve.) Távolról nekromanta csókja varázslatot lősz a másikra. 198 életpontot sebeztél. Nitmák pengével súrolod a fényhozó testét. (1 támadással 39 életpontot sebezve.) Fényaurád 7 sebzést okoz. A fényhozó megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (2 támadástól 102 életpontot vesztesz.) A tőled elszívott varázsenergiát saját regenerálására fordítja. (-12 varázspont.) Nem vagy felkészülve a fényhozó gyors oldaltámadására. Többször eltalálja a bal karodat. (2 támadástól 80 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a fényhozó száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 1 éjkristály. 23809 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 810/182 Spec: 2365/50 ] Morgan: (+2 ép) összesen: -230 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+366 életerő). [-29 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [26 pontot használtál fel, van még 472. Kapsz 31 VP-t.]

m 4 3 mozogsz délre, délkeletre
[268,101] A sík vidéket bozótos váltja fel. Valamiért úgy érzed, mint ha valami lesne rád. Amint közelebb ér rögtön tudod, hogy mi az! Egy templomos lovag (#587). {max. életpontja: 3000.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Mentális energiáidat gyűrűbe gyűjtöd, majd útjának eresztesz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 392 életpontot sebeztél. Távolról jégoszlop varázslatot lő rád a másik. 67 életpontot vesztettél. (-20 védekezés). Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a templomos lovag testét. (7 támadással 480 életpontot sebezve.) Meglengetve a vámpírölőt a másikra ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel néhányszor teljesen átdöföd a templomos lovag bal oldalát. (9 támadással 1167 életpontot sebezve.) Egy nekromanta csókja varázslattal köszöntöd a másikat. 152 életpontot sebeztél. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy villámsújtás varázslatot. 167 életpontot sebeztél. Fényaurád működik (10 ép-t sebezve). Bár ügyesen védekezel, a templomos lovag sem kezdő, és megdöfködi a mellkasodat. (2 támadástól 334 életpontot vesztesz.) Vámpírölővel megdöfködöd a templomos lovag testét. (5 támadással 680 életpontot sebezve.) Egy nekromanta csókja varázslatot dobsz ellenfeledre. 140 életpontot sebeztél. Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 170 életpontot sebeztél. Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (2 támadástól 318 életpontot vesztesz.) A templomos lovag összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 26864 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2327/652 Spec: 1041/67 ] Morgan: (+2 ép) összesen: -717 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). Oppsz, itt járt már valaki! Nagyon régi (kb. 3 hetes) troll nyomok vezetnek keletre. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 nyomkövetés).

(Továbbmész...) [269,102] A bozótost újra a nyílt síkság váltja fel. A messzi távolban egy árnypiramis gúlaformáit véled felfedezni. Annyira beleolvad a környezetébe, hogy mire egyet pislantasz, már el is tűnik a szemed elől. Lehet, hogy csak egy fáradtság szülte látomás volt? Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Felismered a közeledőt. Csak egy árnygólem (#586). Nem jelenthet különösebb problémát. {támadása: 90.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem II varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy istenítélet varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 1282 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. A szörny nagyot fúj, eltérítve gyenge lövésedet. A lény egy savdárdát dob rád. Jól célzott! (70 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a Démonölőt ellenfeledre rohansz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel néhányszor megcsapod az árnygólem fejét. (6 támadással 595 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+120 életerő). Nitmák pengével néhányszor meglegyinted az árnygólem jobb karját. (3 támadással 231 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+47 életerő). Fényaurád működik (9 ép-t sebezve). Az árnygólem mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 474 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Lerázod magadról! Démonölővel mély sebeket nyitva megvagdosod az árnygólem bal lábát. (5 támadással 520 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+105 életerő). Nitmák pengével kissé megkarcolgatod az árnygólem átlátszó hasát. (2 támadással 148 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+30 életerő). Fényaurád 11 sebzést okoz. Az árnygólem mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 457 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 26892 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1494/931 Spec: 1302/120 ] Vámpirizáció: (+302 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: -745 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy végső mozdulattal előhívod az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Csillapítod az éhségedet. (-1 kaja.) [29 pontot használtál fel, van még 443. Kapsz 34 VP-t.]

kf 984 2 kézbeveszed/felveszed a 984. tárgyat a bal kezedbe
Elrakod a nitmák pengét, majd a bal kezedbe veszed a mahagóni pajzsot. [0 pontot használtál fel, van még 443.]

h 1168 1 használod az 1168. tárgyat
Főzőcskézésbe kezdesz, finom főtt étel készül. Nyami-fali! Hmm! Már nem is vagy éhes! [3 pontot használtál fel, van még 440. Kapsz 3 VP-t.]

im 2 4 imádkozol
Isteni kapcsolatot létesítesz. Az oltárra helyezel 5 szent kelyhet, remélve, hogy istened feltölti könnycseppjeivel. Egy óra telik el buzgó mormolással. A szent kehely megtelt! Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. (+117 életerő.) Szerencséd fejlődött. Istened segítséget nyújt a tudati képességetek fejlődéséhez. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy patás tanough (#611). {max. életpontja: 2501-3500.}

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: fehér glóbusz létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. A szilánk működik (+2 életpont). Koncentrálsz, majd megindítasz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 442 életpontot sebeztél. Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a patás tanough testét. (7 támadással 660 életpontot sebezve.) A lény jeget köp rád. Kacagsz a nevetséges próbálkozáson. Megmarkolva a vámpírölőt a másikra rohansz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel több döféssel felnyársalod a patás tanough testét. (9 támadással 1310 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+263 életerő). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy nekromanta csókja. 146 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Fényaurád működik (13 ép-t sebezve). Agyarával a patás tanough felkarcolja a combodat. (1 támadástól 144 életpontot vesztesz.) Egy jól irányzott rúgással a patás tanough hátrataszít. (1 támadástól 256 életpontot vesztesz.) Ellenfeled regenerálódik! Vámpírölővel néhány helyen meghorzsolod a patás tanough rövid lábát. (2 támadással 287 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy nekromanta csókja. 149 életpontot sebeztél. 149 életpontot gyógyultál. Fényaurád 12 sebzést okoz. Kisebb sebet ejt a patás tanough agyarával a testeden. (1 támadástól 158 életpontot vesztesz.) Patájával a patás tanough hasadba tapos. (1 támadástól 215 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a patás tanough száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 21245 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 2257/773 Spec: 762/0 ] Vámpirizáció: (+321 ép) Nekrocsók: (+150 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -300 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Megidézted az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+397 életerő). [-29 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [35 pontot használtál fel, van még 405. Kapsz 42 VP-t.] Isteni kapcsolatot létesítesz. Rábukkansz az oltárra. Letérdelsz, és imádkozni kezdesz. Egy óra telik el buzgó mormolással. Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. Szerencséd fejlődött. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy Tobias Ak'radal (#613). {egyik sebzési módja: 2x 12d23+130.}

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy varázsvédelem II varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Egy istenítélet varázslattal köszöntöd a másikat. 2152 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról ősvillám varázslatot lő rád a másik. 114 életpontot vesztettél. Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Ellenfeled könnyedén félreüti! Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírölőt a másikra támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel többször eltalálod a Tobias Ak'radal jobb oldalát. (9 támadással 681 életpontot sebezve.) Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy nekromanta csókja. 205 életpontot sebeztél. Fényaurád működik (5 ép-t sebezve). A Tobias Ak'radal fegyverével több sebet ejt a jobb válladon és karodon. (2 támadástól 426 életpontot vesztesz.) Vámpírölővel megérinted a Tobias Ak'radal testét. (1 támadással 73 életpontot sebezve.) Távolról nekromanta csókja varázslatot lősz a másikra. 196 életpontot sebeztél. Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. A Tobias Ak'radal fegyverével több sebet ejt a jobb válladon és karodon. (2 támadástól 502 életpontot vesztesz.) A Tobias Ak'radal most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 4 tl'urlang méreg. 30485 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 754/928 Spec: 2565/164 ] Morgan: (+4 ép) összesen: -1088 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Elmormoltad az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [40 pontot használtál fel, van még 365. Kapsz 48 VP-t.] Isteni kapcsolatot létesítesz. Rábukkansz az oltárra. Letérdelsz, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. (+118 életerő.) Szerencséd fejlődött. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy tl'urlang vadász (#610). {támadása: 90.}

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy láthatatlan védekező mágia... Koncentrálsz, majd megindítasz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 1417 életpontot sebeztél. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy ősvillám varázslatot, majd rád küldi. 106 életpontot vesztettél. Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. A teremtmény kacagva elüti a lövedéket! Marokra fogva a vámpírölőt a másikra rohansz. Vámpírölővel jól megszurkálod a tl'urlang vadász bal karját. (9 támadással 662 életpontot sebezve.) Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy nekromanta csókja varázslat. 202 életpontot sebeztél. A fényaura 6 ép-t sebez. Jobbra-balra szökkenve osztja a tl'urlang vadász nehezen védhető csapásait. (2 támadástól 392 életpontot vesztesz.) Vámpírölővel többször eltalálod a tl'urlang vadász markáns izmait. (6 támadással 441 életpontot sebezve.) Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy nekromanta csókja varázslat. 195 életpontot sebeztél. Fényaurád működik (8 ép-t sebezve). Pengéjét vadul forgatva, a tl'urlang vadász újra meg újra lecsap. (2 támadástól 380 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a tl'urlang vadász száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 26836 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1103/772 Spec: 1828/106 ] Morgan: (+2 ép) összesen: -876 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Létrehoztad az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [40 pontot használtál fel, van még 325. Kapsz 48 VP-t.] Isteni kapcsolatot létesítesz. Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Jóleső meleg fut végig a testeden. (+32 életerő.) Szerencséd fejlődött. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy varkaudar őslich (#402). {támadása: 80.}

