Hópihe

Lassú ébredésben
Kavargó hóesésben
Az élet, mint hópihe
Lebeg, hull a földre le.

S közel a homokba érve
Egy apró szellő furcsa éle
Felkavarva, meglengetve
Lágyan, lassan messze űzi.

Messze, el a végtelenbe
Hol mindent elfeledve
Megbékélve porba hull.

Porba, hol ezer társa várja,
Mint halott a siralomházba
Az enyhet adó olvadást.

Holdvirágok

Ülök lassan, csendben,
Bámulok a lomha estben
S a házak testes árnyán
Szentjánosbogarak ülnek kábán.

Fényük tompa árva,
Holdudvarok fényvirága,
Száruk halott, fakó árnyak,
Leveleik fagyott vágyak.

Hajlongásuk gondolatok,
Izzó, futó, furcsa zajok,
Fényük hozzá a játék,
E vers sem más, ajándék.

Egy leszakított fényvirág.
Átnyújtom az éjjen át,
Fogadd tőlem Kedves kedvvel,
Ne tévessz el idegennel!

Cserébe csupán azt tedd meg:
Ágyam szíved mellett vesd meg,
S én is, mint a Holdvirágok,
Elhullok, ha álmot látok.

Lélekharang

Obszidián ég borul a tájra.
Hidegen kong a bükkös, a Tátra.
Üresen rezeg, mind ki haland'
Vízhangozva kondul a Lélekharang

Obszidián eső hull emberre, fára
Sötét lepel feszül megannyi vágyra
Reszketve fázva búj mind ki haland'
Vízhangozva kondul a Lélekharang

Előmászik valahány varangy;
Marjon, faljon, húsodból lakjon,
Féreg eszi az eleven - holt halandót,
Cibálják, rázzák a Lélekharangot

Temetőn ordító vad hulla flamand,
Sikító, vonító véres élet - kaland;
Menekül mind, ki haland'
S csak zúg, csak zúg a Lélekharang.

Idol

Nesztek néktek ihol!
Egy faragott Idol!
Imádjátok, mint isten az eget,
S a rajta úszó sötét felleget!

Nesztek néktek az Idol!
Ne tegyetek hitet sehol!
Az értelem fölös nyűg,
A tudás is: nektek szűk!

Nesztek az idol!
Ne kérdjétek soha: mikor!
Csak azt mond: "Igen Uram!
Te szabod meg minden utam!"

Nesztek! Itt az Idol!
Ne keressetek értelmet sehol!
Ne legyen fejetek ostoba!
A kérdés, s a válasz: az Idol maga!

Nesztek nektek ihol,
Maga a Szent Idol!
Látjátok miként éget,
S ég el vele millió lélek?!

Köszöntő

Itt ez az ember.
Nem csúf, nem szép,
Csak apja fia,
S ez éppen elég.

Itt ez az ember,
Hát nézzük meg jobban!
Szavára ezernyi, dühére
Millió álgyútűz lobban!

No hiszen! Ezernyi, millió!
Hisz nincs az a miliő,
Hol szava suttogásnál
Jobban sérti fülem!

Itt ez az ember,
Nézzük hát jobban!
Alkata dalia, válla, keze
Két öles fa termete!

No hiszen! Öles fa!
Hisz a húgom izmosabb nála,
S a petrencét ez itt
Fel sem emeli máma'!

Itt ez az ember,
Nézzük, nézzük jobban!
Járása szellő, tartása kellő,
S ha kacsint a lány, mind eldől'!

No hiszen! Szellő!
Hisz nem is járás,
Nem is tartás, csak kő,
Hal a parton, vergődő!

Itt ez az ember,
Nézzük, csak nézzük!
Esze fényes, penge,
S le is győz rendre,
Minden szájjal hősködőt.

No hiszen! Fényes, penge!
Hisz elvéti rendre a számokat,
S nem is szán sokat pallérozni
Azt a kevés eszet,
Mit csak kölcsönbe vett

Itt ez ember!
Hát, nézzük meg igazán!
Hű barát, ki jóban s rosszban
Mindig érted, melletted áll
Hát tartsa meg Isten ez Embert,
E barátot,
S áldja meg a földet, a családot,
Hol napvilágot látott.


Szomorú Világ!

Szomorú Világ!
Halott, üres minden.
A táj kopár, végtelen.
Szürke, tompa Nappal
Telik el a nappal,
Nem tudja még ő sem,
E világ, bár ráérősen,
A vég felé kacsint.

Nem a kedv a hiány,
Nem is a humor várna rám,
Csak a magány.
Csak a magány.

Szomorú Világ!
Szívem már rég sivár,
Nincs ott, mint egykoron,
Fényes, szép Bölcs - orom,
Nincs ott őz, futó patak,
Nincs forrás, honnét öröm fakad,
Nincs ott többé rét, virág,
Nincs ott semmi: Jégvilág.

Hajdan volt, hisz életem,
Kitöltötte kedvesem trillázó éneke,
S nem kellett mást tenni,
Csak figyelni, lesni.

Szomorú Világ!
Lelkem bánat fújja át.
De nem borzol semmit a vihar,
A táj kihalt, a táj kihalt.
Nem lengi röpke szél,
Nem súgja, mit tegyél,
Nincs ott már semmi sem,
Kopár, egyhangú végtelen.

S ha madár rőppen el
E táj fölött, hol erdő süljed el,
Tán látja a fejfát a láp között,
S rajta a kopott rekviem:
"Ez volt, s ez lett az Életem."
wwwwwwww

   
 
Ajánlott: 1024x768, true color, Internet Explorer 6.   Created by Dohren 2004.