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Ellenfeledre istenítélet varázslatot lősz. 1576 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: éhínség varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy negatív csapás varázslatot. 484 életpontot vesztettél. A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a varkaudar őslich jobb lábát. (7 támadással 658 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírölőt ellenfeledre rontasz. Vámpírölővel több döféssel felnyársalod a varkaudar őslich testét. (8 támadással 1222 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+245 életerő). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy nekromanta csókja varázslatot. 136 életpontot sebeztél. 136 életpontot gyógyultál. Fényaurád működik (30 ép-t sebezve). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy savhurrikán varázslatot, majd rád küldi. 65 életpontot vesztettél. Karmával néhányszor a varkaudar őslich megcsapja a fejedet. (2 támadástól 117 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-12 varázspont.) Véres nyál csordul ki a varkaudar őslich száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 29980 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1880/117 Spec: 1742/599 ] Vámpirizáció: (+245 ép) Nekrocsók: (+136 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: -331 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+327 életerő). [-29 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [35 pontot használtál fel, van még 290. Kapsz 42 VP-t.]

m 1 mozogsz északkeletre
[270,101] Bozóttal teli terepre értél. Rövid megszakítás a sík vidék egyhangúságában. Utad során felfedezel egy drakolder csatamezőt.
(Feltételes kutatás:) Csókot lehelsz a nálad lévő dramoan talizmánra, majd nekiindulsz. Biztató, hogy nem süppedsz a talajba az első lépésednél. Borzasztóan sivár és kietlen minden. Ráadásul a csatamező fölött fojtogató füst terjeng. Egy kisebb energiakitörés, ami a melletted lévő kupacból tör az ég felé, majdnem a földre taszít. Egy elemi pulzátor (#440) támad rád. {egyik sebzési módja: 1x 10d8+66.}

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy Asylux csapdája. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy gigaököl varázslatot dob rád a másik. 10 életpontot vesztettél. Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod az elemi pulzátor furcsa alakját. (7 támadással 644 életpontot sebezve.) A szörny - épp hogy csak egy hangyafuttatónyira - összevonja szemöldökét. Egy pillanatra elködösödik az elméd, de aztán lerázod a szörny pszi tapogatódzását. Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Megmarkolva a Démonölőt a másikra támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az elemi pulzátor farkát. (6 támadással 768 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+154 életerő). Fényaurád 9 sebzést okoz. Az elemi pulzátor csápjával feléd suhint, de ügyesen félrehajolsz. Nyelvét az elemi pulzátor feléd löki, de eredménytelenül. Démonölővel megkarcolod az elemi pulzátor bal lábát. (1 támadással 126 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Fényaurád 7 sebzést okoz. Az elemi pulzátor csápol, de mindhiába. Az elemi pulzátor nyelve feléd kap, de Te félrehajolsz! Az elemi pulzátor most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a Démonölőt, szereztél 2 madártollat. 10483 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1538/0 Spec: 16/10 ] Vámpirizáció: (+180 ép) Morgan: (+4 ép) összesen: +174 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Rövid imát vetsz a szörny hullája fölött, majd folytatod a felderítést. Valami szerszám után kutatsz a zsákodban, amivel ásni kezdhetsz. Aztán észbe kapsz! Ásni valószínűleg időpazarlás, a kincsnek a felszínen kell lennie. Már megint megzavar valami! Egy rothadó borzalom (#633) jön feléd. {max. életpontja: 2701-2970.}

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: varázsvédelem II létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy elnyelés mágia... Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Pszi támadást indítasz: pillanatok alatt létrejön egy fehérál.roncsolása. 991 életpontot sebeztél. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy szerencsétlenség varázslatot, majd rád küldi. (-40 szerencse a harc időtartamára.) A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a rothadó borzalom testét. (7 támadással 662 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel több döféssel felnyársalod a rothadó borzalom testét. (9 támadással 1316 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+264 életerő). Üdvözlésképpen egy nekromanta csókja varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 146 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. Ellenfeled 19 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy Asylux átka varázslat. Kaptál egy szopókövet! Az áldott kő és a szopókő semlegesítik egymást. A rothadó borzalom mancsával oldalba lök. (1 támadástól 71 életpontot vesztesz.) Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 66 életpontot vesztesz.) Majdnem elhányod magad, annyira rosszul leszel. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) A rothadó borzalom farka végigsúrolja a bal karodat. (1 támadástól 60 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. A rothadó borzalom karmai megsebesítik a bal kezedet. (1 támadástól 72 életpontot vesztesz.) A teremtmény rád tapos. 107 életpontot vesztettél. A rothadó borzalom most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 23542 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1978/269 Spec: 1156/107 ] Vámpirizáció: (+264 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -109 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Rémülten tapasztalod, hogy megmozdult a lábad alatt a föld, mintha valami a felszínre törne. Pár lépésre egy újabb szörny áll. Egy rothadó borzalom (#633) intéz feléd kihívást. {egyik sebzési módja: 1x 12d9+50.}

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy elnyelés rúnavarázst mormol el ellenfeled. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Mentális támadást alkalmazol: bevetsz egy fehérál.roncsolása pszit. 956 életpontot sebeztél. Üdvözlésképpen egy szerencsétlenség varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. (-40 szerencse a harc időtartamára.) Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a rothadó borzalom kuszaságát. (7 támadással 671 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel több döféssel felnyársalod a rothadó borzalom kuszaságát. (9 támadással 1304 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+261 életerő). Egy nekromanta csókja varázslattal köszöntöd a másikat. 123 életpontot sebeztél. 1 életpontot gyógyultál. A fényaura 22 ép-t sebez. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy Asylux átka varázslatot, majd rád küldi. Kaptál egy szopókövet! Az áldott kő és a szopókő semlegesítik egymást. Mancsával a rothadó borzalom megpöcköli a jobb válladat. (1 támadástól 71 életpontot vesztesz.) A rothadó borzalom belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Szörnyű fejfájás vesz erőt rajtad. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) A rothadó borzalom farka végigsúrolja a bal karodat. (1 támadástól 48 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. A hatalmas karok iszonyú erővel ragadnak meg, és préselni kezdenek. 1141 életpontot vesztettél. Félrehajolsz, de a rothadó borzalom karmai így is karcolják az arcodat. (1 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Összetipor lábával. 112 életpontot vesztettél. A rothadó borzalom még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 23542 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 1975/242 Spec: 1101/1253 ] Vámpirizáció: (+261 ép) Nekrocsók: (+1 ép) Morgan: (+2 ép) összesen: -1231 ép. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-7 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Felhörpintesz egy adag dramoan főzetet (+500 életerő). Egy sárgás-vöröses savfelleg közeledik feléd. Meglepődve tapasztalod, hogy amikor a közeledbe ér, egy lény lép elő belőle. Egy árnytündér csontváz (#629) intéz feléd kihívást. {egyik sebzési módja: 2x 16d19+90.}

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy fehér glóbusz varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Ellenfeledre istenítélet varázslatot lősz. 2483 életpontot sebeztél. (50 ép-t sebződsz te is.) A szilánk működik (+2 életpont). Egy sötét rítus varázslatot dob rád a másik. 76 életpontot vesztettél. Darabokra robban egy birtokodban levő deus ex machina. Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod az árnytündér csontváz bőrcsimbókos testét. (7 támadással 424 életpontot sebezve.) A lény jeget köp rád. Fürdesz a hópelyhek özönében. Fegyvert váltasz: előkapod a Démonölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a Démonölőt a másikra támadsz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Démonölővel végigvagdosod az árnytündér csontváz bal lábát. (6 támadással 468 életpontot sebezve.) A fényaura 12 ép-t sebez. Nem vagy felkészülve az árnytündér csontváz gyors oldaltámadására. Többször eltalálja a jobb karodat. (2 támadástól 444 életpontot vesztesz.) Rosszullét fog el. (-6 minden tulajdonságodra kör végéig.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 7 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 30584 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. [Ütés: 892/444 Spec: 2495/126 ] Morgan: (+4 ép) összesen: -566 ép. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Tovább sétálsz, hátha változik a vidék képe, és arra épen maradt tárgyakra bukkanhatsz. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy ezüstshuriken [ezüstshuriken ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP], egy Fekete Kehely és 5 gyógykenőcs. Sóvárogva pillantasz a csatamező széle felé. Talán az ősi romok értékesebb kincseket rejtenek, amikhez talán könnyebb is hozzájutni. Futva hagyod magad mögött a drakolderek pusztításainak színterét. Észreveszel egy oltárt. Chara-din híveié. Éktelen káromkodást hallasz. A hang gazdája egy gnóm fickó. Furcsa, idétlennek tűnő szárnyas szerkezet mellett áll és egy hatalmas csavarkulccsal a kezében szidja azt. Kiderül, hogy a fura gépezetnek eltörött a tengelye. Segíthetsz a gnómnak, ha van nálad egy fémrúd és rászánsz 15 TVP-t (47. jellempróba). Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Egy nekromanta kóborló (#596) nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} Itt csata lesz.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat elnyelés varázst lök magára. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Mentális energiáidat gyűrűbe gyűjtöd, majd útjának eresztesz egy fehérál.roncsolása pszi támadást. 595 életpontot sebeztél. Egy szerencsétlenség varázslattal köszönt csatapartnered. (-40 szerencse a harc időtartamára.) A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 7 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a nekromanta kóborló bal lábát. (7 támadással 337 életpontot sebezve.) Marokra fogva a vámpírölőt a másikra rontasz. Felkészülsz a spirituális extenzióra. Vámpírölővel megdöfködöd a nekromanta kóborló bal lábát. (9 támadással 657 életpontot sebezve.) Távolról nekromanta csókja varázslatot lősz a másikra. 195 életpontot sebeztél. A fényaura 14 ép-t sebez. Bár ügyesen védekezel, a nekromanta kóborló sem kezdő, és megdöfködi a mellkasodat. (2 támadástól 248 életpontot vesztesz.) Üdvözlésképpen egy nekromanta csókja varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 83 életpontot vesztettél. Ellenfeled gyógyult. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy nekromanta csókja varázslatot, majd rád küldi. 97 életpontot vesztettél. Ellenfeled gyógyult. Vámpírölővel többször eltalálod a nekromanta kóborló testét. (9 támadással 649 életpontot sebezve.) Egy nekromanta csókja varázslattal köszöntöd a másikat. 192 életpontot sebeztél. Fényaurád 27 sebzést okoz. A nekromanta kóborló megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (2 támadástól 242 életpontot vesztesz.) Egy nekromanta csókja varázslattal köszönt csatapartnered. 100 életpontot vesztettél. Ellenfeled gyógyult. Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy nekromanta csókja. 100 életpontot vesztettél. Ellenfeled gyógyult. Megújítod az áldomás varázslatot. [-4 varázspont.] Amint minden elfeketedik előtted, rádöbbensz, hogy életed utolsó pillanatához érkeztél. Csak a Halál vigyorát látod... [Ütés: 1643/490 Spec: 1023/380 ] Morgan: (+2 ép) összesen: -868 ép. [77 pontot használtál fel, van még 213. Kapsz 92 VP-t.] Feltámadsz! (+1566 életpont) [0 pontot használtál fel, van még 213.]

(Felt. gyógyítás:) Megidézted az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+450 életerő). [-29 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Kicsit régi (kb. 1 hetes) alakváltó nyomok vezetnek északra. Találsz még kb. 1 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délkeletre vezetnek. [5 pontot használtál fel, van még 208. Kapsz 6 VP-t.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Fürgén varázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Beizzik a turbómágia. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Fürgén varázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Gyorsvarázsolsz! A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.]

vv 25 25 25 elmormolod a 25. varázslatot a 25. varázslatot a 25. varázslatot
Porrá zúzol 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Szupersebesen mormolsz. A kézfejed halványan világítani kezd. [-176 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 208.] Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) 128 varázslatpontod van, és ahhoz, hogy ezt a varázslatot elmondhasd, 176 pontra lenne szükség - így ez most sajnos nem megy. [0 pontot használtál fel, van még 208.] 128 varázslatpontod van, és ahhoz, hogy ezt a varázslatot elmondhasd, 176 pontra lenne szükség - így ez most sajnos nem megy. [0 pontot használtál fel, van még 208.]


* 1. BP: elmormolod a 83. varázslatot
Mivel nincs érvényben SZK parancsod, a Szörnycsábításnak sem lenne sok értelme. [0 pontot használtál fel, van még 208.]

* 2. BP: kézbeveszed/felveszed a 738. tárgyat a 913. tárggyal az 531. tárgyat
Leveszed a smaragd karkötőt, majd a csuklódra húzod a Natharion karkötőt. Leveszed a Natharion karkötőt, majd a csuklódra húzod a kyorg karkötőt. Leveszed a Morgan sipkáját, majd a fejedre teszed a lidérckoronát. [0 pontot használtál fel, van még 208.]

* 3. BP: kézbeveszed/felveszed a 888. tárgyat az 531. tárggyal a 738. tárgyat
Ezt már megtetted korábban. [0 pontot használtál fel, van még 208.] Ezt már megtetted korábban. [0 pontot használtál fel, van még 208.] Leveszed a Luthius karkötőjét, majd a csuklódra húzod a Natharion karkötőt. [0 pontot használtál fel, van még 208.]

* 4. BP: kézbeveszed/felveszed a 984. tárgyat a bal kezedbe
Ezt már megtetted korábban. [0 pontot használtál fel, van még 208.]

* 5. BP: használod a 336. tárgyat
Felállítod a csapdát úgy, hogy a közeledbe lopódzkodók ne vehessék észre, csak akkor, ha már késő. [9 pontot használtál fel, van még 199. Kapsz 10 VP-t.]

* 6. BP: használod a 892. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 199.]
Kiszáradt torkod mohón magába fogadja a vizet, amelyet a kulacsból beletöltesz. Nem tudsz ellenállni, egy kicsit olvasgatod a sötét tekercseket. (+0 gonoszság.) [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 8, 18, 14. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 3 kaját habzsol be az ezoterikus mardel. 3 kaját bezabál a sivatagi doareg. 3 kaját fal föl a trikornis. Egy kaját habzsol be a Rughar familiárisa. Mára elég volt a kalandozásból. Rutinos öreg rókaként táborhelyet keresel. A fáradtság a legjobb altatómester: szinte azonnal elalszol. A megpróbáltatások egyre szívósabbá tesznek. (+1 max. életerő.) Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlta munka gyümölcse hatása. Elmúlt a szürkeáll. aktiv hatása. Elmúlt a Symulf rúnája hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az erőpajzs III hatása. Elmúlt a csupasz izom hatása. Elmúlt a mágikus ütés hatása. Elmúlt a Techiulan aurája hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a pszi-ernyő hatása. Elmúlt az agyletapogatás hatása. Elmúlt a tárgyvédelem hatása. Elmúlta lélek védelme hatása.
Ebben a körben 199 pontod maradt, ebből a következő körre 199 pontot vihetsz át. Kapsz még 699 pontot. A következő körben tehát 898 pontot költhetsz el.

EBBEN A FORDULÓBAN...
Csatákban történt
  43566 életpontot ütöttél, 30019 életpontot sebeztél egyéb módon a szörnyekbe (kalandozókba). Összesen 73585 életpont sebezés.
  8749 életpontot ütéseiktől, 3820 életpontot egyéb módon sebződtél. Összesen 12569 életpont sebződés.
 
4628 életpontot vámpirizációval gyógyultál.
316 életpontot nekromanta csókjával gyógyultál.
172 életpontot Morgan szilánk gyógyitott.
+5116 életpont gyógyulás összesen.
 
24 varázspontot szívtak el.
-24 varázspont összesen.
 
16 TVP-t szívtak el tőled.
 
Erőforrás változások a fordulóban
5116 életpontot a csatákban gyógyultál.
1694 életpontot Morgan szilánkkal kaptál (a csatákon kivül ellőtt varázslatokra).
8111 életpontot valamilyen egyéb módon szereztél. (kör elejei regen, gyógyítás, spell, targy, stb.)
12569 életpontot a csatákban sebeződtél.
2380 életpontot Ezüstmágus kürttel vesztettél.
8 életpontot az aranytermő ládikótól sebződtél.
4 életpontot sebződtél egyéb módon. (csapdák, éhezés, stb.)
-40 életpontot összesen.
 
200 varázspontot kaptál varázskőből.
1190 varázspontot Ezüstmágus kürttel kürtöltél.
644 varázspontot kaptál FNO pontból szerezhető VP regenerációval.
2374 varázspontot regeneráltál, vagy szereztél egyéb módon. (kör elejei regenből, IMából, TU-ból, stb.)
-24 varázspontot csatákban szereztél/vesztettél.
6710 varázspontot költöttél. (V, VV paranccsal)
5 varázspontot vesztettél. (időcsere, vp szivó csapda stb.)
-2331 varázspont összesen. (Ebből költhetsz harci támadó/védekező varázslatokra)
 
253 pszi pontot kaptál. (kör elejei regen, stb.)
57 pszi pontot költöttél. (P, VV paranccsal)
+196 pszi pont összesen.
 
6 TU-t kaptál
+6 TU összesen.
 
10 TVP-t kaptál. (sáfrányporból, TU-ból, időcseréből stb.)
16 TVP-t vesztettél a csatakban.
-6 TVP összesen.
 
112 aranyat kaptál az aranytermő ládikóba dobált tárgyakért
 
Permanens változások a fordulóban
1 max.ép-t kaptál.
 
1 évet öregedtél. (VV, valamilyen varazslat pl. kisebb kivánság, stb.)
+1 év összesen.
 




BEJÁRT MEZŐK
[262,117]   Miko Jamadzsi (#3571), Babsaláta (#3612), Zaknafein (#4960), tlopedmuk (#584) 
[261,116]   patás tanough (#611) 
[260,116]   gnomori rémszolga (#589) 
[259,117]   algaleioda (#474), tleikan ölőművész (#535), kreiton átokmester (#537), dübörgő bahrot (#479) 
[258,117]   tüskés totemblarg (#482), elemi pulzátor (#440), rothadó borzalom (#633), ködmágus (#597), végzetes szójer (#631) 
[270,97]   Miko Jamadzsi (#3571) 
[269,98]   tlopedmuk (#584), fertőzött ent (#403) 
[268,99]   ködmágus (#597) 
[268,100]   fényhozó (#602) 
[268,101]   templomos lovag (#587) 
[269,102]   árnygólem (#586), patás tanough (#611), Tobias Ak'radal (#613), tl'urlang vadász (#610), varkaudar őslich (#402) 
[270,101]   elemi pulzátor (#440), rothadó borzalom (#633), rothadó borzalom (#633), árnytündér csontváz (#629), nekromanta kóborló (#596) 




PSZI ERNYŐVEL SZERZETT INFORMÁCIÓK
Szörnyek
tlopedmuk (#584) : egyik sebzési módja: 2x 13d15+30. (54. szinten) 
patás tanough (#611) : max. életpontja: 2501-3500. (54. szinten) 
gnomori rémszolga (#589) : egyik sebzési módja: 2x 15d12+70. (54. szinten) 
algaleioda (#474) : támadása: 55. (54. szinten) 
tleikan ölőművész (#535) : támadása: 65. (54. szinten) 
dübörgő bahrot (#479) : támadása: 60. (54. szinten) 
tüskés totemblarg (#482) : egyik sebzési módja: 2x 16d18+33. (54. szinten) 
elemi pulzátor (#440) : támadása: 54. (54. szinten) 
rothadó borzalom (#633) : max. életpontja: 2701-2970. (54. szinten) 
végzetes szójer (#631) : támadása: 100. (54. szinten) 
tlopedmuk (#584) : egyik sebzési módja: 1x 13d15+30. (54. szinten) 
fertőzött ent (#403) : támadása: 65. (54. szinten) 
ködmágus (#597) : védettsége: 100 szúró, 80 vágó, 80 ütő ellen. (54. szinten) 
fényhozó (#602) : védettsége: 35 szúró, 35 vágó, 35 ütő ellen. (54. szinten) 
templomos lovag (#587) : max. életpontja: 3000. (54. szinten) 
árnygólem (#586) : támadása: 90. (54. szinten) 
patás tanough (#611) : max. életpontja: 2501-3500. (54. szinten) 
Tobias Ak'radal (#613) : egyik sebzési módja: 2x 12d23+130. (54. szinten) 
tl'urlang vadász (#610) : támadása: 90. (54. szinten) 
varkaudar őslich (#402) : támadása: 80. (54. szinten) 
elemi pulzátor (#440) : egyik sebzési módja: 1x 10d8+66. (54. szinten) 
rothadó borzalom (#633) : max. életpontja: 2701-2970. (54. szinten) 
rothadó borzalom (#633) : egyik sebzési módja: 1x 12d9+50. (54. szinten) 
árnytündér csontváz (#629) : egyik sebzési módja: 2x 16d19+90. (54. szinten) 
nekromanta kóborló (#596) : védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen. (54. szinten) 
Karakterek
Miko Jamadzsi (#3571) : legmagasabb fegyver szakértelme: 58. 


NEKIK ÍRHATSZ
Miko Jamadzsi (#3571) : Horváth Gábor, Budapest, Magyar u. 12., 1221 E-mail: auditt@axelero.hu

ENCYCLOPEDIA FANTASIA


HÓKERESZT (843. TÁRGY)
Ez az apró, négy centi átmérőjű fülbevaló valóban keresztet formáz. A négy szára végén elkeskenyedő, a közepén lévő foglalatban zafír ékkövet őrző ékszer mágikus kisugárzása enyhe derengésbe vonja a tárgyat. Kicsiny mérete ellenére tulajdonságai briliánsak: +1 védettséget, +20 max. vp-t, +2 IQ-t ad viselőjének, valamint +1 sebzést okozhat a közelharcban leadott összes ütésével. Csak 30. szintet elért kalandozók akaszthatják fülükbe.



KARAKTERLAP
White Nor Wacak, egy copfos ezüsthajú, piros szemű ember férfi vagy. Kecskeszakállad és bajuszod van. Bőröd teljesen fehér! Raia lényének egy apró része vagy. A Lélektisztító Irgalmas Nővérek (#9105) K.T. tagjai közé tartozol. Ez az 558. fordulód.

 Erő:78 (68)  Szint:54  Merészség:10/5 Magasság:174 cm 
 IQ:81 (88)  Támadás:81 (82)  Agresszió:3 Testsúly:64 kg 
 Ügyesség:80 (87)  Védekezés:153 (161)  Menekülés:15 % Életkor:33/45 év 
 Egészség:81 (95)  Életpont:1931/1889  Jellem: jó (777) Tul. pont:
 Szerencse:81 (85)  Varázspont:3631/138  Pénz:16344 arany Kép. pont:18 
 Tudatpont:47/18   Pszi pont:396/69   Halhatatlanság:24 %   EFejl:31 
Eddig összesen 7447 szörnyet (26 ebben a körben) és 1 kalandozót öltél meg. Ebben a fordulóban 544056 TP-t kaptál. Jelenleg 56021152 TP-d van. A következő szinthez még 8978848 TP szükséges. Trófeáid: trakuun lidérc, triklem drakolder, Bropxat. A 553. fordulódban 12706 arany került a bankszámládra. 13023 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

HARCI ISMERETEK
  víziharc: 10/12   ökölvívás: 1/69   szúrófegyverek: 58/77 (+10%)
  vágófegyverek: 31/50 (+12%)   ütőfegyverek: 26/38   lőfegyverek: 44/41 (+7%)
  dobófegyverek: 25/43        

Feltételes fegyverváltás: Démonölő (#625) (150%) << vámpírölő (#951) (100%)
Feltételes lőfegyver használat: semmi (0 -19.); bumeráng (#249) (20 -29.); vashegyű nyíl (#176) (30 -48.); vashegyű nyíl (#176) (49 -59.); esszenciakristály (#350) (60 -); vashegyű nyíl (#176) ( kalandozókra);
Óvatosság (labirintusokban): 1 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

EGYÉB ISMERETEK
  1. rejtőzködés: 50/3   2. nyomkövetés: 180/6 (+38%)   3. mászás: 39/88 (+6%)
  4. csapdakészítés: 33/85 (+6%)   5. csapdaészlelés: 22/72   6. gyógyítás: 28/98
  7. titkosírás: 7/91   8. felderítés: 27/31 (+8%)   9. szörnyidomítás: 12/93
  10. teológia: 313/82 (+199%)   11. taumaturgia: 157/89 (+845%)   12. szerencsejáték: 8/51
  13. versengés: 14/89 (+16%)   14. zene: 12/75   15. szörnyismeret: 37/4
  16. pszi: 76/71 (+18%)   17. zárnyitás: 21/91 (-700%)   18. vadászat: 8/37
  19. vitalitás: 4/83   20. bányászat: 41/22   21. úszás: 10/81
  22. főzés: 2/33 (+25%)        

FEJLESZTÉSI PONTOK
Felhasználatlan fejlesztési pont: 127
1. sebzés bónusz: 3 2. támadás bónusz: 1 3. védekezés: 4 5. varázslat sebzés: 3
6. regeneráció: 3(5) 9. gyors fejlődés: 2 10. vp regeneráció: 5(6) 11. kincskeresés: 5

FELTÉTELES PARANCSOK
deus ex machinád 0 mezőre repítsen
totem 85% életpont alatt [ősi gyógyítás (#267)]
kutatsz max. 500 TVP-ért
készítesz lótuszvirágot (#447) (max. 99 darabot , csak egyszer), kreommat szirmot (#925) (max. 99 darabot , csak egyszer)
mászol max. 999 TVP-ért
cirkusz: céllövölde, ötpróba, küldetés, kártyabarlang, labirintus, szellemkastély (127)
maradék TVP-dből az ügyesség (3) tulajdonságodat TF-eled
Feltételes támadás (aktív: 13, max: 16)
armageddont lövő lények (#9099) (csak egyszer), halált okozó lények (#9098) (csak egyszer), szintszívó lények (#9097) (csak egyszer), halálmadár (#351), ezerszemű bestia (#288), Strissha (#528) (csak egyszer), kreiton lich (#536), Morghatal A'ton (#544), eszement trappoló (#549), trakuun lidérc (#576), ősi szellem (#422), élőholt drakolder (#628), öregedést okozó lények (#9095) (csak egyszer)
Barátságosság (aktív: 9, max: 16)
trikornis (#104), őrjáratozó katona (#274), élőholt ősmágus (#179), Ramirez Crashed (#5451), rothadó lián (#427), sötét ölész (#314), ősöreg hósárkány (#663), jégdémon (#652), éjfattyak (#9096)

VARÁZSLATAID ÉS PSZI KÉPESSÉGEID
Varázslói varázslataid
energiatüskék (#29, 5 VP) tüskepajzs (#30, 4 VP) lángcsóva (#31, 5 VP)
hhaar burka (#32, 6 VP) izomernyesztés (#33, 6 VP) varázsvédelem (#34, 8 VP)
mágiatörés (#35, 10 VP) védelem sav ellen (#36, 12 VP) tompítás (#40, 8 VP)
jégcsóva (#41, 15 VP) örvénykerítés (#42, 10 VP) fehér glóbusz (#47, 13 VP)
gigaököl (#49, 12 VP) villámcsapás (#50, 18 VP) elektromos pajzs (#51, 14 VP)
varázslat olvasása (#67, 30 VP, 20 TVP) mágiafeloldás (#75, 5 VP, 5 TVP) láthatatlanság (#76, 15 VP, 5 TVP)
fúzió (#77, 25 VP, 5 TVP) láth. észlelése (#78, 7 VP, 5 TVP) városi teleport (#96, 50 VP, 10 TVP)
varázsital főzése (#100, 30 VP) tükörpajzs (#101, 26 VP) varázsvédelem II (#108, 18 VP)
felszínre ugrás (#109, 25 VP, 5 TVP) var.tárgy készítés (#153, 300 VP) tűzgolyó (#155, 25 VP)
varázspáncél (#156, 15 VP, 10 TVP) tűzmágia (#157, 24 VP, 5 TVP) familiáris idézése (#159, 40 VP, 20 TVP)
varázskő készítés (#160, 120 VP, 10 TVP) varázsenergia (#161, 35 VP, 5 TVP) hhaar burka II (#162, 10 VP)
dimenzióugrás (#163, 55 VP, 5 TVP) városi teleport II (#181, 60 VP, 10 TVP) Symulf rúnája (#182, 12 VP, 5 TVP)
varázsszem (#184, 9 VP, 5 TVP) vízlélegzés (#185, 15 VP, 5 TVP) háló (#186, 24 VP)
állatvédelem (#192, 25 VP, 5 TVP) tiltott teleport (#198, 100 VP, 10 TVP) a munka gyümölcse (#224, 10 VP)
jégoszlop (#231, 24 VP) Asylux csapdája (#233, 20 VP) elnyelés (#236, 35 VP)
minta formázása (#237, 120 VP, 10 TVP) Thargodan illúzió (#242, 50 VP) éjfattyak végzete (#260, 100 VP)
Techiulan aurája (#261, 200 VP, 5 TVP) időcsere (#285, 5 VP)  
Papi varázslataid
vámpirizáció (#1, 8 VP, 5 TVP) éber kakukk (#3, 6 VP) auralátás (#4, 8 VP, 5 TVP)
gyógymógy (#5, 6 VP, 5 TVP) áldomás (#6, 5 VP, 5 TVP) alkímia (#7, 7 VP, 3 TVP)
esőidézés (#11, 8 VP, 5 TVP) erőpajzs I (#12, 6 VP, 5 TVP) méregsemlegesítés (#14, 10 VP, 5 TVP)
vak őrület (#18, 3 VP, 5 TVP) korgó gyomor, huss (#21, 3 VP, 5 TVP) unkreáció (#22, 0 VP, 5 TVP)
hadiszerencse II (#24, 6 VP, 5 TVP) tündérfény (#25, 1 VP) tulajdonságpajzs (#26, 16 VP, 5 TVP)
csupasz izom (#28, 10 VP, 5 TVP) méregfelhő (#37, 12 VP) védelem tűz ellen (#38, 12 VP)
vakító fény (#43, 7 VP) tisztítótűz (#44, 13 VP) óriáserő (#53, 24 VP, 5 TVP)
gyóntatás (#56, 10 VP) azonnali gyógyítás (#58, 15 VP, 5 TVP) hadiszerencse III (#59, 15 VP, 5 TVP)
puha ütés (#60, 18 VP) tűzeső (#61, 16 VP) éber vadászkutya (#62, 12 VP)
erőpajzs II (#63, 24 VP, 5 TVP) oltár eltörlése (#79, 60 VP, 10 TVP) szörnyészlelés I (#82, 8 VP, 5 TVP)
szörnycsábítás (#83, 14 VP, 3 TVP) restoráció (#85, 50 VP, 5 TVP) vasszervezet (#86, 8 VP)
szopókőpusztítás (#88, 21 VP, 5 TVP) fürgülés (#92, 22 VP) rúnapukkasztás (#94, 0 VP)
DEM kreálása (#95, 50 VP, 10 TVP) erőpajzs III (#127, 30 VP, 5 TVP) teljes gyógyulás (#133, 50 VP, 5 TVP)
élőholt pozdorja (#134, 40 VP) tárgyészlelés (#135, 30 VP, 10 TVP) energiafolyam (#136, 24 VP)
fiatalítás (#140, 40 VP, 10 TVP) életpajzs (#142, 16 VP) mágikus ütés (#147, 18 VP)
becsületjel (#158, 14 VP) égető tekintet (#164, 25 VP, 5 TVP) esszenciavédelem (#165, 15 VP, 5 TVP)
oltár teremtése (#167, 50 VP, 10 TVP) feltámadás (#168, 50 VP, 5 TVP) isteni küldetés (#170, 40 VP, 5 TVP)
planetáris őrdémon (#172, 18 VP) szopógödöreltörlés (#173, 30 VP, 10 TVP) szopókőirtás (#174, 10 VP, 5 TVP)
tűzvihar (#175, 24 VP) tárgyvédelem (#178, 14 VP, 5 TVP) gyorsvarázslás (#179, 0 VP)
kényszerport (#183, 8 VP) esszenciavédelem 2 (#188, 15 VP, 5 TVP) méregfelhő II (#193, 18 VP)
megfejtés (#199, 28 VP, 5 TVP) Pörhemór köre (#205, 30 VP, 5 TVP) kisebb kívánság (#208, 300 VP, 30 TVP)
vadászat (#209, 40 VP, 5 TVP) fényaura (#211, 40 VP, 5 TVP) menekülés (#212, 12 VP)
aranyeső (#214, 12 VP, 5 TVP) lélektisztulás (#215, 30 VP, 5 TVP) áldomás III (#217, 15 VP, 5 TVP)
armageddon (#218, 100 VP) csapdaészlelés (#222, 12 VP, 5 TVP) a mágia megértése (#226, 0 VP)
energiaspirál (#232, 32 VP) Solisar aurája (#240, 18 VP) fénypajzs (#241, 18 VP)
meditáció (#250, 0 VP) pajzszúzás (#251, 24 VP) avatár idézése (#253, 300 VP, 20 TVP)
bo'adhun csapás (#266, 60 VP) ősi gyógyítás (#267, 30 VP, 5 TVP) kiszáradás (#268, 70 VP)
árnyak segítsége (#270, 24 VP) bo'adhun gyógyítás (#272, 0 VP) kyorg tudás (#273, 0 VP)
istenítélet (#284, 50 VP)    
Pszi képességeid
pszi-ernyő (#64, 6 PP, 5 TVP) auratranszformáció (#65, 10 PP, 10 TVP) pszi-regeneráció (#66, 12 PP, 5 TVP)
felejtés (#68, 5 PP, 5 TVP) agyletapogatás (#70, 16 PP, 2 TVP) szürkeáll. aktiv (#71, 20 PP, 5 TVP)
mentális pajzs (#72, 9 PP, 5 TVP) pszi fejlesztés (#73, 20 PP, 10 TVP) molekulaátrendezés (#74, 10 PP, 5 TVP)
agykorbács (#97, 6 PP) pszi-acéltorony (#98, 8 PP) tudatkutatás (#99, 20 PP, 10 TVP)
térképelemzés (#104, 20 PP, 10 TVP) kontinuum-tágítás (#105, 60 PP, 10 TVP) tudatrombolás (#111, 25 PP)
pszi-gyűjtés (#112, 300 PP, 30 TVP) pszi-ernyő II (#113, 10 PP, 3 TVP) agybénítás (#114, 10 PP)
pszi-konverzió (#115, 50 PP, 20 TVP) az elme fölénye (#116, 10 PP, 5 TVP) szuperpszi kif. (#117, 400 PP, 60 TVP)
teljes őrület (#118, 12 PP) térképelemzés II (#119, 80 PP, 40 TVP) nagyobb agypajzs (#120, 15 PP, 5 TVP)
direkt kontaktus I (#121, 35 PP) direkt kontakt. II (#122, 45 PP) az elme hatalma (#123, 15 PP, 5 TVP)
a möszék kiirtása (#189, 8 PP, 5 TVP) igazlátás (#190, 3 PP) ragály (#191, 5 PP, 5 TVP)
gyors pihenés (#194, 0 PP) pszi-konverzió II (#195, 20 PP, 15 TVP) az agy kifacsarása (#197, 14 PP)
agybénítás II (#246, 15 PP) elme dominanciája (#247, 20 PP, 5 TVP) fehérál.roncsolása (#248, 22 PP)
spirituális ext. (#249, 0 PP)    
Butaság ára beállítás: teológia: +175 vp 2 költség alatt;
A varázslatok tanulására elkölthető: 220 kör eleji VP regeneráció.

JELENLEG RAJTAD LEVŐ AKTÍV VARÁZSLATOK ÉS PSZI HATÁSOK
állatvédelem (#192) vámpirizáció (#1) áldomás (#6) méregsemlegesítés (#14)
Pörhemór köre (#205) (114,41,1) óriáserő (#53) varázsenergia (#161) fényaura (#211)
tűzmágia (#157) nagyobb agypajzs (#120) égető tekintet (#164) elme dominanciája (#247)

TÁMADÓ ÉS VÉDEKEZŐ VARÁZSLATOK LISTÁJA
Feltételes varázslat-használat
25. és magasabb szintűek ellen
Támadó varázslatok (aktív: 3, max: 10)
éjfattyak végzete (#260), bo'adhun csapás (#266), energiaspirál (#232)
Védekező varázslatok (aktív: 8, max: 10)
varázsvédelem II (#108), életpajzs (#142), védelem tűz ellen (#38), fehér glóbusz (#47), védelem sav ellen (#36), elektromos pajzs (#51), pszi-acéltorony (#98), tükörpajzs (#101)
Feltételes támadó varázslatok (aktív: 51, max: 59 - védekező varázslatokkal együtt)
izomernyesztés (#33) >> púpos zsokarg (#451)   izomernyesztés (#33) >> dübörgő bahrot (#479)
Asylux csapdája (#233) >> tleikan házőrző (#507)   izomernyesztés (#33) >> kreiton idéző (#510)
armageddon (#218) >> greén örvény (#443)   armageddon (#218) >> lidérctűz (#457)
háló (#186) >> sötét ülnök (#508)   Asylux csapdája (#233) >> tleikan ölőművész (#535)
puha ütés (#60) >> tleikan amazon (#534)   puha ütés (#60) >> vastagbőrű mutak (#442)
Asylux csapdája (#233) >> tleikan hajadon (#533)   armageddon (#218) >> Sshreakza (#496)
háló (#186) >> tleikan főbíra (#512)   kiszáradás (#268) >> kreiton átokmester (#537)
kiszáradás (#268) >> kreiton lich (#536)   kiszáradás (#268) >> Morghatal A'ton (#544)
halálos érintés (#271) >> quwarg széltáncos (#540)   pajzszúzás (#251) >> pszionikus entitás (#553)
puha ütés (#60) >> kóbor mortag (#558)   háló (#186) >> elfajzott enkala (#564)
háló (#186) >> káoszdémon (#547)   istenítélet (#284) >> P. Vlagyimir (#570)
bo'adhun csapás (#266) >> kyorg őrgólem (#567)   háló (#186) >> jégdémon (#652)
istenítélet (#284) >> Alkotó (#578)   istenítélet (#284) >> fényhozó (#602)
istenítélet (#284) >> árnygólem (#586)   kiszáradás (#268) >> kísértetvándor (#568)
istenítélet (#284) >> ködmágus (#597)   istenítélet (#284) >> fertőzött ent (#403)
Asylux csapdája (#233) >> 10. szintű lényekre   fehérál.roncsolása (#248) >> 40. szintű lényekre
kiszáradás (#268) >> kémsárkány (#545)   kiszáradás (#268) >> sötét kaszás (#591)
kiszáradás (#268) >> gnomori rémszolga (#589)   kiszáradás (#268) >> kristálynyálka (#632)
istenítélet (#284) >> garmhegyi szerzetes (#599)   háló (#186) >> tleikan áruló (#606)
kiszáradás (#268) >> ezeréves lélek (#634)   puha ütés (#60) >> pengekarú nitmák (#450)
istenítélet (#284) >> 48. szintű lényekre        
Feltételes védekező varázslatok (aktív: 51, max: 59 - támadó varázslatokkal együtt)
elnyelés (#236) >> Kromhor Xanathal (#618)   fehér glóbusz (#47) >> sötét kaszás (#591)
életpajzs (#142) >> élőholt drakolder (#628)   elnyelés (#236) >> fertőzött dr.lárva (#630)
elnyelés (#236) >> ködmágus (#597)   fürgülés (#92) >> P. Vlagyimir (#570)
fürgülés (#92) >> káoszdémon (#547)   tükörpajzs (#101) >> kreiton jótündér (#538)
tükörpajzs (#101) >> dübörgő bahrot (#479)   tompítás (#40) >> őrült varázsló (#255)

ELFOGOTT SZÖRNYEID
Rughar familiárisa (#245) státusz: OK
trikornis (#104) (hátas: 10 lépés/kör; 7 TVP/lépés;) státusz: OK
sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK
ezoterikus mardel (#184) (őrzi a holmidat) státusz: OK
tüskés harci gromak (#156) (tejet ad) státusz: OK

ISTENI KÜLDETÉSEID
1.) Ideje, hogy az olimpia összes kategóriájában Raia pap végezzen az élen! Te legyél az egyik közülük - valamelyik felsőbb kategóriában bizonyítsd a harcban való jártasságod. (Ha már volt ilyen sikerben részed korábban, próbáld meg egy imádkozással meggyőzni erről istened!)
2.) Kerülj hozzám olyan közel, mint még soha életedben!
3.) Papjaim egyben legyőzhetetlen katonák is! Legpompázatosabb páncéljaidban, legdélcegebb testtartásodban jelenj meg előttem, hogy lássam, te vagy-e a csapat legjobb képességekkel rendelkező tagja! (Imádkozz, amint minden tulajdonságod elérte a 100-as értéket!)

HŐSTETTEID
Büszkén hordod a varkaudar invázió vas emlékérmét.
A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 3 ősmágus, 9 ősquwarg.

JÓ TUDNI
Tulajdonság összeg
401 (423)
Bónuszok
+4 szerencse (hadiszerencséből, forduló közben)    
  +28 erő (csupasz izom) +24 sebzés (óriás erő)
+21 sebzés (erőből) +31 sebzés (erőből, erőt növelő varázslatokkal) +55 sebzés (erőt és sebzést növelő varázslatokkal)
+39 védelem (ügyességből, táborozáskor)    
Varázslat erősségek
papi erő: 139 varázslói erő: 79 pszierő: 67
Osztók
teológia osztó: 47 taumaturgia osztó: 25 pszi osztó: 13
VP regeneráció: +1208 (nekrofun +1806)
508 (alap vp.reg. nyugat) 598 (alap vp.reg. kelet) 610 (tárgyak + 10vp-k)
 
erő tárgyakból: -10
  Bropxat vállvédője (#920) +1     dalebgad kristályvért (#564) +2     gólem talizmán (#811) +2  
  kreiton palást (#888) -5     mahagóni csizma (#986) +2     mahagóni korona (#983) +1  
  mihlanil öv (#604) +1     Morgan sipkája (#466) -2     natharion karkötő (#738) -5  
  örökkévalóság zafírja (#1116) +1     regeneráló öv (#882) +3     ro'galhal csuklópánt (#891) -2  
  ryuku mellvért (#689) +1     Teremtő koronája (#918) -3     tleikan karkötő (#895) +2  
 
iq tárgyakból: +7
  dalebgad kristályvért (#564) +2     kreiton fókusz (#853) +2     mahagóni csizma (#986) +2  
  mahagóni korona (#983) +1     mihlanil öv (#604) +1     Morgan sipkája (#466) +1  
  natharion karkötő (#738) +5     örökkévalóság zafírja (#1116) +1     szirén köpenye (#820) +2  
  vortex talizmán (#812) +2      
 
ügyesség tárgyakból: +7
  Bropxat vállvédője (#920) +2     dalebgad kristályvért (#564) +2     mahagóni csizma (#986) +2  
  mahagóni korona (#983) +1     mihlanil medál (#823) +5     mihlanil öv (#604) +1  
  örökkévalóság zafírja (#1116) +1     tleikan karkötő (#895) +2    
 
egészség tárgyakból: +14
  dalebgad kristályvért (#564) +2     mahagóni csizma (#986) +2     mahagóni korona (#983) +1  
  mahagóni vért (#982) +5     mihlanil medál (#823) +5     mihlanil öv (#604) +1  
  Ovgun nyaklánca (#615) +2     örökkévalóság zafírja (#1116) +1    
 
szerencse tárgyakból: +4
  dalebgad kristályvért (#564) +2     drag'kór fülkarika (#871) -2     drag'kór vért (#872) -3  
  kreiton palást (#888) -5     mahagóni csizma (#986) +2     mahagóni korona (#983) +1  
  mahagóni köpeny (#987) -3     mahagóni vért (#982) +5     mihlanil medál (#823) +5  
  mihlanil öv (#604) +1     örökkévalóság zafírja (#1116) +1     ro'galhal csuklópánt (#891) -1  
  smaragd védőgyűrű (#223) +2     Teremtő koronája (#918) +3    
 
maxtu tárgyakból: +5
  mihlanil medál (#823) +5      
 
maxép tárgyakból: +790
  drag'kór fülkarika (#871) +20     drag'kór vért (#872) +250     gólemgyűrű (#866) +20  
  gyakorlónadrág (#894) +30     kreiton palást (#888) +80     mahagóni karvédő (#989) +70  
  mahagóni kesztyű (#985) +50     mahagóni korona (#983) +90     mahagóni lábszárvédő (#990) +180  
  mahagóni pajzs (#984) +120     mahagóni vállvédő (#988) +40     mahagóni vért (#982) +100  
  mihlanil medál (#823) +50     Ovgun nyaklánca (#615) +20     örökkévalóság zafírja (#1116) +40  
  ro'galhal csuklópánt (#891) +40     ryuku mellvért (#689) +5     Teremtő koronája (#918) +30  
 
maxvp tárgyakból: +120
  kreiton palást (#888) +80     örökkévalóság zafírja (#1116) +40    
 
védekezés tárgyakból: +111
  a halálhozó karkötője (#816) +3     Alkotó kalapács (#921) -5     dalebgad kristályvért (#564) +30  
  drag'kór vért (#872) +25     gólemgyűrű (#866) +9     gyakorlónadrág (#894) +4  
  kreiton palást (#888) +2     kyorg karkötő (#913) +1     lidérckorona (#531) +10  
  mahagóni csizma (#986) +10     mahagóni karvédő (#989) +7     mahagóni kesztyű (#985) +10  
  mahagóni korona (#983) +12     mahagóni köpeny (#987) -10     mahagóni lábszárvédő (#990) +8  
  mahagóni pajzs (#984) +12     mahagóni vállvédő (#988) +4     mahagóni vért (#982) +45  
  mihlanil öv (#604) +3     Morgan sipkája (#466) +6     natharion karkötő (#738) +2  
  óriás fülbevaló (#614) +2     regeneráló öv (#882) +3     ro'galhal csuklópánt (#891) +2  
  ryuku mellvért (#689) +8     smaragd védőgyűrű (#223) +2     szirén köpenye (#820) +5  
  törpe bakancs (#475) +2     tűzúr csizmája (#533) +8    
 
támadás tárgyakból: +24
  mahagóni karvédő (#989) +2     mahagóni vért (#982) +5     Morgan sipkája (#466) -2  
  natharion talizmán (#867) +3     Ovgun nyaklánca (#615) +6     óriás fülbevaló (#614) +6  
  örökkévalóság zafírja (#1116) +2     ro'galhal csuklópánt (#891) +1     Teremtő koronája (#918) +1  
  tleikan karkötő (#895) +1      
 
sebzés tárgyakból: +38
  a halálhozó karkötője (#816) +2     drag'kór fülkarika (#871) +2     kreiton palást (#888) +3  
  mahagóni kesztyű (#985) +5     mahagóni pajzs (#984) +25     natharion talizmán (#867) +3  
 
vp regeneráció tárgyakból: +170
  drachmor kristály (#916) +100     kockagyémánt (#914) +50     lidérckorona (#531) +20  
  Morgan sipkája (#466) +10      
 
teológia tárgyakból: +20
  kreiton fókusz (#853) +1     kyorg karkötő (#913) +5     lidérckorona (#531) +10  
  natharion karkötő (#738) +5     szirén köpenye (#820) +2    
 
taumaturgia tárgyakból: +23
  kreiton fókusz (#853) +1     kyorg karkötő (#913) +5     lidérckorona (#531) +10  
  Morgan sipkája (#466) +2     tűzúr csizmája (#533) +8    
 
varázslatok tárgyakból: (H paranccsal használva a tárgyat)
brakkara (#1099):
    a lélek védelme (#57)
drachmor kristály (#916):
    esszenciavédelem II. (#188)
mahagóni korona (#983):
    teljes gyógyulás (#133)

FIGYELEMMEL KISÉRT TÁRGYAK, VARÁZSLATOK
Figyelt tárgyak (karakterlapon a megadott limitnek megfelelő van-e [nálad kézben, bank nincs beleszámolva])
26   sallank karom (#128) 34   sáfránypor (#211) 26   quwarg tojás (#360)
50   isteni könnycsepp (#260) 10   rókafarok (#124) 0   tükör (#43)
32   kaktuszbogyó (#429) 19   purifikátor háj (#269) 30   varázskő (#305)
20   nyílvessző (#108) 29   borkonyó bibe (#312) 6   varányszem (#30)
10   lótuszvirág (#447) 80   tinta (#101) 3   manifesztátor nyúlvány (#214)
42   ragasztó (#83) 54   vasérc (#152) 0   Thargodan esszencia (#328)
82   madártoll (#112) 6   bumeráng (#249) 56   deus ex machina (#1)
9   ezüstdarab (#326) 8   tüske (#22) 1   kvazár (#244)
10   vashegyű nyíl (#176) 40   angyalok gyűrűje (#529) 6   kreiton fókusz (#853)
1   mászó-karperec (#392) 36   áldott kő (#642) 14   vizestömlő (#3)
Figyelt varázslatok (táborozás közben rajtad van-e)
vámpirizáció (#1) varázsenergia (#161) óriáserő (#53)
- symulf rúnája (#182) - esszenciavédelem (#165) - esszenciavédelem II. (#188)
- hadiszerencse III. (#59) - erőpajzs III. (#127) tűzmágia (#157)
- mágikus ütés (#147) - techiulan aurája (#261) - vadászat (#209)
égető tekintet (#164) - tárgyvédelem (#178) állatvédelem (#192)
áldomás (#6) - feltámadás (#168)  

TÁRGYAID TIPUSONKÉNTI BONTÁSBAN
Páncélok
1   dalebgad kristályvért (#564) 1   drag'kór vért (#872) 1 * mahagóni vért (#982)
1   ryuku mellvért (#689)    
Pajzsok
1 * mahagóni pajzs (#984)    
Sisakok
1 * lidérckorona (#531) 1   mahagóni korona (#983) 1   Morgan sipkája (#466)
1 * Teremtő koronája (#918)    
Kesztyűk
1 * mahagóni kesztyű (#985)    
Csizmák
1   mahagóni csizma (#986) 1   törpe bakancs (#475) 1 * tűzúr csizmája (#533)
Köpenyek
1 * kreiton palást (#888) 1 * mahagóni köpeny (#987) 1   őselemek köpenye (#560)
1   szirén köpenye (#820)    
Nadrágok
1   gyakorlónadrág (#894) 1 * mahagóni lábszárvédő (#990)  
Vallvédők
1   Bropxat vállvédője (#920) 1 * mahagóni vállvédő (#988)  
Ővek
1 * mihlanil öv (#604) 1 * regeneráló öv (#882)  
Gyűrűk
40 * angyalok gyűrűje (#529) 1 * gólemgyűrű (#866) 1 * Rughar gyűrűje (#518)
1   smaragd védőgyűrű (#223)    
Karkötők
1   a halálhozó karkötője (#816) 1 * kyorg karkötő (#913) 2   Luthius karkötője (#527)
1   mahagóni karvédő (#989) 1 * natharion karkötő (#738) 1 * ro'galhal csuklópánt (#891)
1   smaragd karkötő (#707) 2   tleikan karkötő (#895)  
Fülbevalók
1 * drag'kór fülkarika (#871) 1 * óriás fülbevaló (#614) 1 * ősmágus fülbevalója (#608)
Nyakláncok
1   gólem talizmán (#811) 6   kreiton fókusz (#853) 1 * mihlanil medál (#823)
1 * nap szimbólum (#141) 1 * natharion talizmán (#867) 1 * Ovgun nyaklánca (#615)
1   Thargodan amulett (#536) 2   vortex talizmán (#812)  
Örökkévalóság ékszerek
1 * örökkévalóság zafírja (#1116)    
Kulcsok
2   nagy ónixkulcs (#1111)    
Cirkuszi tárgyak
1   a halálhozó karkötője (#816) 1   aranytermő erszény (#819) 1   gólem talizmán (#811)
1 * mihlanil medál (#823) 1   szirén köpenye (#820) 2   vortex talizmán (#812)
Esthar drágakövek
2   türkiz karika (#750)    
Kyorg relikviák
6   drakolder póráz (#773) 3   kyorg rúnakorong (#767) 4   raskhiir bozaka (#768)
4   trakuun napkorong (#769)    
Árnytünde tekercsek
1   arx tekercs (#777) 1   cru tekercs (#779) 3   kij tekercs (#784)

VARÁZSLATAID SEBZÉSE
 alaprughar FNOból tárgybóltipusbónusz elérhető 
Taumaturgia
energiatüskék (#29) 25.0       +10  +10         =>   45.0      
lángcsóva (#31) 17.0 / 8.5   +2  +5      +79 (tűzmágia), +79 (tűzúr csizmája) =>   182.0 / 91.0  
jégcsóva (#41) 56.0 / 28.0   +16  +21         =>   93.0 / 46.5  
gigaököl (#49) 10.5 / 5.3   +3  +4         =>   17.5 / 8.8  
villámcsapás (#50) 90.0 / 45.0   +20  +33         =>   143.0 / 71.5  
tűzgolyó (#155) 197.5 / 98.8   +79  +45      +79 (tűzmágia), +79 (tűzúr csizmája) =>   479.5 / 239.8  
jégoszlop (#231) 180.0 / 90.0   +40  +45         =>   265.0 / 132.5  
éjfattyak végzete (#260) 3000.0          +45         =>   3045.0      
Teológia
méregfelhő (#37) 278.0 / 0.0   +139  +45         =>   462.0 / 0.0  
tisztító tűz (#44) 77.0 / 38.5   +22  +29         =>   128.0 / 64.0  
tűzeső (#61) 55.0 / 27.5   +10  +19      +139 (tűzmágia), +139 (tűzúr csizmája) =>   362.0 / 181.0  
élőholt pozdorja (#134) 406.5 / 0.0   +3  +45         =>   454.5 / 0.0  
energiafolyam (#136) 180.0 / 90.0   +40  +45         =>   265.0 / 132.5  
tűzvihar (#175) 110.0 / 55.0   +20  +39      +139 (tűzmágia), +139 (tűzúr csizmája) =>   447.0 / 223.5  
méregfelhő II. (#193) 120.0 / 0.0   +40  +45         =>   205.0 / 0.0  
armageddon (#218) 643.5 / 321.8   +99  +45      +99 (tűzmágia), +99 (tűzúr csizmája) =>   985.5 / 492.8  
energiaspirál (#232) 275.0 / 137.5   +50  +45         =>   370.0 / 185.0  
bo'adhun csapás (#266) 500.0          +45         =>   545.0      
kiszáradás (#268) 700.0 / 350.0      +45         =>   745.0 / 372.5  
Pszí
agykorbács (#97) 50.0 / 25.0   +25  +22         =>   97.0 / 48.5  
az agy kifacsarása (#197) 402.0 / 0.0   +134  +45         =>   581.0 / 0.0  
fehérállomány roncsolása (#248) 780.0 / 390.0   +60  +45         =>   885.0 / 442.5  

Mágiaérzékenység nincs figyelve, ha valakinek van róla adata hol módositja a sebzést
(gyk: milyen sorrendben számolódnak a dolgok) azt légyszi küldje el nekem. [KWS]

FEGYVEREID SEBZÉSE
 jobbkéz balkézfegyver varázslatas1  s2  s3 
Ökölvívás
ököl (#28)2 tám.   190.0     -        
mahagóni kesztyű (#985)2 tám.   204.0     -     1* : Halálos Érintés (#271)   10045.0      
Szúrófegyver
agyartőr (#420)9 tám.   1111.5    6 tám.   585.0        
kyorg tőr (#902)9 tám.   1188.0    6 tám.   636.0        
vámpírölő (#951)9 tám.   1305.0     -     100% : nekromanta csókja (#230)   106.0   136.0    
Vágófegyver
Démonölő (#625)6 tám.   768.0     -        
kőkés (#6)6 tám.   633.0    3 tám.   253.5        
nitmák penge (#837)6 tám.   732.0    3 tám.   303.0     0% : villámsújtás (#89)      
Ütőfegyver
Alkotó kalapács (#921)5 tám.   725.0     -        
kőkalapács (#13)5 tám.   522.5    2 tám.   169.0        
kyorgölő buzogány (#881)5 tám.   562.5    2 tám.   185.0        
Pusztítás Botja (#316)5 tám.   570.0     -     100% : tűzeső (#61)   74.0   84.0   204.0  
ásó (#34)5 tám.   512.5     -        
Lőfegyver
ezüsttollú nyíl (#363)7 tám.   644.0     -        
kerek kő (#19)7 tám.   549.5     -        
nyílvessző (#108)7 tám.   577.5     -        
rézgolyó (#343)7 tám.   581.0     -        
tüske (#22)7 tám.   546.0     -        
vashegyű nyíl (#176)7 tám.   612.5     -        
gránátlövedék (#526)7 tám.   756.0     -        
Dobófegyver
bumeráng (#249)4 tám.   314.0     -        
esszenciakristály (#350)4 tám.   280.0     -        

s1: alapsebzés plusz varázslatsebzés FNOból     s2: s1 plusz rughar és varázslatsebzés tárgyból     s3: s2 plusz tipusbónuszok
A sebzést adó KT-képességek nincsenek figyelve, mágiaérzékenység szintén.
  • A varázslatot lövő fegyvereknél nem igazán van adat róla milyen eséllyel és milyen erővel lővi el a spellt. Ha nem stimmel, légyszi szólj (ne azt, hogy nem jó, hanem azt mond meg, hogy mi a jó adat)! Ez a te érdeked is, mert ez a felirat akkor fog innen eltűnni, amint az adatok nagyrésze jó lesz :)

  • [KWS]
    email: reformat(kukuc)vizipok.hu

    NÁLAD LÉVŐ TÁRGYAK (*-gal jelöltek bekészítve)
    Páncélok és pajzsok
    1   Bropxat vállvédője (#920) {500} 1   dalebg.kristályvért (#564) {800} [3.00] 1   drag'kór vért (#872) {200}
    1   gyakorlónadrág (#894) {200} 1 * kreiton palást (#888) {250} [0.60] 1 * lidérckorona (#531) {800} [0.33]
    1   mahagóni csizma (#986) 1 * mahagóni kesztyű (#985) 1 * mahagóni köpeny (#987)
    1   mahagóni korona (#983) 1 * mahagóni lábvédő (#990) 1 * mahagóni pajzs (#984)
    1 * mahagóni vállvédő (#988) 1 * mahagóni vért (#982) 1 * mihlanil öv (#604)
    1   Morgan sipkája (#466) {550} [0.25] 1   őselemek köpenye (#560) {700} [0.10] 1 * regeneráló öv (#882) {80}
    2   rubin fejék (#729) {280} [0.20] 1   ryuku mellvért (#689) {120} [8.00] 1   szirén köpenye (#820) {200} [0.10]
    1 * Teremtő koronája (#918) 1   törpe bakancs (#475) {399} [1.00] 1 * tűzúr csizmája (#533) {555} [0.50]
    Fegyverek és lövedékek
    1   agyartőr (#420) {100} [0.40] 1   Alkotó kalapács (#921) 6   bumeráng (#249) {24} [1.38]
    1   Démonölő (#625) {600} 2   esszenciakristály (#350) {200} [0.20] 2   ezüsttollú nyíl (#363) {120} [1.00]
    1 * hosszú íj (#111) {20} [2.00] 4   kerek kő (#19) [0.60] 1   kőkalapács (#13) [2.00]
    1   kőkés (#6) [0.50] 1   kyorg tőr (#902) 1   kyorgölő buzogány (#881) {200}
    1   nitmák penge (#837) {200} 20   nyílvessző (#108) {20} [2.00] 1   Pusztítás Botja (#316) {180} [2.50]
    33   rézgolyó (#343) {33} [4.95] 8   tüske (#22) [0.24] 1 * vámpírölő (#951)
    10 * vashegyű nyíl (#176) {50} [0.80]        
    Ékszerek és egyéb csecsebecsék
    40 * angyalok gyűrűje (#529) {6000} [8.00] 1   drachmor kristály (#916) {1000} 1 * drag'kór fülkarika (#871)
    6   drakolder póráz (#773) 1   dramoan talizmán (#968) {100} 11   éjkristály (#958) {330}
    1   gólem talizmán (#811) {50} [0.10] 1 * gólemgyűrű (#866) 1   halálhozó karkötője (#816) {500} [0.10]
    1   kockagyémánt (#914) 6   kreiton fókusz (#853) {120} [0.60] 2   kreiton ősgömb (#889) {400}
    1 * kyorg karkötő (#913) {220} 3   kyorg rúnakorong (#767) 2   Luthius karkötője (#527) [1.60]
    1   mahagóni karvédő (#989) 1   mászó-karperec (#392) {40} [0.60] 1 * mihlanil medál (#823)
    1 * nap szimbólum (#141) {10} [0.05] 1 * Natharion karkötő (#738) {250} 1 * natharion talizmán (#867)
    1 * óriás fülbevaló (#614) [0.30] 1 * örökkéval. zafírja (#1116) [0.10] 1 * ősmágus fülbevalója (#608) {400}
    1 * Ovgun nyaklánca (#615) {400} [0.50] 1   pókkarmok (#886) {300} [0.65] 4   raskhiir bozaka (#768)
    1 * rogalhal csuklópánt (#891) {400} 1 * Rughar gyűrűje (#518) {150} [0.20] 1   smaragd karkötő (#707) [0.05]
    1   smaragd védőgyűrű (#223) {100} [0.10] 1   Thargodan amulett (#536) {600} [0.15] 2   tleikan karkötő (#895) {500}
    4   trakuun napkorong (#769) 2   türkiz karika (#750) {100} 2   vortex talizmán (#812) {100} [0.20]
    Eszközök, használati tárgyak, készletek
    6   a fiatalság itala (#473) {480} [1.20] 36   áldott kő (#642) {720} [3.60] 1   aranytermő erszény (#819) {200} [0.60]
    1   aranytermő ládikó (#504) {250} [1.00] 5   aranytű (#272) {20} [1.00] 1   arx tekercs (#777) {100}
    1   ásó (#34) {5} [3.00] 1   brakkara (#1099) {500} [0.20] 1   cru tekercs (#779) {100}
    3   daleb.kristálykulcs (#980) 56 + deus ex machina (#1) {1400} [5.60] 1   drag'kór var.könyv (#869)
    2   draoman főzet (#981) 1   Ezüstmágus kürt (#697) [0.20] 1   furulya (#233) {7} [0.18]
    5   gyógykenőcs (#313) {25} [0.10] 1   hűségérme (#1141) {40} [0.20] 29   kaja (#2) {29} [8.70]
    3   kij tekercs (#784) {300} 1   kinemfogyó tegez (#368) {70} [0.20] 1   kötél (#92) {1} [1.00]
    7   kristályfolyadék (#449) {28} [0.14] 1   Krossan párnája (#876) [0.20] 1   mágikus hátizsák (#735) [1.00]
    1   Morgan szilánkja (#508) [0.20] 1   párducbőr pénztárca (#1118) {25} [0.15] 9 + pukkanó tűcsapda (#336) {54} [1.35]
    1   regeneráló totem (#919) 1   Rodger profi üstje (#1168) 1   roxati zárfaló (#314) {100} [0.50]
    1   sáfránykő (#979) 4   sötét tekercs (#535) [0.20] 1   szeksztáns (#32) {20} [0.20]
    1   tapasztalatkő (#975) 7   tl'urlang fiola (#788) {350} 2   tubarkő (#700) {400} [0.20]
    1   Tudás Könyve (#567) {500} [1.00] 1   tudati fétis (#1151) 30   varázskő (#305) {900} [6.00]
    11   zyel katalizátor (#896) {5500} [1.10]        
    Löttyök és porok, tartóstul
    21   aranyló ugarhéj (#100) {84} [2.10] [bennük 80 csepp tinta (#101) {80} [0.80], fér még: 130]
    3   Fekete Kehely (#283) {330} [0.90] [üres, kapacitás: 15]
    17   fűszertartó (#210) {102} [1.36] [bennük 34 csepp sáfránypor (#211) {680} [3.40], fér még: 51]
    1   mágusszelence (#1076) {25} [0.10] [benne 2 csepp jégszilánk (#1128) {6}, fér még: 8]
    3   sullár hólyag (#168) {21} [0.24] [üres, kapacitás: 60]
    5   szent kehely (#257) {80} [1.00] [bennük 50 csepp isteni könnycsepp (#260) [0.50], fér még: 0]
    4   toxyl üvegcse (#592) {100} [3.20] [üres, kapacitás: 40]
    8   uzbány csőr (#169) {48} [1.20] [üres, kapacitás: 96]
    14   vizestömlő (#3) {98} [2.80] [bennük 237 korty víz (#27) [2.37], fér még: 43]
    9   zöld üveg (#82) {27} [0.90] [bennük 42 csepp ragasztó (#83) {42} [0.42], fér még: 138]
    Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok
    11   bahrot bőr (#938) {55} [6.60] 29   borkonyó bibe (#312) {145} [5.80] 21   dlathog kőzet (#829) {1050} [4.20]
    79   drótszőr (#37) {158} [3.95] 9   ezüstdarab (#326) {36} [2.70] 1   fekete gyöngy (#99) {6} [0.01]
    7   fokhagyma (#403) {28} [0.70] 6 + főnixtoll (#563) [0.06] 5   gyöngymangó (#135) {10} [0.50]
    22   jégkristály (#593) {440} [2.20] 32   kaktuszbogyó (#429) {128} [6.40] 5   kazmár gyökér (#205) {20} [0.50]
    3   kék orchidea (#68) {12} [0.24] 3   kreiton főzet (#1145) {120} 1   kvazár (#244) {11} [0.20]
    10   lótuszvirág (#447) {40} [0.30] 82   madártoll (#112) {82} [0.82] 3   manifeszt.nyúlvány (#214) {30} [0.48]
    2   mithril (#352) {16} [0.20] 7   nothar bogyó (#923) {28} [1.40] 85   pirkit (#153) {170} [4.25]
    28   púderkő (#119) [2.80] 19   purifikátor háj (#269) {171} [3.80] 26   quwarg tojás (#360) {52} [0.52]
    1   raaba-gumó (#936) {4} 11   ramit kő (#226) {33} [1.10] 10   rókafarok (#124) {30} [5.00]
    26   sallank karom (#128) {52} [3.90] 8   tl'urlang méreg (#946) 1   Tokan esszenciája (#880)
    6   varányszem (#30) {6} [0.12] 54   vasérc (#152) {108} [10.80] 5   vörös zyel (#606) [2.50]
    7   xirnox szív (#213) {70} [0.70] 4   ytterium kőzet (#965) {120}    

    Összsúly: 183.06 kgMegterheltség: 94%
    Tárgyaid összértéke: 36529 arany (a bankban lévő tárgyak nélkül)
    HU-ban lévő tárgyaid összértéke: 0 arany
    GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.
    Még 29 fajta tárgynak van hely a listádon (max. 199 fajta tárgyad lehet egyszerre)

    TÁRGYAID A BANK SZÉFJÉBEN (BANKSZÉF MÉRETE: 12)
    35   borkonyó bibe (#312) {175} [7.00] 20   dözmöng szív (#122) {60} [1.60] 9   gránátlövedék (#526) {36} [1.35]
    10   grifftojás (#179) {100} [4.00] 74   kvazár (#244) {814} [14.80] 451   madártoll (#112) {451} [4.51]
    1   moa stuki (#413) {10} [0.20] 1   moa töltő (#525) {100} [1.00] 2   nagy ónixkulcs (#1111)
    20   remák szív (#264) {240} [3.00] 1   varkaudar látógömb (#1107) {100} [0.40] 200   vashegyű nyíl (#176) {1000} [16.00]

    ELŐZŐ FORDULÓD VÉGÉN MÉG MEGVOLT... (*)
    3   áldott kő (#642) 1   borkonyó bibe (#312) 3   deus ex machina (#1)
    1   draoman főzet (#981) 6   gyöngymangó (#135) 2   halgar kulcs (#877)
    8   kaja (#2) 1   kaktuszbogyó (#429) 6   kvazár (#244)
    2   nothar bogyó (#923) 1   nyílvessző (#108) 10   purifikátor háj (#269)
    1   quwarg tojás (#360) 1   rókafarok (#124) 1   sáfránypor (#211)
    5   tinta (#101) 1   tükör (#43) 3   varázskő (#305)
    16   vashegyű nyíl (#176)    

    * Reformat: táborozás közbeni változás benne van, illetve bankba bepakolás nem jelenik meg

    ELŐZŐ FORDULÓD ÓTA KERÜLT HOZZÁD... (*)
    4   angyalok gyűrűje (#529) 6195   arany (#50) 1   bahrot bőr (#938)
    1   éjkristály (#958) 1   Fekete Kehely (#283) 5   gyógykenőcs (#313)
    2   lótuszvirág (#447) 7   madártoll (#112) 12   sallank karom (#128)
    4   tl'urlang méreg (#946) 11   víz (#27)  

    * Reformat: táborozás közbeni változás benne van, illetve bankból kivétel nem jelenik meg

    LÉLEKTISZTÍTÓ IRGALMAS NŐVÉREK (9105. Kt)

    jelentés a csoportvezető (White Nor Wacak) részére <